A kötetről szóló írásomat itt olvashatjátok.

Tales From The Blog: Szervusz Gergely! Kezdésképpen pár mondatban bemutatnád magad olvasóinknak?

Vida Gergely: Helló! Az ilyen kérdés mindig zavarba hoz, nem tudom, mely részletek érdemesek említésre „magamról”... Nyáradon, egy szlovákiai kis faluban (Győrtől 22 kilométer) élek családommal, egy dunaszerdahelyi középiskolában dolgozom magyartanárként. Eddig négy verseskötetem és egy Babits Mihály költészetével foglakozó tanulmánykötetem jelent meg. Mindeközben szerkesztek (pl. az Opus c. irodalmi lapban), és más irodalommal kapcsolatos tevékenységet folytatok, csupa szokásos. Persze sok filmet nézek, s olykor – eléggé nem megbocsátható módon – írok is róluk.         

TFTB: Mikor voltak az el első szárnypróbálgatásaid a költészet terén?

Vida Gergely: Attól függ, mennyire megyek vissza a múltba. Versikéket elég korán farikcsáltam már, elsősorban osztálytársak szórakoztatására és komolyabb iskolai feladatok megúszása érdekében. Csakhogy nálam nem maradt abba e tevékenység, mint sokaknál... Ugyanakkor viszonylag későn, egyetemista koromban gondolkoztam el azon, hogy a dolog komolyabbra is fordulhat, első publikációim erre az időszakra esnek.

TFTB: Honnan jött az ötlet egy olyan válogatás elkészítéséhez, mint a Horror klasszikusok (Kalligram, 2010)? És miért pont egy ilyen, filmes berkekben sajnos lenézett műfajt választottál, mint a horror?

Vida Gergely: A „dolognak” két magyarázata is van. Egyik költészetem belső logikájában gyökerezik. A 2006-os Rokokó karaoke c. könyvem ugyanis olyan versnyelven íródott, mely már tovább nem volt folytatható, ill. fokozható. A nyelvjátékos, parodikus nyelvnek a határait próbáltam boncolgatni, a paródia paródiáját próbáltam megcsinálni, így aztán mindenképp nyelvváltásra volt szükség. Ilyet persze az ember nem tűz zászlajára, mármint hogy gyerünk, akkor most váltunk, hanem belső kényszerként, az alkotói önreflexió „termékeként” valósul meg. Másrészt ebben az időszakban sokat foglalkoztam a látás elméleti problematikájával, a film médiumával, s ezen belül is a horror műfajával. S ezek alapján is mondhatom, talán már nem is annyira lenézett műfaj ez, egy ideje sokat írnak róla, elemzik, magyar nyelvterületen is. Ja, és tízéveseket simán beengednek „18” karikás filmekre a mozikban.

TFTB: Tudatosan írtad ezeket a verseket a horrorfilmek témájához, vagy egyszerűen csak összegyűltek, és jó ötletnek tartottad kiadni?

Vida Gergely: Eleinte bizonyára véletlenszerűen adódtak a témák, de visszagondolva úgy tűnik, hogy mindvégig tudatosan kerestem az ún. horror-hatás mibenlétét, s egy másik nyelvben való megragadását, ami nem a költészet nyelve. Mindig is izgatott a popkultúra produktív beemelése az ún. magaskultúrába, ahogyan ezt korábbi köteteim is tanúsíthatják (Sülttel hátrafelé, 2004, Rokokó karaoke, 2006). Fontos volt azonban az, hogy az audio-vizuális médium (film) „medialitása” is megjelenjen a versekben, ne csak a horror mint téma és élményforrás. Ha csak ezeket az utóbbiakat kerestem volna, nem lennének ezek a versek érdekesek irodalmi szempontból. Ezért tartottam fontosnak, hogy a verscímek többsége is már eleve utaljon filmes értelmezhetőségre, még ha az adott filmhez, legalábbis tematikusan, semmi köze. Sőt, akad egy olyan vers a kötetben, melynek címe akkor még nem létező filmre utal (Sikoly 4., azóta Wes Craven leforgatta...) Ugyanakkor e versekkel való foglalatoskodás tette világossá számomra, hogy a horrort a filmek esetében is a nyelv termeli ki.               

TFTB: A kötetben említett filmek milyen hatással voltak rád?

Vida Gergely: Különbözőképpen hatottak. Egyesek félelmet, borzongást keltettek, mások (pl. a Romero-fimek) az egyetemes rettenet remek allegóriáiként fontosak számomra máig, megint mások műfaji önreflexióként (Sikoly-széria) jelentettek élményt. Sőt, a Sziklák szeme Aja-féle változata számomra morális kérdéseket is felvet(ett) magammal, mint nézővel, s általában „a” nézővel kapcsolatban: ki az, aki azokat a borzalmakat nézi? A reflektivitással kapcsolatban kell még kiemelnem, hogy a kötet szövegei tesznek egyfajta olvasási javaslatot arra nézve is, hogy a horrorfilmes klisék ismétlődése valamiképpen rávetítődik a hétköznapok „egzisztenciális rutinjára”. Ezért kerülhettek a kötetbe olyan egyszeri megtekintésre alkalmas filmek is, mint a Kórház a pokolban vagy a Sziklák szeme 2., amelyek az említett ismétlődést öntudatlan rutinként képezik le.       

TFTB: Melyek a kedvenc horrorfilmjeid?

Vida Gergely: Szinte mindegyik Carpenter, a Holtak-széria darabjai, A légy, A kör (a Verbinski-féle), Üvöltés, Egy amerikai farkasember Londonban, Életerő (s van még egy-kettő).

TFTB: Írók, költők közül kik voltak hatással rád? Kit tartasz „példaképnek”?

Vida Gergely: Irodalmi hatások számos alkalommal érnek máig, s van úgy, hogy egy időszakra fogva is tart (mint mostanság Mészöly Miklós Filmje). Azt persze nem könnyű megállapítani, hogy akiknek a (vers)nyelvét én alkotóként „hatásnak” élem meg, az olvasó számára is akként lesz észrevehető. Ha mondanom kéne valamit, talán a Babits Mihály – József Attila – Parti Nagy Lajos hármast adnám meg, némileg leegyszerűsítve a dolgot.     

TFTB: Mik a jövőbeli terveid? Hasonló kötetet tervezel?

Vida Gergely: Bevallom, átfutott az agyamon többször is, hogy a horror-vonalat folytatnom kellene, persze máshogy, más irányban, ugyanis kérdeseidre válaszolva is szembesülök azzal, hogy korántsem mondtam el mindent a könyvben. Jelenleg a személyes emlékezet foglalkoztat, egy-két éven belül kellene jönni új kötetnek, ilyen emlékezős, gyerekkoros versekkel.  

TFTB: Köszönjük hogy időt szakítottál ránk és sok sikert kívánunk neked!

Vida Gergely: Én köszönöm a lehetőséget.

A kötetet ezen a linken megrendelhetitek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.