Freddy vs Jason (2003)
Rémálom Péntek 13-án
Már javában tartott a Rémálom az Elm utcában fanatizmusom, amikor hallottam ennek a gyöngyszemnek a megjelenéséről és a tényről, hogy változatlanul Robert Englund bújik Freddy Krueger bőrébe. Mindenképp látni akartam. Ezt erősítette az is, hogy apukámnak előbb sikerült megnéznie, mint nekem, és utána rögtön hívott, mondván, muszáj látnom, ha egy jót akarok röhögni. És milyen igaza volt.
Ismét Springwood-ban járunk, ahol a populációnak néhány jó és kevésbé jó ötlettel sikerült elfeledtetnie a fiatalokkal a gyilkost, aki álmukban lesne rájuk. Így esett, hogy a mi kedvenc Freddynk nem tudott visszatérni, hogy tovább terrorizálja a tiniket az Elm utcában. Amíg a pokolban téblábolt, ráakadt Jason Voorhees-re, és látott benne annyi potenciált, hogy visszahozza és a saját hasznára fordítsa. A baj csak az, hogy Jason egyre jobban elkezd hasonlítani egy drogfüggőre, aki évek óta először megint belőheti magát és elszállhat. Freddy viszont magának akarja az összes vért és félelmet, így aztán Jason lesz az elsődleges célpontja. Na persze őt se kell félteni.
Egy csapat tinit követhetünk feszült figyelemmel, amint próbálnak elslisszolni a két gyilkológép mellett, és amint lassan rájönnek, hogy se ébren, se álmukban nincsenek biztonságban. Az első gyilkosság a legendás régi springwood-i házban esik meg, így persze egyből minden felnőtt Freddy-re gyanakszik. Aztán kezdődnek a furcsa álmok, egészen a kukoricaföldes rave party éjszakájáig, amikor is felbukkan Jason a maga tömör valójában, és kisebbfajta mészárlást rendez. Hőseink menekülőre fogják, és elkezdenek agyalni, hogyan maradhatnának életben. Végül arra a következtetésre jutnak, hogy a legjobb lesz megkeresni Freddy-t, előhozni valamelyikük álmából amikor Jason is a közelben van, aztán hagyni, hadd játsszák le egymás közt.
A színészi teljesítmény hagy némi kívánnivalót maga után. Természetesen nem Mr Englund-ra gondolok, ő brillírozik, mint mindig, és ha másért nem is, őmiatta mindenképp meg kell nézni a filmet legalább egyszer. Ami a fiatalokat illeti, minden egyes klisé karakter feltűnik a vásznon: van ártatlan szűzlány, hősszerelmes, laza csaj, ribanc, lúzer szűz srác, lúzer rendőr, és a srác aki tud dolgokat de még azelőtt meghal, hogy hasznossá tehette volna magát. Női főszereplőnk (Monica Keena - Az ördög ügyvédje, Left In Darkness) sokáig nagyon idegesítő, de a végére egészen elviselhetővé válik. Nem mintha többet vártam volna, elvégre egy tini slasher-ről beszélünk, örülhetünk, hogy egyáltalán kapunk valamicske alakítást a fiatalabb generációtól. Érdekes tény lehet még, hogy a Destiny's Child nevű (azóta már feloszlott) pop trió egyik tagja, Kelly Rowland is tiszteletét teszi a filmben, és bár semmi maradandót nem nyújt, láttam már rosszabbat is. Aztán persze itt van még nekünk Katherine Isabelle, akit valószínűleg nem kell bemutatnom (Ginger Snaps, American Mary, Torment), bár ezúttal semmi extrát nem láthatunk tőle, hacsak a zuhanyzós jelenetet nem vesszük ide, és ha az tényleg ő, nem pedig egy dublőr.
Ronny Yu rendezőnek a Chucky mennyasszonya után biztos megtetszett a horror műfaja, és összeállt a Damian Shannon-Mark Swift író párossal, akik valószínűeg Jasonnek drukkoltak, ugyanis később az ő nevükkel készült el a Péntek 13 2009-es remake-je. Zeneszerzőnket is érdemes megemlíteni, egész jó kis score-ja lett ennek a bugyutácska slasher-nek, ami nem csoda, hiszen Graeme Revell olyan filmeknek szerzett már zenét, mint a Holló, az Alkonyattól pirkadatig, vagy később a Sin City. Nem tudhatom pontosan, hogy a készítők mennyire fanatikusak a témában, de kíváncsi lennék, hogy az ötlet a 9. Péntek 13 film-ből (Jason Goes To Hell: The Final Friday) jött-e, aminek a vége vetítette előre elsőnek azt, hogy Freddynek és Jasonnek előbb-utóbb találkozni kell.
Az első és legfontosabb, amit erről a filmről tudni kell, az az, hogy egy pillanatig se szabad komolyan venni. Én úgy éreztem, hogy (hála az égnek) a film sem veszi komolyan saját magát, talán csak a fiatal színészek közt van néhány, aki túl akarja játszani. Nem azt mondom, hogy ez egy filmművészeti érték, de megteszi azt, amit egy pofás slahertől elvárhatunk: vannak benne cicik, folyik bőven a művér, és van nem is egy, de mindjárt két olyan gyilkos, aki elől fejvesztve rohangálhatnak a szereplők. Én nagyon jól szórakoztam rajta, hatalmas Rémálom-rajongó lévén, és mindkét tábornak bátran ajánlom. Aki egyikbe se tartozik, annak se vegye el a kedvét semmi, a film elején épp elég flashback van, amiből megtudjuk, hogy ki kicsoda és miért. A befejezés kicsit erőltetettre sikerült, el lett húzva a végletekig, de a legutolsó jelenet, na az mindent visz. Már éppen azt hinnéd, hogy nosza, eldőlt a csata, pedig aztán... nem úgy van az.
Aki túlságosan lehúzza ezt a filmet, az valamit túl komolyan vesz az életben, és nem tudja, hogyan kell szórakozni (persze horror műfajon belül). Persze az is lehet, hogy az illető saját magát veszi ilyen halálosan komolyan, és az már egy súlyosabb probléma. Nekem bőven megér egy 6/10-et a film. Akik ismerik a háttérfilmeket és sztorikat, azoknak inkább szórakoztató lesz, akik nem, azok akár meg is ijedhetnek néhányszor.
Végezetül még feltennék egy stratégiai jelentőségű kérdést: mennyire kell beszívni / berúgni ahhoz, hogy az embernek a legkevésbé se legyen gyanús egy vízipipát cipelő (igencsak rusnya) óriáshernyó?
Címkék: 2003 amerikai film 6/10 ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szabóbakterúr 2015.03.16. 07:04:47
GinnyWinchester 2015.03.16. 16:30:35
GinnyWinchester 2015.03.16. 16:31:05
shred 2015.03.16. 22:11:36
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.17. 13:19:03
GinnyWinchester 2015.03.17. 15:01:47
