Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Élve eltemetve írója filmet rendezett

2015.01.10. 09:20 Csabi87

Nem számít eretnekségnek, ha Chris Sparling neve nem mond semmit, viszont az első komolyabb írói munkája az Élve eltemetve biztos ismerős. A filmben Ryan Reynolds alakította a főszerepet, akivel voltaképpen egy koporsóba voltunk bezárva, az eredmény pedig meglepően jól sikerült.

Igaz Sparling ezt követően az ATM című, inkább gyengének nevezhető film forgatókönyvével állt elő. Az utóbbi években pedig szorgosan dolgozott íróként is, valamint rendezőként is szerencsét próbált. Ez utóbbi kapcsán készült el a The Atticus Institute című horror, amely úgy tűnik, hogy többnyire egy kézi kamerás darab lesz.

atticus-institute-1.jpg

A történet szerint az Egyesült Államokban a '70-es években működött egy intézet, ahol a különleges, természetfeletti dolgokkal kísérleteztek, a telekinézis és a démoni megszállás is terítéken volt, ám a dolgok balul sültek el és minden a projekthez kapcsolódó adatot 40 évre titkosítottak. Most azonban letelt az idő és a felvételek nyilvánosságra kerültek.

A The Atticus Institute egyik producere egyébként a Démonok közt és az Annabelle esetében is a produceri névsort erősítette. A végeredmény január 20-án érkezik egyenesen lemezekre. Előzetest a tovább mögött találsz, egy poszterrel megspékelve.

atticus-institute-poszter.jpg

 

Címkék: előzetesek poszter the atticus institute

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr987053261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.01.10. 10:21:10

(A vesszők elég véletlenszerűen vannak időnként a cikkben, érdemes lenne átnézni.)

2015.01.11. 17:02:28

Ez jonak tunik, kb Grave Encounters-szeru ijesztgetest varok majd tole, vagyis az jutott eszembe errol igy elsonek, persze lehet, hogy nem lesz akkora szam, de majd biztosan csekkolni fogom valahogy :)

Darkcomet 2015.01.17. 22:44:43

Vannak jó pillanatai a filmnek, de nem igazán győzött meg. Szóval nem tetszett.

süti beállítások módosítása