Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Életeken át (2004) – Taking Lives

2015.01.12. 17:49 SZANDRA

taking_lives_2004_2.jpgSorozatgyilkos tombol Montreal utcáin. Az elkövető mindig férfiakat gyilkol, egyik akciója azonban kudarcba fullad.

Mikor éppen következő áldozatával végezne, feltűnik egy szemtanú, akit nem sikerül eltennie láb alól, így a kiléte, aktuális kinézete is a nyilvánosság elé tárul. A francia-kanadai nyomozók egy különleges ügynök segítségét kérik, hogy közös erővel felkutathassák a gyilkost.

Illeana ügynök egyfajta különleges „ereje”, hogy képes a gyilkosok elméjével gondolkodni, ismeri a pszichopaták viselkedési formáit és ezt kihasználva próbálja kideríteni kik lehetnek a tettesek.

Az ügy egyre zavarosabb lesz, ugyanis Illeana egyre közelebb kerül a tanúhoz, Costához. A férfi megkedveli a nőt, mint tanú pedig retteg, mikor fognak rátörni az életére. Mivel folyamatos fenyegetés alatt áll, a rendőrség nyomon követi, nehogy baja essen. Illeana pedig egyre jobban elmélyül, a gyanúsított Martin Asher családi életének titkaiban. Ashernek, mint kiderül, a célja nem más, hogy ellopja az áldozatok személyazonosságát és életét.

taking-lives.jpg

A történet nem ad sok meglepetést, a legtöbb film, amit a bűnözők pszichoanalitikus vizsgálatára alapoznak, jól szokott sikerülni. Ez főleg annak köszönhető, hogy megpróbálják megfejteni az indítékokat, a személyiséget, a hátteret, ezzel pedig a történetnek adnak egy erős szálat, amitől az érdekes lesz. Ehhez jönnek azok a cselekményszálak, amelyekben megismerjük az adott rendőrök/rendőrnők életét, jellemét, kialakul a szimpátia, vagy az ellenszenv, és így sokkal jobban beleéljük magunkat a cselekménybe, a történések magukkal rántanak, és élvezhető lesz a film.

eleteken.jpgMind ez itt is működik, kialakul a rokonszenv, a távolságtartás, mindenki igyekszik kitalálni, ki a gyilkos, illetve hogy van-e cinkostársa vagy sem, mik az igazi céljai, és így tovább.

Az efféle művek legtöbbször ezen séma mentén haladnak, és ez így jó, nem is kell rajta változtatni, mert így is sikeresek tudnak lenni. Aki már sok ilyen látott, annak nem esik le az álla a századik hasonló alkotás után,az Életeken át azonban mégis más. A befejezés ugyanis különlegessé teszi, és az ahhoz vezető szálak kivitelezése is jól sikerült. Okos alkotás, belefuthatott volna pár hibába, de nem tette, kimagyarázta és valóban, vannak olyan jelenetek, amik alapján azért mi is ezt-azt kitalálhatunk, ha gondolkodunk, nem csak nézzük. 

A színészi gárda is kell ahhoz, hogy ezt a filmet kiemelje a középszerűségből. Olyan nagy neveket láthatunk, mint Angelina Jolie, Ethan Hawke (Sinister, Időhurok, A bűn éjszakája), Kiefer Sutherland (Tükrök, Állj mellém!, Gyónás), Tchéky Karyo.

A rendezői székben D.J. Caruso ült. Bevallom, szerintem Ethan Hawke játéka viszi a prímet, mindig is kedveltem, miatta is néztem meg végül a filmet, és azt kell mondanom, megérte. Bár tucatnyi hasonló alkotás akad, azért ezt egyszer mindenképp meg kell nézni, főleg ha kedveled a profilozással foglalkozó darabokat. Mondom mindezt úgy, hogy nem túlzottan kedvelem Jolie-t, a férfi színészek viszont annál ütősebbek. Persze nem vagyok elájulva a műtől, bármennyire is így fest, ugyanis vannak hibái, nem is egy, például Kiefer Sutherland első felbukkanása.

8/10

Címkék: 2004 amerikai film 8/10 ausztrál film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr737044503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigTony 2015.01.12. 18:21:11

Jó, jó. De ennek mi köze a horrorhoz? Még csak nem is horrorisztikus, csak teljesen szimpla thriller.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2015.01.12. 19:27:05

@BigTony: Nem csak horrorról írunk, akadnak thrillerek, sőt sci-fik is. Úgy gondoljuk néha belefér.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.13. 12:37:49

meglepően kellemes darab azt kell írjam, igaz ugyan ahogy az ilyen filmek ez is csak először üt igazán, mégis meg lehet nézni többször is simán.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.01.13. 17:18:39

ez az a film spoiler mikor a végén angelie jolie terhes és beugrik hozzá a rossz arc?

süti beállítások módosítása