Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Infini (2015)

2016.10.16. 21:25 Csabi87

Az utóbbi időszakban talán kevésbé vagyunk elkényeztetve jól sikerült sci-fi horrorokkal, sőt talán azt is kijelenthetjük, hogy alapvetően kevés az ilyen próbálkozás. No de mit lehet tenni, ha éppen a zombifilmek élik reneszánszukat.

Ennek ellenére viszont olykor-olykor felbukkan egy-egy témába vágó alkotás, az idei évben pedig az egyik ezek közül az Infini. Tulajdonképpen a film egy kellemes meglepetés, mert habár nem egy A-kategóriás produkcióról van szó, mégis egy abszolút korrekt, amolyan retro hangulatot árasztó sci-fi horror ez.

A történet egy csapat katonáról szól, akik egy földönkívüli utazásra indulnak, egy bányász bolygóra, hogy megmentsék With Carmichael-t, aki a bolygón történt katasztrófa egyetlen túlélője. Az idegen helyen ugyanis egy biológia vírus szabadult el, de korántsem biztos, hogy már eltűnt és hőseink biztonságban vannak.

Az Infini igazából nagy kópé, mert egészen sokat csen innen-onnan. A filmet nézve akár az Event Horizon, de talán A dolog is eszünkbe juthat, de jó néhány másik hasonló alkotás képe is felragyoghat előttünk. Ez viszont esetünkben jó, mert az írók jó helyekről vették az ötleteket és egészen jól gyúrták össze. Az Infini szkriptje vélhetően nem fért el egy szalvétán és volt vele munka, hiszen a karakterek is egészen ki vannak dolgozva. Persze itt sem kell nagy dolgokra gondolni, de mégsem tűnnek papírból körbevágott, felskiccelt figuráknak hőseink, ráadásul a színészek is korrekt teljesítményt nyújtanak, pedig ismert nevek nem igazán akadnak.

Mindemellett a berendezett helyszínek is abszolút rendben vannak. Low budget filmről beszélhetünk, de a készítők azt gondolom kimaxolták a lehetőségeiket és tudatosan álmodták vászonra a filmet. Nem hányták tele a forgatókönyvet csili-vili effektekkel és végbél nyílást megtornáztató robbantásokkal, mert nem volt rá keret, de valljuk be ezekre talán nincs is szükség, ha a történet egy jobban megírt darab.

Az egyetlen negatívum talán a játékidő hossza lehet, a majd két óra, talán kicsit indokolatlan, néhol egy hangyányit talán unalmas is, bár igyekszik fenn tartani az érdeklődést és a kidolgozottabb forgatókönyv talán indokolja is a szokásosnál kicsit hosszabb menetidőt.

A retro sci-fi kedvelőinek úgy gondolom kiváló szolgálatot tehet az Infini, ami habár a nagy klasszikusok nyomába nem ér oda, de az elmúlt időszak hasonló kínálatát elnézve egy pofás űrhajós alkotás, ami mindenképpen megér egy próbát.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr107974869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása