Aharon Keshales és Navot Papushado 2010-ben készítettek el első közös filmjüket, a Veszettséget, amely leginkább úgy vált ismertté, mint az első izraeli horrorfilm. Őszintén szólva a végeredményt még nem sikerült megnéznem, annak idején Herschmi írt a filmről és nem nyilatkozott túl pozitívan és apró párhuzamra is utalt a Szerb film kapcsán, így a Veszettség maradt a polcon.

Az elmúlt években ez mit sem változott, ugyanakkor az urak időközben elkészítettek a következő nagy dobásukat, ami annyira jól sikerült, hogy még Quentin Tarantino figyelmét is sikerült vele felkelteniük. Sőt, a neves direktor odáig ment, hogy 2013 legjobb filmjének nevezte a Csúnya, gonosz bácsikat.

Bízva Tarantino ízlésében pedig csak neki veselkedtem a filmnek, még ha meglehetősen későn tettem is mindezt.

A történet legeslegelején néhány fiatalt ismerhetünk meg, akik az erdőben játszanak, egészen addig, amíg az egyikőjüket el nem rabolják. Ezt amolyan hangulatos zenés főcím hatással kínálják a nézőnek, majd tulajdonképpen bele is csöppenünk az események sodrásába.

Megismerünk egy rendőrt, aki a gyilkos után nyomoz, de meglepően hamar megkapjuk a gyilkost is, mindezt pedig egy bosszúra szomjazó apával spékelik meg. Hármójuk története pedig egy fekete humorral átitatott, karfa markolászós egyveleget eredményez, amiből úgy tűnik, hogy Tarantino jó ízléséhez nem fér kétség.

Az izraeli rendezők úgy gondolták, hogy nem a jól megszokott séma szerint haladnak és nem áldoznak értékes játékidőt arra, hogy a rendőrök, esetleg az apa segítségével a gyilkos után nyomozgassunk. Már az elején adott egy tanárember, aki a legfőbb gyanúsított. Ilyen téren tehát nem igazán kell gondolkozni, hogy ki az elkövető, habár a film végig próbál a főszereplőkkel együtt bennünket is a levegőben tartani, hiszen lehet, hogy a férfi tényleg ártatlan.

A Csúnya, gonosz bácsik bosszúfilm is, ezen a téren viszont talán a már megszokott módon halad, nem mutat sok újat, esetleg egy kis humort próbál a sorok közé csempészni. Maga a téma egyébként egészen morbid, így a humort grammra el kellett találni, de azt gondolom nincs vele baj. Nem csapunk át paródiába, de a morbid hangulathoz illő morbid humor megmarad.

Mindezek mellé pedig még egy kis társadalomkritika is ékelődik, közben pedig feszültségből sincs hiány. A technikai megoldások között igazán kiugró újítással nem találkozunk, de erre azt hiszem nincs is szükség, egy korrekt munka ez mindenféle különös trükk nélkül. A zenéket pedig talán külön érdemes megemlíteni, ügyesen lettek összeválogatva. 

A színészekre szintén nem panaszkodnék. Az izraeli Csányi Sándort is láthatjuk és mondjuk egyikük sem alakít kiemelkedőt, mégis korrektek és hozzák az elvárt színvonalat.

Talán nem is hiába tetszik a Csúnya, gonosz bácsik Tarantino-nak, hiszen a film valahol az ő alkotásaira is hajaz. Humoros, feszültséggel teli, igényes munka, ahol a vérengzés sem marad el, de a téma sem feltétlen könnyed, a végén pedig egy kötelező csavar is akad. Ez utóbbi egyébként talán a film leggyengébb momentuma, hiszen kiszámítható és középszerű, de sokat nem ront az élményen.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.