Szerintem a legjobb ördögűzős film már 1973-ban elkészült. Nem másra gondolok, mint William Friedkin hatalmas klasszikusára, Az ördögűzőre, amely rendkívül pontosan járja körül a témát, miközben hátborzongató jelenetek tömkelegével is bombázza a nézőket. Ugyan később is készült néhány minőségi alkotás ebben a megszállós műfajban, de ezek se sikerültek olyan meghatározóra, mint a '70-s években bemutatott remekmű.

Én személy szerint nem is szoktam sok eredetiséget elvárni az ilyen filmektől, már megelégszem azzal, ha képesek felépíteni egy feszült atmoszférát és időnként még a frászt is rám tudják hozni. A The Vatican Tapes azonban beéri azzal, hogy a zsáner legalapvetőbb sablonjait felvonultatja, melléjük pakol néhány hatásvadász képsort és kész! 

A történet a szokásos. Adva van egy fiatal lány, akit megszáll az ördög. Először mindenki azt hiszi, mentális bajai vannak, így hősnőnk hamar pszichiátriára kerül. Azonban miután természetfeletti jelenségek ütik fel a fejüket az intézetben, a szakemberek értetlenül nézik az eseményeket és inkább kiengedik a csajt az apjához. Nem is kell sokat várni arra, hogy a Vatikánba is elérjen a megszállt lány híre, így egy ottani pap gyorsan repülőre is száll, hogy megmérkőzzön az emberbőrbe bújt Antikrisztussal.

Már a sztoriból is látszik, hogy az alkotók egy cseppet sem erőltették meg magukat. Fogták a műfaj jellegzetes vonásait és azok összeturmixolásából kihozták ezt a celluloidszörnyeteget. De ahogy fentebb már írtam, ebből még így is kisülhetett volna egy épkézláb alkotás, ha a készítők a már jól ismert forgatókönyvet feltöltik rémisztő jelenetekkel és torokszorító atmoszférával.

Ezek sajnos kimaradtak a végeredményből, helyettük kapunk pocsék ijesztgetéseket és unalmas drámázásokat. Az is rosszul érintett, hogy a karakterek egytől egyig két dimenziós figurák, akikért egy percig nem lehet izgulni. Pedig a készítőknek néhány nagyobb nevet is sikerült megnyerniük ehhez a borzadályhoz, de ők se tudtak mit kezdeni a rosszul megírt karakterekkel. 

Itt van például Michael Pena, aki szerintem egy tehetséges aktor, de jól láthatóan csak szenvedett a fiatal pap szerepében. Pár percre még Djimon Hounsou (Air) is feltűnik a színen, talán az ő játéka az egyetlen pozitív dolog ebben a moziban. Mondjuk ez azért lehet, mert az ő karaktere annyira minimális, hogy azt lehetetlen lett volna elrontani.

Ami végleg betette nálam a kaput, az a sokszor unalomba fulladó cselekmény és a befejezés. A történet elképesztően döcögősen jut el az ördögűzésig, hogy aztán abból se hozzon ki semmit. A végső jelenet pedig elég hatásvadász módon nyitva hagyja az ajtót egy esetlegesen folytatásnak. Abból mondjuk szerintem semmi sem lesz, hiszen kritikailag szépen elhasalt a produkció, olyan információk pedig nem jutottak el hozzám, hogy ez valahol kasszát robbantott volna.

A The Vatican Tapes egy meglehetősen B-kategóriás megszállós horror, néhány jobb sorsra érdemes színésszel és olyan történettel, amiből értő kezek simán kihozhattak volna egy nézhető darabot. Mark Neveldine (a rendező) meg inkább maradjon az akciófilmeknél, hiszen a Crank 1. és 2. része még nem sikerült rosszul. 

Játékidő: 91 perc
Rendező: Mark Neveldine
Forgatókönyvíró: Christopher Borrelli, Michael C. Martin
Színészek: Michael Pena, Djimon Hounsou, Dougray Scott

 Értékelés: 2/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.