Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emlékezetkiesés (2006) - Unknown

Egy "felejtős" thriller

2015.01.01. 18:23 Csabi87

unknown-2.jpgAz Emlékezetkiesésre semmiképpen nem húzhatjuk rá a horror jelzőt, hiszen ennek azért lényegében nyoma sincs Simon Brand filmjében, viszont néha-néha krimisebb beütésű thriller is terítékre kerül a blogon.

Főhősünk egy elhagyott raktár épületben tér magához, bamba és rácsodálkozó tekintetéből hamar rájövünk, hogy nem igazán tudja mit keres ott, ahol van és igazából azt sem tudja, hol az az ott. Ahogy körbe néz lát egy székhez kötözött idősebb pasast, egy földön fekvő figurát, akinek a feje alatt egy kisebb vértócsa gyűlt össze és nem sokkal odébb tőle egy véres lapát is hever., illetve egy korláthoz bilincselt logó férfi is kiegészíti a képet, akiről csak hamar kiderül, hogy meglőtték.

A helyzet egészen csúnyán fest, hősünknek pedig dunsztja nincs arról, hogy ki ő és hogy mi történhetett ezen az istenverte helyen, de abban nem kell kételkednünk, hogy nincsenek jó érzései.

Ezt pedig tovább tetézi, hogy még mielőtt egy kicsit is rendezni tudná a gondolatait megcsörren a telefon és egy öblös hangú férfi arra kéri a srácot, hogy várjon türelemmel, nem sokára visszaérnek, addig ha lehet senkit ne öljön meg, majd együtt megteszik, amit meg kell tenni.

Őrjítő szituáció ez, amit később az összezárt emberek együtt próbálnak megoldani, bár az hamar kiderül, hogy néhányan túszok, míg mások a túszejtők, a kérdés viszont az, hogy ki melyik oldalon áll.

unknown-1.jpg

Egy baromi érdekes alap felállással van dolgunk, ha az ember szeret elmerülni egy-egy történetbe, azonban az jól összerakott alapra egy kicsit tákolmányszerű cselekmény épül.

Kezdjük ott, hogy öt ember, akinek fingja sincs arról, hogy kik ők, nem feltétlen így viselkedik egy ehhez hasonló élethelyzetben és emiatt akadnak is logikai buktatók. Például, amikor elvágják a telefonvezetéket, muszáj volt, különben gyorsan véget ért volna a sztori, de amúgy egy érdekes lépés, főleg hogy később kiderül akad még telefon, csak az el van rejtve.

unknown-poster.jpgEnnek ellenére azonban a színészeket nem érheti szitokszó, mindannyian tisztességesen teszik a dolgukat. Jim Caviezelről mindig is tudtuk, hogy ügyes, itt sem tesz másként. Barry Pepper talán haloványabb, de Joe Pantaliano és Greg Kinnear sokat tesznek az egészhez - oké mondjuk Pantaliano karaktere többnyire a székhez kötve kiabál, de legalább mókás figura.

A forgatókönyvíró okosan egy-két csavart is elrejtett a történetbe, hiszen az viszonylag hamar kitalálható, hogy kik a rossz fiúk és kik a jók, azonban szerencsére nem minden az, aminek látszik, illetve ezt a csavart még a legvégén is megtoldják egy újabbal, amitől a székből felállva azért minden kisebb baki ellenére az lesz az érzésünk, hogy hű, ez nem volt annyira rossz.

Ezt Matthe Waynee-nek köszönhetjük, aki mondjuk nem tartozik a termékeny szkript felelősök sorába, igaz 2013-ban összedobtak egy horrort Paul Logannal a főszerepben, ez volt a Code Red.

Simon Brand rendező sem feltétlen csend ismerősebben, igaz ő most dirigálhat majd egy Bruce Willis filmet a Captive-et, meglátjuk mit hoz ki belőle, mert ez alapján azért nem mondható ügyetlennek, hiszen az Emlékezetkiesés talán a közepes filmek sorában áll - nem is feltétlen a sor elején - de még így is egész jónak nevezhető, amit egyszer érdemes megnézni. Ez pontokban most 6 egységet jelent.

Címkék: 2006 amerikai film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr705755957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása