A Homár úr a Marsról filmet szokás a trash kategóriába sorolni, szerintem picit túlzás a dolog, mert habár ide tartozik, azért mégis a maga módján igényes és remek darab, ami talán sok A kategóriás társát is képes lekörözni. A megvalósítás valóban elmarad a csili-vilitől, ellenben az ilyen alkotások egy részén talán érezhetjük azt, hogy a készítők alázattal és hatalmas lelkesedéssel csináltak minden egyes jelenetet és ha ezt látjuk, akkor talán nagy ívben szarunk is a kivitelezésre.

Stanley Sheff rendezése abszolút ebbe a kategóriába tartozik, hiszen néhol rettentő idétlen az egész, mégis mókás és 100%-ban szórakoztató, ha valaki nem túl finnyás.

Tulajdonképpen egy filmet kapunk a filmben, hiszen adott egy jól menő hollywood-i stúdió, ahol a bevételek az eget verdesik, a könyvelés és az adózás miatt viszont jó volna egy veszteséges produkció, ami rontana egy picit az összképen, de legalább lehetne vele spórolni.

Ekkor kerül képbe egy amatőr filmes srác, aki saját maga készített egy elég ótvar kis alkotás, a stúdió feje - akit egyébként Tony Curtis alakít - pedig rábólint a hatalmas veszteséggel csábító filmre.

A szó szerint összetákolt produkció elején a Marson járunk, ahonnét az ottani uralkodó felkéri a Rákembert, hogy induljon el a Földre, mérje fel a terepet és fektesse le egy esetleges invázió alapjait, hiszen a marsi levegő vészesen fogy, így az ottaniaknak át kell települniük egy másik bolygóra.

Valószínűleg már az is kitalálta, aki nem látta ezt a csodát, hogy a Rákember és a vele szembekerülő emberkék csatáját és kalandját nézhetjük végig.

Folytatás a tovább mögött.

Igazából visszaolvasva a fenti sorokat elég jól körül írtam a dolgokat, hiszen a történet adott, a gagyi kivitelezés pedig szintén. Jó példa erre az, amikor a Rákember leégeti a bőrt az emberekről, annyira mókás, hogy ilyenkor egy műanyag csontváz marad hőseinkből. Gagyi, de szórakoztató és egyáltalán nem zavaró.

Ezért is jó ez a produkció, nem akar több lenni annál, mint, ami és a felvezetésben is nyíltan vállalja, hogy ez bizony egy pocsék film - ami a végén mégis hatalmas siker lesz.

Nem tudom a készítők ezt a részt egyébként mennyire szánták fityisznek, hiszen annak is tökéletes, gondoljunk csak a Paranormal franchise-ra, ami talán kivitelezésben nem annyira gagyi, mint az itt látott idegenes film, de a maga nemében pont annyira fos és mégis sikeres. Érthetetlen módon.

A kivitelezésre kár is több szót pazarolni, olyan, amilyen, de akit ez nem szórakoztat az vagy hazudik, vagy sznob.

A szereplők közül talán Deborah Foreman nevét érdemes kiemelni, akit több horrorban is láthattunk, hiszen az April Fool's Day-ben, vagy A víz nem válik vérré című Bruce Campbell produkcióban is ott volt, mondjuk nagy karriert nem futott be.

Aki szereti az erősen B, már-már trash filmet (mondjuk nem szeretem, ezeket így hívni), azoknak egész jó választás lehet egy unalmas estére a Rákember kalandja, csalódni biztosan nem fognak. Akik pedig kétkedve állnak ezekhez a produkciókhoz, inkább hagyják a francba. Így a végén azért még mindenképpen szeretném megjegyezni, a félreértések elkerülése végett, hogy ez nem ZS-kategóriás alkotás, mint mondjuk az Asylum-féle baromságok, hiszen itt nem arról van szó, hogy a készítők kiakarják nevettetni magukat, hanem azt szeretnék, hogy a filmen szórakozzon a néző.

Az erős 6 pont részemről jár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.