Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fear the Walking Dead 1. évad 5. rész

2015.10.01. 13:26 Csabi87

Nagy kópé volt az ötödik rész előzetese, hiszen bőven azt sugallta, hogy végre az is révbe ér, aki egy kis akciózást vár a sorozattól, esetleg zombikat, esetleg történést. Ehhez képest aztán mégsem pontosan ez történt, habár még így is jobb lett a végeredmény, mint mondjuk az előző meglehetősen leültetős rész esetében.

fear15-1.jpg

Az a baj, hogy kicsit lassan indult az évad, hiszen összesen 6 részre lesz, tehát egyetlen van már csak hátra, ehhez képest pedig úgy érzem sokszor voltak kicsit altatósabb, karakterépítgetős részek. Ezekre persze szükség van, de sajnos számomra továbbra is hiányoznak az ütős karakterek.

Mondjuk az idős Salazar (Rubén Blades) karakterével végre kezdte valamit és egy kicsit azt gondolom sikerült izgalmassá varázsolni, illetve ugye adott Travis, akit szintén terelgetnek, a többiek viszont számomra továbbra is tök egysíkúak. Igaz a karanténban felbukkant fekete fickó is kicsit felkavarhatja az állóvizet.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy azért több akciót láthattunk, mint korábban, a zónában is szétnézhettünk kicsit, bár szerintem érdekes lett volna azt is látni, hogy Travis, miután a katonák kiteszik, hogyan jut vissza - még akkor is ha kvázi egy biztonságos helyen kell végig vergődnie magát, egy kihalt és kietlen utcakép is izgalmasabb lett volna, mint a fiatalok házban vandálkodása.

fear15-2.jpg

Illetve azért nagy leleplezés is történt, hiszen a katonák nem a béke hírnökei, hanem parancsuk van arra, hogy végezzenek a még nem fertőzött lakókkal is, ez mondjuk egészen érdekes adalék volt, még ha nézőként lehetett is sejteni, hogy nem fognak cukorkákat osztogatni.

Egy biztos, nagyon kevés ez a hat rész, ha ilyen csigatempóban haladunk előre, bár vélhetően az utolsó részre azért csak lesz egy kis csinnadratta, hogy aztán rákövetkező héten az anyasorozat is végre elstartoljon.

Címkék: sorozat zombi fear the walking dead

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr797876118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.10.05. 08:55:51

5 napja nézem ezt egy rész egy este és még így is unalmas és lassú a cucc. Heti bontásban lehet a 3. után kaszáltam volna.

Azt nem értettem, hogy miért nem szabad lebecsülnie magát a heroinfüggőnek, mert az a csúcs??

mi ez a rangsor a kábszeresek között, Mitől jobb függő a heroinista?

süti beállítások módosítása