Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Escapee (2011)

2011.12.24. 18:51 Csabi87

Az Escapee-t kifejezetten Dominic Purcell kedvéért néztem meg, mivel a Jason Statham féle Killer Elite-ben egészen korrekt alakítást nyújtott és kíváncsi voltam mi a helyzet az Escapee című film esetében. Igazából csalódnom nem igazán kellett, pedig bevallom picit féltem, mert Purcell egy másik horrorja a The Gravedancers egy katasztrófa.

Történetünk középpontjában a már említett Purcell színművész úr áll, akit a rend éber őrei elkapnak és elmegyógyintézetbe zárják, amiért brutálisan meggyilkolta az exbarátnőjét. Gonoszunk egy darabig ott tengeti életét, ám de aztán egy iskolai csoport látogatása után kiszemeli főhősnőnket és meg is szökik, hogy a lány nyomába eredjen, az útjába kerülő emberkéket pedig nem igazán kíméli.

Ez nem túl eredeti és ez sajnos igaz a film összes részletére is, ám de ettől függetlenül nem köpném le és dobnám a sarokba, mert egészen nézhető, csak na... a forgatókönyvírója a sablonokban hisz.

Külön tetszett a film eleje, amikor az exbarátnős részt mutatták, annak a résznek a fényképezése szerintem tök jól sikerült és mondjuk a film további részeiben sem volt ezzel gond.

Apró hibák előfordultak, illetve volt egy rész, amit aztán abszolút nem értettem, ugyanis kiderült, hogy a rendőrök egyike szökevényünk testvére, ez pedig nem feltétlen volt WTF pillanat, illetve de, csak nem a jó értelemben. Gondolkoztam milyen dramaturgiai megfontolásból volt ez nekünk jó, de nem igazán jöttem rá, picit mintha egy másik szál is lett volna, ami a végén összefutott, de akkor is minek. Ez számomra picit rontott az élményen, mert oké, hogy valami csavart szerettek volna pakolni, az amúgy picit talán egy síkú sztoriba, viszont pont egy ilyet (ami azért valljuk be, megint csak sablonos).

Elvileg R-es besorolású filmről van szó, ennek ellenére viszont mintha picit csínján bántak volna a gyilkolásokkal, mert ezekből jó részt nem látunk sokat, mondjuk lehet ez a spórolás jegyében történt, mindenesetre dobott volna a filmen, így szerintem inkább volt thrilleres beütésű, mint horror.
A feszültség keltésre egyébként igyekeztek rámenni, hát ez úgy, ahogy működött, viszont semmi esetre sem volt kiemelkedő.

Purcell nevét már említettem, akinek a játékával szerintem nem volt különösebb gond, sőt korrektnek is nevezném, mondjuk talán nem is volt egy nagy ördöngösség eljátszani a morózus rossz fiút. Rajta kívül Faith Ford (Éjféli látogatók) is ott van a filmben, ő egy detektívnőt alakít, aki számomra inkább volt idegesítő, mint szimpatikus, illetve ha már itt tartunk a rendőrfőnököt is szívesen megcsaptam volna egy büdös ponttyal, mert maga a karakter abszolút irritáló és többnyire felesleges is volt (na meg sablonszerű).

A főszereplő fiatal lány szerepében Christine Evangelista látható, akinek a vallást már is kitalálhattuk, továbbá Danny Nucci (Jasper Park - Kirándulás a halálba), Scott Elrod (Hellbounds) és Melissa Ordway (Lopott idő) látható még a produkcióban.

A forgatókönyv és a rendezés Campion Murphy-t illeti, akinek ez volt a második rendezése. 

A felsorolt, aprócska negatívumok ellenére én azt gondolom, hogy egy egyszer nézhető, középszerű filmről van szó, ami nem fogja megváltani a világot, de másfél órát el lehet ütni vele. Ennek fényében pedig 5 pont jár neki.

Címkék: thriller gyilkos sorozatgyilkos 2011 amerikai film 5/10 szökevény ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr303437569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása