Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horsehead (2014)

2015.09.02. 17:55 Csabi87

horsehead-1.jpgA kevésbé felkészült néző a Horsehead hallatán hirtelen azt hihetné, hogy egy Sarah Jessica Parker életrajzi filmről van szó, holott ez koránt sincs így. Szóban forgó alanyunk ugyanis egy francia horror, az elsőfilmes Romain Basset rendezésében.

A gonosz mókázást félretéve, annak idején az előzetes egészen izgalmas filmet vetített előre és túlságosan nagyot nem is kell csalatkoznunk a Horseheadben. Igaz mesterműnek nem nevezném, a történet meglehetősen átlagos, sőt akár közhelyesnek is nevezhetjük az alapfelállást, ugyanakkor Basset és forgatókönyvíró társa Karim Chériguéne mégsem valami ócskaságot adtak ki a kezeik közül.

A sztori szerint adott egy Jessica nevű lány, aki hazautazik a szülői házba, ahol már legalább 3 éve nem járt, hiszen meglehetősen rosszban van az édesanyjával. A nagyanyja halála miatt azonban kénytelen hazalátogatni. Jessicát egyébként rémálmok gyötrik, de nem fél tőlük, hanem szentül hiszi, hogy az álmokat lehet irányítani és akár a mindennapi élet kérdéseire is válaszokkal szolgálhatnak. Naná, hiszen az egyetemi tanulmányait is ilyen irányba végzi.

Hazaérve pedig úgy gondolja, hogy talán nagyanyja halálának valódi okát is kiderítheti. Ez a nyomozás azonban egy olyan álombeli fantáziavilágba vezet, ahol a valós életről, leginkább az anyjáéról szörnyű titkok derülnek ki. Az álmokban ez a közös és a rémséges lófejű alak.

horsehead-2.jpg

Most mond azt, hogy az éppen lófejű alakot leszámítva annyira ördöngős volna a sztori. Egy a család múltjában kutakodó családtag, aki szeretné kirángatni a gardróbban rejtőző csontvázakat. Keresés nélkül is belebotlik az ember hasonló filmbe vagy sorozatepizódba.

horsehead-poster.jpgAz álmokkal és a fantáziavilággal való játszadozás viszont képes valamit dobni az egészen, ráadásul Basset ékmeglehetősen igényesen oldották meg ezeket az eleinte kuszának tűnő álmokat. A zenei aláfestés pompás, a képsorok pedig igen hátborzongatóak és eltaláltak. Ha éppen nem valami véresebb részt, esetleg zsigereket látunk, akkor közeli felvételeket kapunk, bármiről, ami a kamera előtt volt, gyors vágásokkal spékelve, az egésznek pedig van egy fajta nyomásztó hatása. Egy picit talán az American Horror Story éppen aktuális főcíméhez tudnám hasonlítani az egészet.

Ez a képi világ és az álmoknál tapasztalható zene pedig valahol emlékezetessé teszi a filmet és megmenti attól, hogy egy újabb tucathorror legyen.

Ettől függetlenül viszont nem állítom azt, hogy a horror gyöngyszemek magasságába emelné a Horseheadet, hiszen összességében még csak így is egy erősebb közepes lehet a végeredmény.

Ami viszont biztos, hogy elsőfilmesként még ez a teljesítmény is elég lehet egy jeles vizsgára, így a jövőben talán érdemes lesz a szemünket tartani Romain Basseten, hátha a közeljövőben készül még számunkra valamivel.

A feliratért köszönet Pedronak!

6/10

Címkék: 2014 francia film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr517744314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.03. 08:19:24

Bennem nem hagyott nyomot, amit mégis, azt igyekszem elfelejteni.
Nem lett volna rossz, de a lófejű annyira gagyi volt, hogy lerontotta a hatást.
Meg nem is igazán értettem, mit keres a filmben. Azonban tényleg nyomasztó darab.

2015.09.04. 07:58:06

Ja igen, azt elfelejtettem leírni, de tényleg, jót röhögtem

Darkcomet 2015.09.05. 14:18:46

Ebben a filmben egyedül a zene jó, de az nagyon.

süti beállítások módosítása