Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Frankenstein és a Múmia összecsapnak

2014.12.25. 06:34 Csabi87

Az Universal, mint tudjuk erősen ügyködik azon, hogy közismert szörnyeit újra ránk eressze, mondjuk tervek nem horror beütésű produkciókról szólnak, ami azért szomorú.

Kétségbe viszont nem esünk, ugyanis azért őrületes vadcsapások előfordulhatnak, függetlenül a nagy stúdiótól is. Ilyen lesz Damien Leone 2015-ös filmje a Frankenstein vs. The Mummy is, aminek a történetét azt hiszem nem kell sokáig boncolgatni.

frankenstein-vs-the-mummy-poszter.jpg

Adott egy Dr. Victor Frankenstein nevű professzor, aki feléleszt egy holtat, egy másik professzor pedig egy elátkozott múmiára talál, akit szintén feléleszt, a két szörnyeteg pedig egymásnak ugrik, meg mindenkinek, aki mozog.

Azt mondjuk megjegyezném, hogy Leone előző filmje az All Hallows' Eve volt, amit erős jó szándékkal nevezhetünk csak jónak és azért a mostani produkció előzeteséből is leszűrhető, hogy nagy valamire nem kell számítani, jobb esetben egy fasza kis agymenés sülhet ki belőle.

Címkék: előzetesek poszter frankenstein vs the mummy

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr247009719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása