William Lustig Elmebeteg című horrora ugyanabban az évben került a filmszínházakba, mint a Péntek 13. első epizódja. Viszont míg a Kristály-tavi kalandokban a főszerepet elsősorban a koporsótöltelék gyanánt szolgáló fiatalok játsszák, addig itt tényleg a címszereplőre vetül a legtöbb fény. És ezt tessék komolyan venni, hiszen Joe Spinell (a gyilkost alakító fickó) az egész játékidő alatt ott látható a képernyőn és karakterét is igencsak hamar megismerhetjük. Tehát ebben a darabban nincsenek titkok és rejtélyek, helyettük kapunk egy bitang egyszerű sztorit, amit meglehetősen reálisan ábrázoltak a készítők.

Frank Zito nem épp egy átlagos fazon, hiszen mikor nem őrült víziók gyötrik, akkor nőket gyilkol meg az éjszaka közepén, majd skalpjukkal feldíszíti próbababa-gyűjteményét. Egy nap azonban "hősünk" összeakad egy fényképész hölggyel, aki kissé összekuszálja életét, mivel elkezd gyengéd érzelmeket táplálni iránta.

A '80-s évek elején már eléggé elkezdett burjánzani a slasher, hiszen ekkor már túl volt a közönség Bőrpofa tombolásán és Michael Myers halloween-i kiruccanásán, viszont az Elmebeteg alkotói elég rendhagyó módon közelítették meg a műfajt, hiszen ahelyett, hogy a "sötétben" tartanák a gonoszt, betekintést engednek a mindennapjaiba. Ezáltal közelebb kerülhet a nézőhöz ez a figura, mint mondjuk egy halhatatlan maszkos csávó. Sőt, az egyik jelenetben Zito nem csinál mást, mint magára kap egy öltönyt és egy szemüveget és máris úgy néz ki, mint egy hétköznapi férfi, de a legfélelmetesebb az az, hogy úgy is viselkedik, legalábbis egy darabig.

Folytatás a tovább mögött.

Viszont nem csak főszereplőnk mindennapjaiba kapunk betekintést, hanem a lelki-világába is, bár azt nem kötik az orrunkra az alkotók, hogyan lett Zito ilyen problémás figura. Sebaj, mert így is működik a karakter, akit egy idő után eléggé megsajnálhat a néző, így ez a film nem csak horrorként, de drámaként is jól működik.

De ha már horror, meg kell említenem a gyilkosságokat, melyek igencsak látványosra sikeredtek. Az egyik emlékezetes jelenetben például szétlőnek egy fejet! Ezekért az ínyencségekért Tom Savini volt a felelős (ő az a szerencsés, akit alacsonyabbá tesznek egy vadászpuska segítségével), munkájába pedig nem is lehet belekötni. 

Amivel baj van, az a cselekmény. Hiszen elképesztően egyszerű, de ezzel még nincs gond, azzal már igen, hogy sok helyen leül a tempó. A másik negatívum pedig a mellékszereplők játéka. Zito áldozatai meglehetősen idegesítők, főleg az a nő, akit a metróban "lep meg". Szinte mindannyian teljesen irreálisan cselekednek az adott helyzetben, egyszerűen rossz nézni, amit művelnek. Mondjuk ennek az oka abban keresendő, hogy költségkímélés szempontjából a készítők pornóban jártas hölgyeményeket szerződtetek az áldozatok szerepére, így tőlük nem is szabad Oscart érő alakításokat várni.

Összességében, ez egy meglehetősen hatásos, néhol igencsak brutális horror, ami időnként átcsap drámába, de ezt legalább jól teszi, köszönhetően a főszereplőnek, Joe Spinell-nek, aki kiválóan teljesít a szerepében. Kíváncsi leszek, a remake hogy sikerül majd, az egyszer biztos, hogy nem lesz könnyű dolga, mivel az eredeti magasra rakta a mércét.

Értékelés: 7/10

Évszám: 1980
Játékidő: 87 perc
Rendező: William Lustig
Forgatókönyvíró: C.A. Rosenberg, Joe Spinell
Szereplők: Joe Spinell, Caroline Munro,Abigail Clayton

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.