A Silent House megnézésével az a helyzet, hogy egy kis hibát követtem el, ugyanis előbb néztem meg, mint a 2010-es eredetit, az uruguay-i La casa muda-t. Persze végtére is talán mindegy, hiszen csak a szereplők és a stáblista más, ettől függetlenül az amerikai remake gépezet irányítói - ezúttal Chris Kentis és Laura Lau - egy az egyben lekopírozták Gustavo Hernández produkcióját.

A történet főszereplője egy Sarah nevű leányzó, aki édesapjával és annak testvérével régi házukban tesz vesz, tataroznak, ugyanis szeretnék eladni az épületet. A dolog picit lassan halad, ugyanis az ingatlanban nincs áram, ráadásul az ablakok is farost lemezzel vannak befedve, mivel régóta nem él már senki a házban és így próbálták megóvni a házfoglaló majmoktól. Azonban hőseink mit sem törődnek ezzel, hiszen lámpákkal felszerelkezve is lehet fényt "csiholni" és legalább addig is halad a munka, amíg a szakemberre várnak, akiért Sarah nagybátyja el is autókázik. Hősnőnk és édesapja így egyedül maradnak és teszik, amit tenniük kell.

Ám mi közben Sarah egyedül pakolgat régi szobájában az az érzése támad, hogy valójában nincs egyedül, ez a különös benyomás pedig hamar tény lesz, ugyanis apja hirtelen eltűnik, a lány pedig fura árnyalakokat lát maga körül, más választása nem révén úgy dönt, megpróbálja élve megúszni ezt az egészet és segítséget szerezni, hogy talán az apja is verdeső szívvel hagyja el az egykori családi házat.

A tovább mögött folytatom.

A sztori persze összességében ennél árnyaltabb egy jókora csavarral a végén, de ezt a részt nem is feltétlen feszegetném tovább, szépen élvezze ki mindenki maga, úgy azért sokkal hatásosabb, mintha előre lelőném az egészet.

Először azt hiszem egy érdekes technikai megoldást említenék meg a produkcióval kapcsolatban, ugyanis a Silent House - és a La casa muda - érdekessége is, hogy vágás nélkül, egyben vették fel a másfél órát. Persze valószínűleg erre már korábban is volt példa a történelemben mégis izgalmas és érdekes kivitelezést kölcsönözz az alkotásnak, bár ugye ezért aligha Chris Kentis és Laura Lau buksiját simogathatjuk meg, hiszen csak, úgy mint az alapötletet, ezt a megoldást is nyúlták. Ezentúl mondjuk arra is érdemes kitérni, hogy bármennyire is izgalmasan hat ez a megoldás vannak hátulütői. Nem is az, hogy néhány unalmasabb pillanat is becsúszik, mert igazából ilyen téren azt hiszem baj nem volt, eseménydús, pörgős cselekményt kapunk, viszont amikor főhősünk fut, akkor az operatőr is fut és néha a füvet látjuk ilyenkor. Nyilván nem sok példa volt erre a játékidő során, de engem baromira zavart, bár lehet csak a futás és a menekülés élményét akarták visszaadni, de azt gondolom, mindenféle technikai alapképzés nélkül, hogy steady cam-mel azért ezt szebben is meg lehetett volna oldani és akkor az ilyen kis kötözködős majmok, mint én, se tudnák jártatni a szájukat..

Illetve azért ez túlzás, mivel a Silent House ettől függetlenül - vagy ezzel együtt - is egy középszerű, többnyire ijesztgetésekkel dolgozó horror mivoltában azért gyengécske produkció, amit ennek ellenére mégis lehet szeretni. Ez alól számomra a befejezés volt kivétel... tényleg nem szeretnék spoilerezni, de egy bizonyos francia rendező megoldását juttatja eszembe és egyébként is buta befejezés.

De azért nagyon nem panaszkodnék, hiszen valahol a vége előtt még van egy kis ijesztő hatása az egésznek, sőt mi több a szereplőink is rendben vannak. Itt ugye leginkább a Sarah-t alakító Elizabeth Olsen-nek jár a dicséret, hiszen jobbára őt követi nyomon operatőrünk, vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy ez volt az első főszerepe és ahhoz képest főleg rendben volt, idén egyébként a Red Lights-ban is láthatjuk majd. Rajta kívül még az apát játszó Adam Trese (Zodiákus) és a nagybácsi szerepében feltűnő Eric Sheffer Stevens (Rejtélyek városa) nevét említeném meg.

A rendezést a már említett páros Chris Kentis és Laura Lau vezényelte, tőlük legutóbb 2003-ban a Nyílt tengerent láthattuk, a forgatókönyvet pedig Gustavo Hernández története alapján Laura Lau írta.

A végítéletem azt hiszem nem lesz meglepő, hiszen említettem, hogy elég közepes ez a film, így az ilyenkor kiérdemelhető 5 pontot adnám neki és jelezném, hogy nem igazán vettem figyelembe, hogy ez egy "lopott" ötlet alapján készült alkotás, hiszen az amerikaiak szeretik a saját színészeiket látni a vásznon, ebbe bele kell törődnünk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.