Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Walking Dead 5. évad 15. rész

2015.03.24. 15:54 Csabi87

Hmm. Tegye fel a kezét az, aki a múltkori rész után a mostanival elégedett volt! Szerintem kevesen ülnek most magasba tett kézzel. Az előző pörgős és igazán izgalmas felvonás után talán másra számítottunk. Nem is az volt a baj, hogy megint kicsit lassabb lett a tempó... sőt azért a mostani rész is tartogatott ezt-azt, de mégis. Persze a finálé előtti altatás akár szükségszerűnek is nevezhető.

A tovább mögött spoilerek következnek.

twd-5-15-2.jpg

Noah arcbőrét megnyújtották a zombik, ráadásul Édenfalva egyik gyáva lakója miatt kellett halnia, mindez pedig következmények nélkül maradt. Kicsit szomorú. Sejteni lehetett, hogy a patkánylelkű fickó hazudni fog, de nekem mégis fura volt, hogy Rick inkább a farka után indult és a nőverő férjet részesítette előnyben, mintsem azt, hogy egy társuk meghalt. igaz ez a szál is be volt korábban lógatva, ráadásul Noah még új fiú volt a fedélzeten, de akkor is. A leszbikus lányról is csak beszéltek és néhány percben le is tudták az egészet.

Igaz Rick rész végi kitörésének talán ez is az oka volt, hiszen az édeni hely lakói tényleg tutyimutyi alakok, akiknek csoda, hogy a falakat sikerült felépíteniük. 

twd-5-15-3.jpg

Ez a szál tehát nem folytatódott, mint ahogy a pap árulásának sem szenteltek különösebb jelentőséget, Maggie-t még csak fel sem bukkant. Ezeket persze lehet jobb a finálé hagyni, ami így nagyobbat üt, de igazán meglehetett volna húzni, hogy az utolsó három rész azért tempóban is odateszi magát, esetleg a rejtélyek mellé kicsivel több izgalmat kapunk.

A W betűs zombik kiléte továbbra is kérdés, ez ügyben a múltkor szabadságukat töltő Darylék nyomoztak, de a mostani rész ezenkívül nem sok érdekességet tartogatott. Rick jelenetével még egyszer előhozakodnék, hiszen jó volt, kezdve talán onnan, hogy az asszonyverő Pete is megjelent a házba, egészen addig, amíg Michonne rövidre zárta főhősünk kifakadását.

twd-5-15-1.jpg

Kétségem nincs, hogy az utolsó, amúgy 90 perces finálé jó lesz és leesik majd tőle az állunk, de erre azért szükségünk is van. Valószínűleg a két csapat közti konfliktus kiéleződik, talán a W-vel operáló ember/banda is előkerül és talán Rick megint megpróbál pépesre verni valakit.

A végén pedig ne feledkezzünk meg Carl és a titokzatos lány negédes jelenetéről, ami a világ egyik legkorhadtabb fájának belsejében zajlott le. Olyan cukik voltak, hogy én majdnem belehaltam.

Jövőhéten pedig finálé, kár. Addig viszont ajánljuk a magyar The Walking Dead Rajongói Facebook oldalt.

Címkék: sorozat zombi the walking dead

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr287300615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anikó Szabad 2015.03.25. 06:33:43

Szerintem is lehetett volna izgalmasabb bár a végén nem értem hogy michonne mért vágta kupán ricket hisz teljesen igaza volt. Annak a faszinak levágnám a kezeit hogy ne tudjon mégegyszer egyetlen nőt se megütni.

Xen 2015.03.25. 21:03:02

@doggfather: erre én is kíváncsi lennék. Megmutatták pár résszel ezelőtt, most meg mintha teljesen elfeledték volna.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.26. 08:33:52

@revolverfc: Ugye? jelenleg jobban izgat, mint a w-s zombik.

süti beállítások módosítása