Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kampókéz (1992) - Candyman

Ezt a filmecskét anno egy általános iskolai kirándulás alkalmával néztem meg először néhány hasonló ízlésű kedves osztálytársammal. Mondanom se kell, nagyon tetszett, és libabőröztünk rajta rendesen. Az igazán jó dolog viszont az, hogy ennyi év elmúltával is ugyanolyan élmény, mint először.

8139842091_37d2a57df9.jpg

A film a Kampókéz rémtörténetét veszi alapul. Főhősnőnk, Helen és legjobb barátnője, Bernadette tanulmányt írnak a városi legendák továbbéléséről, ehhez sok emberrel készítenek interjút, és az egyik alany igen értékes információval szolgál: nem olyan messze tőlük, az egyik kisváros bandák uralta negyedében volt (vagy van?) a Kampókéz "lakhelye", az egész legenda kiindulása oda köthető. Helen nem ijed meg a saját árnyékától, úgyhogy ráveszi Bernadette-et, hogy vegyék szemügyre a szóban forgó lakást, ahol nemrég egy nő különös körülmények közt meghalt.

get.jpg

A baj akkor kezdődik, amikor Helen másodszor is visszamegy körülnézni, ugyanis elkapja a helyi bandavezér, aki valamilyen rejtélyes okból éppen egy kampót használ fegyverként. Elköveti azt a hibát, hogy életben hagyja Helen-t, aki rögtön az eset után feljelentést tesz, a rendőrség pedig elfogja a tettest. Azt gondolnánk, hogy ezzel meg is van oldva, és a Kampókéz valójában csak egy srác, aki ezzel a becenévvel vált hírhedtté. Azonban a halálesetek egyre szaporodnak, és Helen azt veszi észre, hogy ő maga válik gyanúsítottá, na meg azt is, hogy olyasmi történik vele, amit nem tud megmagyarázni, és nehezére esik megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól.

Bernard Rose-nak valószínűleg ez a legszélesebb körben ismert filmje, sajnos se előtte, se utána nem láttunk tőle semmi maradandót, pedig ez a film nagyon jól össze lett rakva, Mr Rose pedig a rendezésen kívül íróként is funkciónál itt, persze csak az alapsztorin felül, ami Clive Barker-é (The Forbidden). Ő remélem nem szorul különösebb bemutatásra, a Hellraiser-széria is az ő történetein alapul, valamint a Vér könyve című film is, ami nekem szintén tetszett, érdemes csekkolni, ha még nem tettétek.

maxresdefault_7.jpg

A színészválasztás hibátlan. Virginia Madsen (A 23-as szám, Kísértetjárás Connecticut-ban) gyönyörű és pont annyira drámai, amennyire kell, nem esik túlzásba, nincs felesleges ordítozás vagy túlcsorduló könnyzuhatag. Én örülök, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert ha nem ő kapja meg, akkor Sandra Bullock-é lett volna, és őt nem biztos, hogy komolyan tudtam volna venni egy ilyen filmben. Kampókéz szerepére Tony Todd-nál (A Holló, Végső állomás-széria) jobbat nem találhattak volna, csak megszólal és kifutok a világból. Eredetileg Eddie Murphy-nek szánták a karaktert, de végül túl alacsonynak találták, és Mr Todd kapta meg. Hogy őszinte legyek, szerintem, ugyanúgy ahogy Sandra Bullock-ot, Eddie Murphy-t sem tudtam volna mosolygás nélkül nézni egy horrorban. Kasi Lemmons többeknek ismerős lehet a Bárányok hallgatnakból, és akárcsak ott, itt is a főhősnő legjobb barátnőjét játssza, mert... fő a változatosság. De félreértés ne essék, egész jó volt, nem lehet rá panasz.

Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a film 1992-ben készült, tehát még vannak benne olyan effektek, amik úgymond "igaziak". Vegyünk mindjárt a méheket. A filmhez külön nevelték őket: 12 órásnak kellett lenniük a forgatás idejére, mert akkorra néznek ki úgy, mint a felnőtt méhek, viszont a fullánkjuk még nem veszélyes. Megjegyezném azt is, hogy Virginia Madsen allergiás a méhekre, úgyhogy mindig állt egy mentős készenlétben a kockázatos jeleneteknél. Tony Todd szájába pedig igazi méheket raktak a fináléban, csak egy speciális fog- és szájvédő óvta meg attól, hogy a méhek a torkába jussanak.

5165414-candyman1-645x370.jpg

A filmzenét is szeretném megemlíteni, zseniálisan hátborzongató lett. Philip Glass-t személyesen kérte fel Bernard Rose rendező, és Mr Glass komponált is egy elég gótikus hangzású score-t, azonban nem volt megelégedve a film végső verziójával, így egészen 2001-ig nem adta áldását a score felhasználására.

Összességében mondhatjuk, hogy egy nagyon korrekt, jól összerakott filmecskéről van szó. A sztori el van találva, a motivációk stimmelnek, az effektek jól néznek ki, a színészek hozzák a hoznivalót. Az egyetlen negatívum talán az, hogy sajnos a legtöbb (ha nem az összes) gyilkosság off-screen történik, pedig azért egyet legalább megnéztem volna élesben. Na de ha a mai horrorfilmeknek csak ennyit tudnánk felhozni rossz pontként, már elégedettek lehetnénk, szóval nem érdemes panaszkodni. 

Simán megér 8/10-et, aki még nem látta, mindenképpen pótolja. Egyértelműen többször nézős, sőt még akár a "klasszikus" jelzőt is megkockáztatnám. 

Címkék: 1992 amerikai film 8/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr518916630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syracuse 2016.07.27. 14:46:03

Egyszer elkezdtem, de talán végig sem néztem, mert nem nagyon tűnt horrornak (valószínűleg a nem látható gyilkosságok miatt IS). Viszont akkor azt mondod, fussak neki még (minimum) egyszer, nem fogom megbánni? :D

GinnyWinchester 2016.07.27. 21:33:25

@Syracuse: Szerintem igen, egyszer azért érdemes, el lehet nézni az off-screen öldöklést, amúgy is nagyon ott van a film minden szempontból. :)

süti beállítások módosítása