Amikor először hallottam erről a játékról, mindössze annyi infó jutott el hozzám, hogy össze kell szedni nyolc lapot egy erdőben és közben valami fura alak folyton felbukkan és üldöz minket. Több se kellett, mondtam magamban, engem ez nem fog megérinteni, de azért kipróbálom, hátha. Mit ne mondjak, felülmúlta a várakozásaimat.

SlenderMan alakja egy netes mémként indult még 2009-ben, aztán 2011-ben a Minecraft nevű játékban megjelent az Enderman, amit az eredeti figura ihletett (magas, arc nélküli, öltönyös-nyakkendős, teleportálós), de a saját játék váratott magára 2012-ig, amikor is kijött a Slender: The Eight Pages. Mint a címe is mutatja (Nyolc Oldal), valóban nyolc papírfecni összeszedéséről van szó, amik egy sötét erdő különböző pontjain vannak elrejtve. De ha ez olyan könnyű lenne, mint amilyennek hangzik, akkor ez a poszt nem született volna meg.

Lássuk, mivel is van dolgunk tuljadonképpen: a játék ingyenesen elérhető és letölthető, amint megnyomjuk a kezdést, letesz minket az erdő szélén, egyetlen utasítással, mégpedig hogy gyűjtsük össze a nyolc oldalt. Mi pedig naivan el is indulunk, hiszen mi rossz történhetne? Van egy frankó kis zseblámpánk, amivel a látótér kb. 5%-át gyönyörűen érzékelhetjük is, amúgy korom sötét van, csak a fák körvonalát lehet kivenni néha-néha. No de sebaj, nagyritkán egy ösvénynek tűnő valami is feltűnik, szóval megyünk annak mentén, és előbb-utóbb elérünk az egyik olyan ponthoz, ahol találhatunk egyet a nyolc lapból. És abban a pillanatban, amint azt megszerezzük, kezdődik a móka.

Az irányítás rendkívül egyszerű, tekintve, hogy nem csinálunk semmi mást a játékban, csak megyünk/futunk különböző irányokba és felszedjük a megtalált oldalakat. A szokásos W-A-S-D kombóval a menetünk irányát, az egérrel a kameranézetet változtathatjuk, valamint ha előrehaladáskor lenyomunk egy Shift-et, futhatunk is, ami olykor-olykor azért igencsak jól jön (nyugi, csak kb. félpercenként fogsz irányt változtatni és rohanni mint egy idióta). A lapokat egyetlen klikkel felszedhetjük, a játék meg is mutatja nekünk a őket közelebbről, Különösebb kreativitást ne várj tőle, de eléggé hátborzongatóak, mintha kisgyerek-rajzok lennének. A legbátrabbaknak elárulom, hogy egy F gombbal a zseblámpát is offolhatjuk, bár ez nem sokat segít, mert az Amnesia-val ellentétben itt a jól öltözött SlenderMan ígyis-úgyis ránk talál és a pofánkba teleportál. 

De ez a játék nem csak a jump-scare-ek miatt érdekes, bár meg kell mondjam, hogy azok is ritka jól összejönnek mivel teljesen random, soha nem tudhatjuk, mikor és hol bukkan fel az az öltönyös genyó. Na de, amitől igazán elviselhetetlen lesz az egész, az a háttérzene. Amint felvesszük az első lapot, megszólal nagyon halkan valamiféle dübörgés, és onnantól nincs megállás, minél több oldalt szerzünk meg, annál rosszabbá válik a zene, illetve a hatása a játékos mentális állapotára. Nem elég, hogy minden apró zajra összerezzenünk, még rátesz egy lapáttal. Nekem volt olyan időszakom, hogy többször is belekezdtem a játékba úgy, hogy "na most megcsinálom", aztán felszedtem az első oldalt, elkezdődött az a dübörgő hang és már nyomtam is az Esc-et, mondván, áh inkább majd máskor.

A játék zsenialitása az egyszerűségében rejlik. Nincs olyan grafika amitől az állunk leesik, de ettől még teljesen működőképes, kifejezetten bonyolult sztori sincsen, ott vagyunk egyetlen heyszínen végig, egyetlen gonosz elől menekülve. Ez is teljesen elég lett volna, de a sikerre való tekintettel (az első egy hónapban több mint 2 millióan töltötték le a játékot) készült egy folytatás is, a Slender: The Arrival. Azzal nekem már xBox 360-on volt csak dolgom, ami szerencse, mert konzolra már egy kibővített verzió érkezett, több pályával. Ez tartalmazza az eredeti Eight Pages-t is, amin egy rövid bevezető után át is kell jutnunk ahhoz, hogy továbbmehessünk az újabb szintekre, ahol már SlenderMan-en kívül más finomságok is lesnek ránk a sötétből, és egy mondvacsinált sztori is elkezd kibontakozni. Akinek tetszett az Eight Pages, mindenképpen kukkantsa meg a The Arrival-t is.

Lehetséges, hogy SlenderMan körülbelül olyan megosztó a horror-rajongók között, mint a Blair Witch Project (Ideglelés) vagy a Paranormal Activity, van aki retteg tőle, van aki végigröhögi. Én a két film közül egyikért se vagyok különösebben oda (nem rosszak, de annyira nem érintettek meg, első nézés után el is veszítik minden varázsukat), de a játékot imádtam. Egy csepp vér nem sok, annyi se folyik benne, és tényleg sok a jump-scare, de ezek szerint lehet ezt is jól csinálni. Nem válik unalmassá, mert random, sejtelmed sincs, mikor vagy hol tűnik fel újra, mindig akkor fogod meglátni, amikor már azt hiszed, elmenekültél és kicsit kifújhatod magad mert "most úgysem jön vissza egy darabig". Akkor elárulom: de. 

Bátran ajánlom mindenkinek, főleg baráti társasággal vicces, hidd el, az fog legjobban megijedni és üvölteni, akinek a legnagyobb a szája. Ez egy személyes tapasztalaton alapuló tipp, próbáld ki, megéri. Egyedül csak a bátrak álljanak neki, ők is legalább egy kislámpa fényénél. 

8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.