Beatríz meglepően fiatalon állást kap egy jó nevű pszichiátriai intézetben. Tehetségével hamar feltűnést kelt és a főorvos kegyeibe férkőzik. Itt ismerkedik meg egy kislánnyal, akit sokkos állapotban találtak a halott anyja mellett és eddig semmilyen kezelés nem segített az állapotán. Egyik este véletlenül kihallgatja, amint Sanchez Blanch doktor a kislányt hipnózis közben öngyilkosságra bíztatja. Miután Beatríz megkapja a kislányt páciensként, másnap reggel felvágott erekkel találják. Beatríz nyomozni kezd az ügyben, de vele is egyre furcsább dolgok történnek, hallucinációk gyötrik és szép lassan kiderül, hogy semmi és senki nem az, akinek látszik, beleértve a betegeket és dolgozókat is.

Folytatás a tovább mögött.

Kezdjük a kellemes meglepetéssel. Ahhoz képest, hogy egy kórház falai közt játszódik az egész film, nem a megszokott fehér csempe és fehér vagy zöld falakat és kicsi, szögletes szobákat kapjuk, hanem kör alakú és ívelt termeket, falakat és hatalmas tereket, maga a megfigyelő szoba elmenne alapterületre egy tágas lakásnak.

A színek is gyönyörűek, a vakító fehérről a vörösig minden megtalálható, kivétel nélkül élénk és ragyogó színek. Berendezés is egytől egyig igényes, formatervezett darabokból áll. Maga az intézet pedig a tengerparton áll. Ezek egyáltalán nem illenek egy kórházhoz és nem is a megszokott nyomasztó hangulatot árasztják magukból, viszont a filmvásznon remekül mutatnak és feldobják a filmet.

Az operatőri munka is nagyszerűen sikerült, nem mindennapi és kísérletező jellegű kameramozgásokat és beállításokat kapunk, amik szintén rengeteget dobnak a hangulaton. Feszültség is tapintható több jelenetben, kellemesen borzongató, bár a produkció előre haladtával egyre nehezebb kibogozni, mi a valóság és mi a fantázia szüleménye. Sajnos egy idő után annyira belebonyolódnak, hogy mi szegény nézők csak fogjuk a fejünk, hogy most mi a fasz van?Bár ebből a tapasztaltabb horror/thriller rajongók leszűrhetik, mi is lesz a vége.

Az is elég érdekes, hogy a betegek úgy járnak ki-be az intézetben és még az orvosok szobáiban is, hogy ez kissé irreálisra sikeredett. Főleg mikor egy elzárt beteggel a tengerparton kefél az egyik ápolónő! Az hagyján, hogy egy pácienssel, de még hogy a kórház falain kívül??? De a befejezéssel ezekre a nem túl valószerű dolgokra úgymond kapunk magyarázatot.

Külön kitérnék a Beatríz-t játszó Christina Brondo-ra. Hát színészként nem tudnám megítélni, hogy mennyire játszott jól, de egy meseszép nő! Gyönyörű minden porcikája, már miatta érdemes végignézni a Hipnózist. Viszont az első másodpercekben látható baleset nagyon gázra sikeredett. Üvölt róla, hogy egy szar CGI.

SPOILER!!!

Jöjjön a kellemetlen meglepetés. Mit tippeltek, az egyre furcsább dolgok és hallucinációk hová vezetnek? Hát szokás szerint oda, hogy semmi sem történt meg és minden a mi pici Beatríz-unk fejében játszódott le, aki valójában a kislány, akit a film elején látunk. És tadamm! Kaptunk megint egy ígéretes filmből egy egetverő marhaságot! Tizenkét éves kora óta pszichiátrián fekszik és behallucinállja magának azt, hogy pszichológus és még ráadásul olyan diagnózisokat is felállít, amit egy professzor se tudna??? De legalább megkapjuk a választ, miért volt minden olyan élénk és vidám színekre és helységekre, valamint hogy miért egy igazi átjáróház még a betegek számára is a kórház. Viszont a mai napig nem értem, miért kell tudathasadással elcseszni egy filmet. Már rég lejárt lemez, ráadásul meghökkentő fordulat helyett csak egy értelmetlen szarkupacot csinál a filmből.

SPOILER VÉGE!!!

Kiváló alkotás lett volna, ha nem szarják el a befejezését. Viszont még ez sem tudja csorbítani az érdemeit, és azt, hogy a rendező nem egy átlagos tucatfilmmel akart meglepni minket. Nem véletlenül jelölték David Carreras-t a Barcelona Film Award-on a e legjobb fiatal rendező díjára és nyerte a Brussels International Festival of Fantasy Film átadón a  Grand Prize of European Fantasy Film in Silver díját. Bármennyire is utálom az ilyen „fordulatokat”, még sincs szívem lepontozni, így 7 pontot kap tőlem.