Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vagyunk, akik vagyunk - We Are What We Are (2013)

wearewhatweare-1.jpgEzúttal is még frissen számolok be a tapasztalataimról, alig pár órája néztem meg a filmet, de gondoltam, miért ne vessem mindjárt papírra/képernyőre a véleményem. Egészen véletlenül pont OctoberAir blogját nézegettem, a Bizzarium-ot, ott olvastam erről a filmről és a benne szereplő betegségről, a kururól. Olyannyira megtetszett a cikk, hogy nyomban el is indítottam a filmet. Ezúton is köszönöm neki.

A sztori roppant egyszerű: a kedves Parker család boldogan éldegél a házikójában, egészen addig amíg az édesanya egy szerencsétlen balesetben (?) meghal, a várost pedig kisebbfajta árvíz önti el, ami igencsak érdekes dolgokat hoz a folyó felszínére, többek közt emberi maradványokat. Senki sem gondolná persze, hogy a kettő közt bármiféle kapcsolat lehet.

Felesége halála után Parker apuka ugyanolyan vaskézzel irányítja két lányát és egyszem fiát. A lányok ezt egyre nehezebben tűrik, és szép lassan kiderül, hogy egy szörnyű családi titok lappang a háttérben, és a két lánynak komoly kétségei vannak eme bizonyos gyönyörű hagyománnyal kapcsolatban, így kétségbeesetten keresgélnének valamiféle kiutat.

wearewhatweare-2.jpg

Kedves hölgyek-urak, megmondom őszintén, nekem bejött a film. Nagyon korrekt kis alkotás lett, a karakterek zseniálisak, a sztori kiváló, a zene is el lett találva, egyszóval nagyon hangulatos az egész összhatás. Kellően komor, sötét, és bár nem kifejezetten feszes a tempó, mégis magával ragad és érezzük, hogy folyamatosan nő a feszültség, ennek köszönhetően pedig a felettébb hatásos lezárás sem várat sokáig magára.

wearewhatweare-poster.jpgLeszögezném itt, hogy az eredeti mexikói verziót nem láttam, csak miután megnéztem a filmet és kicsit utánaolvastam IMDb-n, akkor jöttem rá, hogy ez bizony egy remake. Ettől persze nem lesz jobb vagy rosszabb, a lényeg, hogy összehasonlítási alapom jelenleg nincs.

Jim Mickle ismét összeállt Nick Damici íróval, akivel együtt dolgoztak a Vámpírok földjén.. Az is egy egész jól összetákolt filmecske lett, és ezúttal sem nyúlt mellé a páros. Kifejezetten neves színészeket ugyan nem sikerült összehozni a stáblistára, de ez senkinek se szegje a kedvét, rosszat egyikükről sem tudnék mondani.

A Rose-t alakító Julia Garner ismerős lehet a Sin City 2-ből, Parker apuka (Bill Sage) az Amerikai pszichóból, a kedves szomszéd néni (Kelly McGillis) a Vámpírok földjéből, szerencsétlen kezdő rendőrpalántánk (Wyatt Russell) a tavalyi Home-ból (avagy At the Devil's door). Az egyetlen, akit sok horror-fan tényleg felismerhet, a doki, vagyis Michael Parks. Őt láthattátok többek közt az Alkonyattól pirkadatigban, a Kill Bill 1-2-ben, a Grindhouse-ban vagy a Red State-ben. Végezetül megemlíteném természetesen az Iris-t játszó Ambyr Childers-t is, akitől, remélem, hamarosan láthatunk valami hasonlóan jó filmet, mert látványnak se utolsó és még színészkedni is tud.

Érdekes, hogy a közönség nem fogadta olyan jól a filmet, mint a kritikusok (IMDb pont: 5.8/10, MetaCritic: 71/100, RottenTomatoes: 85%). Pedig még csak a remake-ségre sem lehet ezt ráfogni, az eredeti film pontjai egy kicsivel még rosszabbak is, nem hogy jobbak. Tény, hogy kicsit lassabb menetű, nem ömlik a (mű)vér és nincsenek robbanások, de az én figyelmemet maximálisan magán tartotta elejétől a végéig, egy és háromnegyed órás játékideje alatt. Érdemes inkább egyedül nézni és kicsit elgondolkodni rajta, úgyhogy a trancsírpornó kedvelői inkább hagyják ki (pedig van benne néhány gyomorforgató rész). Akit egy kis türelemmel és az átlagnál nyitottabb elmével is megáldott az ég, azoknak bátran ajánlom. Csak ne egyél közben pörköltet. (Majd rájössz, miért. Hehe.)

Egy erős 7/10-et mindenképp megérdemel.

Címkék: francia film amerikai film 7/10 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr357791496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2015.09.16. 19:20:40

Így elsőre a Frailty tűnik hasonló filmnek. Ami egyébként igen jól sikerült...

2015.09.17. 13:19:04

Én kedvet kaptam hozzá

giskard reventlov 2015.09.18. 08:17:35

Felkeltetted az érdeklődésemet, de csalódás lett a vége. Szerintem sem ér ez többet az imdb 5,8-as átlagánál. A karakterek, bár nincsenek rosszul megírva és alakítva sem, a zseniálistól nagyon messze vannak.

SPOILER

A vége meg kifejezetten éles váltás attól a ponttól, hogy a lányok nem akarnak részt venni a dologban, sőt a szökést tervezgetik, aztán minden átmenet és kidolgozottság nélkül szétmarcangolják aput. Mint befejezés, nem rossz, sőt, hatásos, de miből következett? Hogy borult el a lányok agya ennyire? Erre semmi nem utalt, egyszerűen csak megtörtént, mint ahogy az utolsó képsor is az autóban.

SPOILER VÉGE

süti beállítások módosítása