Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hangok (2014) - The Voices

Ryan Reynolds és a cuki háziállatai

2015.03.31. 18:45 Jason13

original.jpgEz egy hirtelen felindulásból elkövetett iromány lesz. Épp most lett vége a The Voices című filmnek én pedig úgy gondoltam, nem hagyom ülepedni az élményt, azonnal begépelem a gondolataimat a komputerbe. Egyrészt azért döntöttem így, mert ez az alkotás koránt sem nyújt mindennapi élményt és én szerettem volna úgy beszámolni róla, hogy mindenre jól emlékezzek belőle. Csapjunk is bele a lecsóba!

A történet alapvetően nagyon egyszerű. Főszereplőnk egy bútorgyártó cégnél csomagol kádakat és hasonlókat egy isten háta mögötti kisvárosban. Mindennapjai meglehetősen unalmasan telnek, a melóban ugyanis nagy meglepetések nem érik, otthon pedig csak a háziállatai várják, egy aranyos cica és egy kedves kis kutyus. Igen ám, de hősünk elég szoros kapcsolatot ápol kedvenceivel, hiszen beszélget is velük, a jószágok pedig válaszolnak! A helyzet akkor válik igazán érdekessé, mikor egy félresikerült randi után a férfi véletlenül megöli partnernőjét. Ezután a macskája eléggé bepörög és rá akarja venni, hogy folytassa az öldöklést. Ezzel szemben az eb próbálja lebeszélni, de hiába, a fickó hűtőjében elkezdenek gyűlni a levágott női fejek.

Kezdjük ott, hogy ez a Ryan Reynolds gyerek valami fenomenálisan jól alakít! Persze, lehet szidni, hogy ő csak egy felkapott bájgúnár, de nem csak a dollármilliókból készült mainstream filmjei alapján kell megítélni a palit. Gondoljunk csak az Élve eltemetve című mozira, ott is elvitt a hátán egy elképesztően feszült és drámai one man show-t. És ahogy fentebb említettem, itt is remekel a Reynolds fiú. Egy rendkívül összetett és érdekes figurát kelt életre, akit egyszerre sajnál a néző, de képes tőle időnként félni is.

ifywg.jpg

Aztán itt van maga a sztori és a tálalás. Mit ne mondjak, ez a "skizofrén sorozatgyilkos szedi áldozatait" vonal koránt sem eredeti, de aranyos kis házi kedvencekkel fűszerezni a témát, na ez nem piskóta! Emiatt igazából nem is lehet behatárolni a film műfaját. Van itt egy csipetnyi romantika, nagy adag dráma és ugye előkerül a brutális thriller szál is, ezek pedig valami megbotránkoztatóan érdekes elegyet alkotnak. Én személy szerint nagyon furcsán éreztem magam többször is a látottak miatt, hiszen egy aranyos és a maga módján cuki jelenet után vagy egy vérbő gyilkosságot kaptam, vagy egy érzelmes drámai jelenetet.

De pont ez a zsánerek közötti ugrálás teszi igazán élvezetessé a mozit, hiszen a székek közé sose zuhan be a hangulat és a történések is végig fent tartják a figyelmet. És amit a befejezésben kapunk, arra már tényleg nincsenek szavak, én már nem tudtam eldönteni, hogy sírjak e vagy nevessek.111141.jpg

Nem is tudom, miről kéne még írjak? Technikailag nincs gond a látottakkal, az operatőri munka szép, a helyszínek hangulatosak és a véres képsorok kellően megrázóak. Olyan óriási belezéseket nem kapunk, de ide elég volt ez a néhány minimalistább jelenet is, ezek ebben a formában felkavaróbbak, mintha premierplánban látnánk a darálásokat. 

A mellékszereplők is meggyőző alakítást nyújtanak, számomra főleg Anna Kendrick és Gemma Arterton volt emlékezetes (bár ebbe közrejátszott az is, hogy meglehetősen dekoratívan néztek ki).

Mindent összevetve, érdekes kis műfajkeverék ez, de nekem pont ezért tetszett nagyon. Sokak gyomra lehet nem lesz képes befogadni azt a mennyiségű fekete-humort, groteszk pillanatot és a meglehetősen furcsa karakterdrámát, amit a The Voices nyújt, viszont akik szeretik a nem mindennapi és megbotránkoztató műveket, ki ne hagyják. Ja, és azok is vessenek rá egy pillantást, akik úgy vélik, hogy Ryan Reynolds csak egy tehetségtelen szépfiú.

Játékidő: 103 perc
Rendező: Marjane Satrapi
Forgatókönyvíró: Michael R. Perry
Szereplők: Ryan Reynolds, Anna Kendrick, Gemma Arterton

Értékelés: 9/10

Címkék: 2014 amerikai film 9/10 ajánlók német film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr817321810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása