Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Teen Wolf - Farkasbőrben - 2. évad 11. rész

2012.08.08. 15:53 Csabi87

Húha, már csak egyetlen egy rész maradt a Teen Wolf második évadból, ami azért kétségtelenül izgalmas lesz, már csak az előzetes tanúsága szerint is, na meg szerintem is, pedig én aztán sokat fanyalogtam a sorozat kapcsán - sőt elárulom most is fogok.

Ezúttal egyébként egy picit talán altatós részt kaptunk, de azt hiszem ezzel nagy baj nincs, hiszen a finálék előtt ez az esetek többségében így szokás, na meg azért nyilván akadtak izgalmak, de picit talán tényleg altattak minket, hogy a befejezés még nagyobbat szóljon és csak a karunkat harapdálva tudjuk ki várni a jövőre érkező harmadik évadot. Legalábbis a minimum, hogy így legyen.

A résszel kapcsolatos dolgokat ezúttal is a tovább mögé rejtem, mert a spoilerekkel most sem fogok fukarkodni.

teenwolf_s02e11_1.jpg

A legjobb talán az lesz, ha ez alkalommal is pár sorban visszaemlékszünk arra, hogy mi is történt az előzőekben: Matt barátunk ugye felfedte valódi énjét, majd meg is halt és tulajdonképpen pár nap gondolkozás után is egy kicsit hülye megoldásnak érzem ezt, mivel ott volt ez a karakter, aki többnyire semmit nem csinált csak nyomozgatott a srácok után, de viszonylag kurva keveset szerepelt, erre kiderül, hogy ő a gonosz, majd puff egy rész alatt kinyírják - ez utóbbival nem is az a bajom, hogy könnyen ment, hiszen így kellett lennie, csak mégis gyors volt, pedig azért egy fokkal érdekesebb lett a karakter, de mindegy. Ezen gyilkosságot pedig ugye a jó öreg ripacs Argent nagypapa követte el, aki így átvette Kanima/Jackson felett a hatalmat, hogy majd jól móresre tanítson mindenkit és bosszút álljon az első évad végén elhalálozott hozzá hasonlóan gonosz lánya miatt. Ez utóbbit mondjuk csak most tudtuk meg, de azért lehetett ez a sejtésünk, hiszen a Kanima a bosszú "fegyvere".

teenwolf_s02e11_3.jpg

Térjünk is akkor rá Argent nagypapira, akivel kapcsolatban a múltkor vázolt megállapításom, hogy részről részre borzalmasabban játszik, most is teljesen helyén való, engem a hideg ráz tőle.... és nem, nem azért mert, hogy jaj de gonosz, hanem mert az alakítás nem jó és szegény, öreg Michael Hogan számomra borzalmas - tudom, hogy Csillagközi romboló, meg minden, de itt egyszerűen idegesítő és rossz. Ezúttal egyébként már addig merészkedett, hogy főhősünk Scott édes jó anyját is elkapatta Jackson-nal, hogy így kényszerítse a farkasfiút arra, hogy átadja neki Derek-et - pedig levelet is írhatott volna Matt nevében és az előző részben látott nevetséges nagy monológ stílusban átadhatta volna Scott-nak, hogy az egyből feladja Derek-et és még magát is ezüstbe mártsa... 

Egyébként csak nekem furcsa, hogy mindenki Dereket akarja, de arra nem gondolnak, hogy elmenjenek abba a kurva, rozoga, erdei faházba, mert hogy a srác az esetek többségében ott van. De persze ilyeneken ne akadjunk fel, mert kár agysejtet pazarolni rá.

Ha már Argent család, akkor a továbbra is bosszúra éhes Allison mellett sem mehetünk el szó nélkül, aki ősmagyarokat megszégyenítve nyilazott le egy egy helyben morgó vérfarkast. Tegye fel a kezét, aki ezen a nem jeleneten nem sírt! Mármint nevetésében... szegény Crystal Reed, ezek a jelenetek továbbra sem mennek neki, egyszerűen az őrületbe kerget, azzal, hogy leugrik minden honnan, aztán agyon nyilaz mindenkit, na meg ha ez nem lenne elég, akkor a kést is megpörgeti úgy, hogy szakács legyen a talpán, aki utána csinálja.

teenwolf_s02e11_2.jpg

Jézusom, de elhúztam a mondandómat - ne utáljatok -, viszont még mindenképpen szót kell ejtenem egy újabb észrevételemről. A készítők ezúttal is szerettek volna viccesek lenni - mert hát mégis csak nevetős fajta a tinikorosztály - és basszus szerintem már megint nem sikerült nekik. A poénok megint Stiles-hoz fűződtek, és naná, hogy a sablonos fajtából lettek összeválogatva. Az van, hogy az előző részben jó pár poén jól működött, olyan spontán volt az egész és még én, elégedetlenkedő majom is nevettem, viszont amikor a stáb direkt, szánt szándékkal akar vicces lenni, akkor előkerülnek a már ezerszer látott - de már másodjára sem vicces - megoldások, amiket én csak harmatgyenge próbálkozásként tudok megélni, persze lehet azért, mert láttam már jó néhányszor ezeket a képsorokat, viszont ugye az újszülöttnek minden vicc új...

Stiles kapcsolatban egyébként akadt még egy szánalmas rész, gondolok itt arra, hogy ugye mint tudjuk szegény srác nagyon béna a melegek játékában, a lacrosse-ban, a poénok is erre épülnek, ám aztán Lydia biztatására belelendül, a csapat legjobbja lesz és nyernek. Hogy miért? Mert a szerelem ereje, meg blablabla és nyál mindenütt... Persze nyilván a tinilányokra valahogy libabőrt kell varázsolni, de légyszíves legyünk eredetibbek... köszöntem.

Végül pedig Jackson magán számáról, az öntámadásról ejtenék pár szót, aminek következtében elmaradt a rész végi nagy vérengzés, pedig szívesen megnéztem volna.

Nyitott kérdéseink azért még maradtak, például Scott és az anyja sem igazán beszélt arról, hogy lesz valakiből farkasember, illetve az előző  évadban megismert Alpha továbbra is ott van, akinek a visszatérése szerintem jót tett, legalábbis ebben a részben - habár keveset láthattuk - de ő volt a legizgalmasabb és viccesebb karakter.

Jövőhéten évadzáró, természetesen igyekszünk arról is minél előbb írni, a rész előzetesét pedig holnap felteszem. Becsszó. 

teenwolf_s02e11_4.jpg

Címkék: sorozat farkas vérfarkas teen wolf

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr484701876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása