Könnyen hihetjük azt, hogy John De Bello nem az a fajta, aki megpihen a babérjain. Mondjuk ez a feltételezés csak a gyilkos paradicsomos filmjeivel kapcsolatban jelenthető ki, hiszen azokon kívül nem sok minden kötődik az úriember nevéhez.

1978-ban eresztette első ízben világra hej de gonosz paradicsomait, a film pedig 10 év múlva folytatást kapott, ráadásul olyat, ami teljesen korrektre sikerült, persze a maga kis korlátain belül. A stáb pedig úgy érezte, hogy a történet még korántsem fulladt ki, így 1991-ben odáig fajult a dolog, hogy elkészült a harmadik rész, amelyben a paradicsomok immáron nem ember formában, hanem gonosz vicsorral az arcukon (?!) térnek vissza és próbálnak bosszút állni az emberiségen.

Nagy levegő és kezdünk.

A második filmben megismert gonoszunk, Gangreen professzor nem adta fel az álmait, továbbra is szeretné igába hajtani az emberiséget, ehhez pedig a paradicsomokat hívja segítségül. Mivel az emberalakban támadó változatok megbuktak, ezért a kis vörös fej formájában zavart okozó zöldségek jelentik az újabb szintet, ráadásul a professzor terve ez alkalommal még ördögibb.

Jeronahew néven a tévés szereplést vállal, amolyan népbutító jelleggel, hiszen tudjuk jól, a tévénézők egy fajta zombik, akikkel bármit el lehet hitetni. A professzor célja pedig az, hogy így mossa ki az emberek agyát, hogy aztán még könnyebben üthessen rajta a sok hígagyún.

Persze ebbe a rendőrségnek is lesz beleszólása és képbe kerül egy paradicsomologús is, de természetesen a korábbi részben megismert jó szándékú Bundás Paradicsom is visszatér.

A második rész egészen ügyesen tudott egyensúlyozni azon a határon, hogy egy baromság volt, de mégsem idegtépő, hanem szórakoztató módon. A harmadik felvonásnál viszont már nem maradt meg az egyensúly, hanem kicsit az idegesítő irányba mozdult, de legalábbis valami hiányzik a végeredményből.

Az arcosított paradicsomok nem rosszak, de kevésbé szórakoztatóak,mint ahogy az egész film sem annyira ütős.

A kezdés mondjuk pofás. Egy nő menekül az erdőben, mögötte egy monstrum méretű alak lohol, a lány megbotlik, a tagbaszakadt figura pedig utoléri. Az árnyból előlépve pedig számunkra is kétségtelenné válik, hogy Jason Voorhees a gonosz. A lány azonban megkönnyebbül és annyit mond.

- Jaj már azt hittem, hogy egy paradicsom vagy!

Ez a kis finom csipkelődés már így sem rossz, de amikor a hokimaszkos paradicsomok feltűnnek még jobb lesz és dörzsölhetjük a tenyerünket.

Azt hiszem a karakterek lettek kicsit silányabbak és unalmasabbak. Crystal Carson és Rick Rockwell valamiért nem működnek a képernyőn és nem szórakoztatóak, ellenben a korábbi párossal, amelynek egyik tagja George Clooney volt. 

John Austin mondjuk továbbra is remekül hozza az őrült tudóst és a segítője, Igor sem rossz, de míg a legutóbbi résznél az izzadságszagnak nyoma sem volt, itt meglehetősen erősen lehet érezni, amitől az egész elveszti gördülékenységét és csupán egy közepesen jó vicces film lesz, gonosz paradicsomokkal.

Igazából az első részből megismert karaktereket sem igazán vonultatja fel, hiszen Wilbur is csak tessék-lássék módon tér vissza, mint ahogy az átváltozások nagymestere is.

Ez így már csak 5 pontot ér sajnos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.