Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zombihorror FPS nézetben

2016.02.04. 11:58 Csabi87

Zombik, világvége és FPS nézet. Címszavakban valahogy így lehetne jellemezni a tengerentúlon április elején érkező Pandemic című horrort.

pandemic.jpg

John Suits filmjében egy kutatócsapat kapja a főszerepet, akik a zombivírus ellenszerét szeretnék megtalálni, a munkájukat pedig kamerákkal felszerelve végzik - mi végig ezen keresztül látjuk a történéseket, így egy found footage horror lesz a végeredmény, viszont tényleg egyfajta FPS nézetbe mutatva az eseményeket. Legalábbis az előzetes szerint.

Suits korábban producerként az itthon is ismert Static: Nincs menekvés című filmen dolgozott, a Pandemicbe pedig sikerült néhány innen-onnan ismert arcot összetrombitálnia.

pandemic-poszter.jpg

Így például a végeredményben ott lesz Rachel Nichols (Star Trek, Continuum), Mekhi Phifer (Vészhelyzet, Holtak hajnala), Missy Pyle (Holtodiglan) vagy éppen Alfie Allen (Trónok harca).

Címkék: előzetesek zombi poszter pandemic

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr878357026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.