Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Toxin (2015)

2015.02.09. 18:26 Csabi87

toxin-1.jpgA Toxinnal kapcsolatban az az érzésem, hogy kicsit olyan, mint a magyar felsőoktatás. Mindenbe belekap egy kicsit, a végeredmény viszont mégis egy nagy semmi. Horrornak csak erős túlzással nevezhetjük, mert nem elég durva. Akciófilm sem lehet, hiszen kevés benne a pörgés, az ilyennek szánt jelenetek pedig többször pocsékul festenek. Dráma sem lehet, mert annak is gyenge. Sci-finek pedig elcsépelt és gagyi.

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a készítők nyugdíj kiegészítés gyanánt fizettek annyit, hogy Vinnie Jones és Danny Glover is a nevét és arcát adja a produkcióhoz. Mondjuk Jones esetében ez még nem is annyira kétségbeejtő, de Danny Glover szebb napokat is megélt, újabban viszont úgy tűnik nem válogathat a jobb szerepek közül.

A történetben egyébként egy gonosz kísérlet kapja a főszerepet, ami talán nem is annyira gonosz. Néhány kutató egy halálos vírus ellenszerét szeretné kikísérletezni, amihez a titkos bánya alatti laboratórium közelében élő nagymamát szeretnék felhasználni, ugyanis úgy tűnik immunis a méregre. Azonban ez már nem igaz a nagyihoz befutó fiatalokra, akik közül néhányan elhullanak, majd nagy csavarként az is kiderül, hogy a főtudós sem a béke Nobel-díjra hajt.

toxin-2.png

Nem számítottam én semmi jóra, talán egy könnyed szórakozásra, egy korrekt B-fimre, azonban amit itt kapunk messze van minden ilyesmitől.

toxin-poszter.jpgUnalmas és inkább áttekergetve nézhető film a Toxin. Ahogy fentebb említettem, mintha több stílust próbálna ötvözni Jason Dudek rendező és forgatókönyvíró, de a végeredmény kudarc. Horrorisztikus jelenet nem igen van, ezt a jelzőt talán kár is ráaggatni a filmre. A drámát hagyjuk, olcsó és elcsépelt. Az akciót pedig kicsit még tetézi is, hogy olykor rosszak a vágások és akad néhány másodpercnyi jelenet, ami ismétlődik. Egyes alá.

Vinnie Jones és Danny Glover ugyan huzamosabb időre feltűnik, de a rekedtes hangú Glover még csak Charlie dalokat sem kezd énekelni, hogy feldobja a hangulatot, Vinnie Jonest pedig imádom, de vele kapcsolatban néha azt érzem, hogy a ripacskodás határán van a játéka. Egy Toxinhoz hasonló filmben viszont át is billen a rossz irányba és ehhez ő sem tud mit hozzátenni.

Gyenge és felejthető film a Toxin, ami egy kis jó szándékkal nem több 3 pontnál. Próbálkozik ugyan, de ez így bőven kevés.

3/10

Címkék: amerikai film 3/10 2015 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr147139945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.02.10. 16:02:58

Nem tünik nagy eresztésnek egyébként thriller mint műfaj.

süti beállítások módosítása