Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Itt az első fotó a Démonok között 2. részéből

2016.01.04. 15:10 Csabi87

2016 nyarán érkezik a Démonok között 2. része, aminek a rendezését James Wan bevállalta, pedig korábban azt is pedzegette, hogy felhagy a horror rendezéssel - mondjuk időközben a Halálos iramban 7. részét csak elkészítette, illetve a következő rendezői projektje sem horror lesz, az Aquaman háza táján emlegetik a nevét.

Persze azért nem baj az, hogy apunál marad a gyeplő, hiszen a Leigh Whannell rendezésében készült legutóbbi Insidious film nem volt rossz, de azért James Wan nyilván tapasztaltabb rendező.

A filmhez egyelőre nem érkezett előzetes, viszont az Entertainment Weekly jó voltából már akad egy fotó, az egyik főszereplő kiscsajról és a rendetlen szobájáról. A képen ugyan sem Patrick Wilson sem pedig Vera Farmiga nincsenek rajta, de természetesen visszatérnek főszereplőként és a sztori szerint ez alkalommal angol földön keverednek kalamajkába.

the-conjuring-2.jpg

Címkék: the conjuring 2

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr628236498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása