Rémálmok és lidércek - Crouch End
Nightmares & Dreamscapes: From the Stories of Stephen King (2006)
A TNT sorozatával tovább szökellve, az első felvonás után, őrületes csavart követően, hatalmas meglepetésre a második rész jön velünk szembe. Az epizód a Crouch End címet viseli és őszintén szólva egyike volt azoknak, amelyeknek utána kellett néznem. Előkerestem a novellás gyűjteményt és gyorsan végig szaladtam, mert valahogy az évek során teljesen kiment a fejemből, hogy melyik sztori is ez.
A történet még annak idején, 1980-ban a New Tales of the Cthulhu Mythos című novellás kötetben jelent meg. Az egyébként könyvsorozatnak nevezhető kötetekben értelemszerűen Lovecraft világába kalauzolták el az egyes történetek az olvasókat. A széria 1969-ben jelent meg először, a legutóbbi kötet pedig idén áprilisban látott napvilágot.
King pedig aztán úgy döntött, hogy a történet a Rémálmok és lidércekben is helyet kap, ami olyan szempontból mindenképpen ildomos volt, hogy a Crouch End tényleg egy borzalmas rémálomra hasonlít, amit egyébként a megsorozatosított változat is rendkívül jól hoz.
Lonnie és Doris Frehman friss házasok, akik Londonban utaznak, hogy ott töltsék el mézes heteiket. A kiruccanás azonban nem várt fordulatot vesz, miután a párt Lonnie egyik ismerőse elhívja magukhoz. Crouch Endre kellene átruccanniuk, ami elsőre nem tűnik könnyű feladatnak, hiszen a jamaikai taxis elsápadva menekül, amikor meghallja, hogy mi is volna az úti cél.
Ez persze nem is csoda, hiszen Crouch End egy olyan hely, ahol a mi világunk és más szörnyűséges dimenziók szinte találkoznak, a helyeket elválasztó rétegek igen vékonyak, így ezen a helyen a legválogatottabb szörnyűségek is megtörténhetnek, őrületbe kergetve az azt átélőket.
Igazi lovecraft-i agymenés ez, amit egészen jól sikerült képernyőre álmodni. Zavaros, beteg és kusza az egész, ahogy azt a Cthulhu-féle történetektől megszokhattuk. Őszintén szólva nem ez lett a kedvenc epizódom, ettől függetlenül elismerem, hogy jól működik. Alapvetően nem vagyok a Cthulhu mítosz nagy rajongója, sem történetek, sem filmek terén, kicsit olyan érzésem van, hogy a Lovecraft fejében kavargó őrület rám is rám telepszik.
Az epizód rendezéséért Mark Haber felelt, aki nem számít az igazán ismert direktorok közé, a Túlvilági járőr és A rakomány neve: Halál került ki a kezei közül korábban.
A főszerepben viszont Claire Forlanit láthatjuk, aki szerintem elbűvölő ez alkalommal is, akár miatta is érdemes lehet bepróbálni ezt a felvonást. No meg, ha valaki bírja a Lovecraft-féle őrületet, akkor mindenképpen Crouch End felé vegye az útirányt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.