Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A fekete ruhás nő 2. - A halál angyala (2014) - The Woman in Black 2: Angel of Death

2015.02.21. 18:08 OctoberAir

the-woman-in-black-angel-of-death.jpgA fekete ruhás nő első részét még 2012 márciusában mutatták be Daniel Radcliffe főszereplésével.  A történet középpontjában az Eel Marsh ház állt, amelynek igen kísérteties múltja van. Engem három évvel ezelőtt teljesen elvarázsolt a történet, főleg azért, mert szeretem a hátborzongató kísértettörténeteteket. A fekete ruhás nőnek igazán nagyszerű hangulata volt, amely a század elejére és egy ködös brit szigetre kalauzolt el bennünket. A héten érkezett a mozikba a történet második része, amely negyven évvel az első történet után játszódik.

A második rész főszerepében megismerhetjük Eve Parkins-t (Phoebe Fox), aki egy csapat gyerek és egy másik tanárnő kíséretében érkezik az Eel Marsh házba. A gyerekeket a második világháború borzalmai elől telepítik ki Londonból az elhagyatott szigetre, hogy biztonságban legyenek. Azonban hamarosan Jennette Humfrye szelleme megtalálja új célpontját a gyerekekben és a két tanárnőben.  Elsőként a két tanárnő heves tiltakozásba kezd, hogy a helyszín semmiképpen sem megfelelő a gyerekeknek, de muszáj ott maradniuk, hiszen nincsen más opció.

A kísértet a legsérülékenyebb kisfiút, Edwardot veszi „pártfogásába”, aki elveszítette szüleit a háború során. Edward nehezen teremet kapcsolatot, a traumától egyáltalán nem beszél, egyedül Eve-vel kommunikál, így gyorsan a gyerekek célpontjává válik, amelyet a bosszúszomjas kísértet nem néz jó szemmel.

letoltes_5.jpg

 Eva hamarosan azon veszi észre magát, hogy küzdenie kell a gyerekek és a saját maga életéért is, de ezúttal egyáltalán nem a háború borzalmaitól, hanem a házban rejtőző földöntúli erőktől. A nő maga is elveszítette gyermekét, amely folyamatosan kísérti jelenét, így saját magán túllépve kell leszámolnia Jennette Humfrye szellemével.

Nem meglepő módon nekem az első rész sokkal jobban tetszett. Sokkal eredetibb volt, a századelő hangulata és a tapasztalatlan szigetre látogató ügyvéd története igazán megborzongatott. Ráadásul nekem az előző film feszültségkeltése is jobbra sikerült. Az első moziban kihangsúlyozták, hogy sötétedés után lehetetlen elhagyni a szigetet és eleve Daniel Radcliffe elzárt magánya félelmetesre sikerült.

woman-in-black-angel-of-death.jpg

A második rész sem lett rossz, bár a bemutatóban nagyon sok félelmetes jelenetet előre lelőttek. A karakterek annyira mégsem tudtak az ember szívéhez nőni. Az viszont sokat dobott a történeten, hogy ezen a forgatókönyvön is Susan Hill dolgozott, aki eredeti írója A fekete ruhás nőnek.

Ennek ellenére mindenkinek ajánlott, aki szerette az első részt. A kísértettörténetek rajongói bizonyára ezt is kedvelni fogják. A moziban persze még fokozottabb az élmény, így némi ijedésre is számíthatunk a filmtől.

5/10

Címkék: 2014 amerikai film 5/10 angol film ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr867194403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syracuse 2015.02.22. 00:01:31

Az első rész nem a 19. század végén játszódik? Mondjuk édes mindegy, mert ha kicsit később, akkor is maximum a MÚLT század elejére kalauzol el minket. :D Egyébként én tartok tőle, hogy ha megnézem csalódást okoz majd. Mármint gótikus kísértettörténetnek biztosan jó, de vajon megérdemli a The Woman in Black címet is?

OctoberAir 2015.02.22. 10:47:35

Abszolút igaz, hogy kimaradt a múlt szó :) Egyébként én is azt gondoltam, hogy az első rész a 19. század végén játszódik, de a második film leírásában az szerepel, hogy negyven évvel az előző történet után, így ha a második világháborút leszámoljuk, akkor pont 1900-1903 környékén játszódik az első történet :)

Syracuse 2015.02.22. 15:28:48

@OctoberAir: Egyébként hirtelen a regényből meg a filmből sem emlékszem pontos évszámra.

OctoberAir 2015.02.22. 17:14:37

@Syracuse: Én még a regényt nem olvastam, de tervezem. Ha megtalálom, akkor majd szólok :)

Syracuse 2015.02.23. 05:41:46

@OctoberAir: Fú nekem sokkal jobban ütött, mint a film. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy anno egy spanyolországi nyaralásunk során olvastam ki úgy a buszon, hogy mikor már befejeztük az alkoholizálást meg kártyázást éjjel, és mindenki elaludt, akkor én felnyomtam a kis olvasólámpát a fejem fölött és olvastam a regényt. :D

OctoberAir 2015.02.23. 18:56:49

Azzal tényleg hangulatos lehetett! Én is mindenképpen tervezem angol nyelven, hátha az üres ház is megteszi a hatását :)

süti beállítások módosítása