Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lételem (2012) - The Battery

2015.03.06. 18:14 Csabi87

the-battery-1.jpgA Lételem azt hiszem egy igazán megosztó filmélmény. Egy részt egy remek példa arra, hogy kis pénzből, lelkesedésből és amatőr módszerekkel is lehet jó filmet készíteni. A másik oldalról pedig pont ezek miatt, egy irritáló és sokszor gagyinak ható produkciót kapunk. Mivel független filmről van szó, ezért talán így kezelve, minden hibájával együtt szerethetjük is a filmet, azonban, ha valakinek herótja van a hasonló próbálkozásoktól, akkor lehet egyszerűen hagyni kell a fenébe Jeremy Gardner első nagyfilmjét. 

A történet egy zombiapokalipszis után játszódik, de a már említett kis költségvetés miatt inkább kietlen tájakra és üres házakra kell számítani. Zombiknak is többnyire híján vagyunk és őket sem a The Walking Dead maszkmesterei pingálták ki a forgatásra. 

Két főhősünk Ben és Mickey a világégés előtt baseballjátékosok voltak, aztán valahogy együtt próbáltak túlélni. A két srác azonban szöges ellentéte egymásnak. Ben élvezi, hogy barbár módjára élhet és olybá tűnik, hogy neki fekszik ez az egész zombi dolog. Mickey viszont emberi kapcsolatokra vágyik, utál zombit ölni és szeretne végre egy megvetett ágyban nyugovóra térni.

the-battery-2.png

A Lételem talán egy baromi lassú road movie, ahol igazából nem sietünk sehová, már csak azért sem, mert hőseink is csak vannak a nagyvilágban, folytonos mozgásban, hiszen Ben szerint csak így maradhatnak életben. Ahogy említettem zombihadaktól sem kell tartanunk, a film velük is csínján bánik és gyomorforgató belezések, esetleg módszeres zombi kivégzések sincsenek.

the-battery-poszter.jpgA Lételem egyáltalán nem áll be a sorba, egy új fajta élményt próbál nyújtani. Ami aztán vagy tetszik vagy nem. A karaktereink jók, a színészek pedig amatőrök, de mind Jeremy Gardner - írt, rendezett és főszerepelt - mind pedig Adam Cronheim jól hozza a figurát, a koronát mondjuk inkább előbbi érdemel. 

Ha minden igaz 6000 dollárból hozták össze a filmet, ami nem egy eget rengető összeg ez viszont olykor meg is látszik. A látványon is spóroltak, néhány jelenetnél pedig beég a háttér és zavaróak a fényviszonyok.

A párbeszédek és a történet viszont próbálkozik a kárpótlással és azt gondolom valamelyest sikerül is neki. Sok rögzített pontról készített felvétel van, amelyek akár hosszú percekig tartanak. Ettől nyilván lassú lesz a film, viszont élmény számba mehet, hogy a kvázi amatőr stáb a lehető legprofibb módon oldja meg ezeket a feladatokat.

Derék próbálkozás ez, amit érdemes lehet megnézni, ha a fent leírt, talán negatívumnak számító dolgokra felkészülsz. Az egekbe magasztalni viszont nem szeretném, hiszen akadt, ami az én szememet is szúrta és egy kicsivel gyorsabb tempót is el tudtam volna viselni.

6/10

Címkék: 2012 amerikai film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr997123305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása