Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Town That Dreaded Sundown (2014)

2015.02.23. 17:47 Csabi87

the-town-that-dreaded-sundown-1.jpg1976-ban, megtörtént események alapján készült el A város, amely rettegett a naplementétől című horror, amelyben egy maszkos gonosztevő szedte óvatlan áldozatait. A Texarkanában játszódó történetet az 1946-os helyi gyilkosságok ihlették.

Arról pedig már korábban beszámoltunk, hogy a Blumhouse kezébe kerültek a jogok, ők pedig úgy gondolták, hogy kis pénzből érdemes volna összehozni egy folytatást. A történeten vélhetően nem kellett sokat ülni, hiszen a jól bevált módszert választották, mely szerint jó néhány év eltelt a korábbi gyilkosságok óta, a gonosztevőt ugyan sosem kapták el, de legalább eltűnt. 

Texarkana lakói pedig már talán tényleg megfeledkeztek a gyilkosról, igaz ez főként a fiatalabb korosztályra. A rettegés azonban ismét megkezdődik, a gyilkos visszatér, hogy emléke örökre az agyakba égjen és sose vesszen feledésbe.

the-town-that-dreaded-sundown-2.jpg

Egyszerű, de talán egy ilyen folytatáshoz nem is kell ennél több. Adott egy halom klisés karakter és eredetinek talán nem nevezhető gyilkos és már is kész a kicsit unalmas és egyáltalán nem eredeti slasher. Ezzel pedig talán nincs is túl nagy probléma.

the-town-that-dreaded-sundown-poster.jpgAz a baj, hogy a stáb nem igazán törekedett arra, hogy valami emlékezeteset alkossanak. Mondjuk talán az eredeti film sem tartozik korának igazi nagy klasszikusai közé, a folytatás viszont talán még alul is teljesít, elsősorban azért, mert másolja az 1976-os filmet. A magyarázatot persze annyival elintézik, hogy a mostani gyilkos leutánozza a korábbit, de ezzel lőttek is az újdonság varázsának, már ha valaki ismeri az eredeti filmet.

Az egyetlen dolog, ami fejtörést okozhat az a gyilkos kiléte, ilyen szempontból talán jól keverték a lapokat, bár ezt ennek nevezni talán túlzás, inkább egy nem várt húzással próbálják kiszúrni a szemünket a zárásnál, ami aztán vagy tetszik vagy égnek mered tőle a hajunk.

Szereplőink átlagos slasher töltelék karakterek és igaz ez a főszereplő csaj Addison Timlinre is.

A rendezést az American Horror Story-ban is vitézkedő Alfonso Gomez-Rejon kapta, aki talán túl nagy csalódást nem okoz, hiszen filmje hoz egy átlagot, de ötlet és akarás nem igazán van benne.

Számomra egy tipikusan közepes film volt, amire valószínűleg két hét múlva már nem is fogok emlékezni. 

5/10

Címkék: 2014 amerikai film 5/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr107101103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2015.02.24. 07:52:27

Na ezt nem tudtam végignézni.

süti beállítások módosítása