ABCs of Death 2 (2014)
Íme egy izgalmas horrorötlet receptje. Végy egy nagy marék rendezőt, ossz szét köztük néhány percnyi játékidőt és az angol ABC betűit, majd kérd, hogy válasszanak egy szót, ami köré egy véres, tanulságos, vicces vagy ijesztő rövidfilmet formálnak.
Tulajdonképpen ez volna az alapötlete az ABCs of Deathnek, ami tulajdonképpen 2012-ben egész működőképes felállás volt. Tény, hogy az sztorik között akadtak már-már vállalhatatlan szarok, de volt néhány igazi gyöngyszem is. Annak idején lelkesedtem az ötletért és visszagondolva talán egy kicsit túlpontozva 8 egységes szórtam ki a produkciónak, ennek fényében pedig baromra vártam az újabb felvonást.
A helyzet az, hogy nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. Megint összegereblyéztek jó néhány rendezőt a világ minden tájáról és mindenki megkapta a maga néhány percét. Ezek között aztán megint akad néhány kifejezetten kötelező darab, de a szutyok epizódokból sincs hiány.
A dolog pedig most is itt vérzik el és most már az alapötlet sem újdonság, így a varázserő talán oda is veszett. A kezdés egyébként izgalmas, de ahogy haladunk a játékidővel és az ABC-vel jön néhány nagyon rossz alkotás, habár azért jóságok egészen a végéig akadnak.
A rendezők között ismertebb nevek is feltűnnek, sőt jó néhány hozzák azt, amit tőlük elvárunk és bitang jó kis filmekkel örvendeztetnek meg. A köztük lévő kifejezetten rossz produkciókat pedig talán könnyen át is tekerhetjük.
A technikai kivitelezés szintén ingadozó, ahogy a minőség is, a filmek között pedig akadnak kézikamerás darabok, hagyományos megoldások, gyurmafilm és rajzolt produkció, bár utóbbiakból, ha jól emlékszem kettő volt, oszt kész. Na mondjuk ezeket nem feltétlen hiányoltam, de az első részben több ilyen is akadt.
Pontok tekintetében most sem leszek olyan szigorú, de talán a lelkesedésem alább hagyott és 7/10-re értékelném a látottakat, sőt kifejezetten úgy gondolom, hogy az előbb vázolt áttekerős megoldást választva érdemes végignéznie minden horrorrajongónak az ABCs of Death 2. részét.
A folytatásban a rendezőket és az egyes részeken is végigszaladunk, ahogy azt tettük korábban is.
A,mint Amateur
E.L. Katz tulajdonképpen második rendezői megnyilvánulása az első kisfilm. A New Yorki születésű rendező korábban a Cheap Thrillsszel rukkolt elő, amiről írtunk, viszont én és azóta se pótoltam a filmet, pedig már az előzetes kapcsán felkeltette az érdeklődésemet. Most szerencsére ismét eszembe jutott, ráadásul Katz pár percese nagyon fasza. Egy bérgyilkost ismerhetünk meg, aki jó előre kiterveli, hogy végez áldozatával, a valóság azonban korántsem úgy alakul, ahogy eltervezte. Egy kis humor, egy kis vér és csattanós befejezés. Kellemes kezdés.
B, mint Badger
Julian Barrat brit humorista, zenész és színész. Talán kicsit ki is lóg a sorból, hiszen rendezőként korábbról egy sorozat és egy másik rövidfilm a Curtains köthető a nevéhez, ezek inkább humoros alkotások. A Badger mondjuk nem áll ettől messze, egy kézikamerás film, amelyben egy morgós fickó és a stábja készítenek egy természetfilmet, az események azonban nem várt fordulatot vesznek. Végül is rossznak nevezni túlzás volna a látottakat.
C, mint Capital Punishment
Julian Gilbey jegyzi a következő produkciót, ami egy egészen naturalista és brutális alkotás, nem a legeklegje a 2 óra alatt. de mondjuk azt, hogy a baltával lefejezést lényegében mutatják, egészen emlékezetessé teszi. Gilbey nevéhez korábbról a Futballmaffia köthető, illetve az A Lonely Place to Die. Mondjuk egyik sem horror, de utóbbi talán a thriller kategóriába elfér, írtunk is róla és szerettük is. A Capital Punishment pedig az egyik kedvencem volt a felhozatalból.
D, mint Deloused
Oda is értünk első gyurma animációnkhoz, ami egész szerethető, kicsit talán zavaros, de Robert Morgantől nem áll messze ez a művészet, korábban is készített már animációs filmet és eddig is rövidfilmes fronton mozgott. Ritkán futok bele gyurma sztoriba, így pedig élvezetes volt a varázslat. Szóval eddig még egészen jók vagyunk.
E, mint Equilibrium
A hegynek felfelé menet továbbra sem áll le, az argentin Alejandro Brugués által összehozott kisfilm egész zseniális. Humoros, két fickóról szól, akik egy lakatlan szigeten ragadnak, aztán egyszer felüti a fejét egy hajótörött lány is, a konfliktus pedig megkezdődik, a zárás meg csavaros. Brugués egyébként korábban a Juan, a zombivadászt dirigálta, így nem is csoda, hogy egy pofás művel van dolgunk most is.
F, mint Falling
Navot Papushado filmje, már nem tartozott a kedvenceim közé, mondjuk rossznak nevezni, még ezt is túlzás volna. Mondjuk szart várni a Veszettség és a Csúnya, gonosz bácsik rendezőjétől hatalmas baromság volna. Egy nő lesz a főhősünk, aki arabföldön ejtőernyőstől fenn ragad egy fán. A baj ezzel az, hogy az arabok az ellenségei, a felbukkanó fiú mégis segíteni próbál neki. Csak, hogy ebben a pár percesben is kacifántos a befejezés. Ettől függetlenül viszont mintha kicsit buta volna ez a rövidfilm.
G, mint Grandad
Írtam itt, hogy az elejét követően átmegyünk a szar kisfilmek világába, viszont már a G betűnél tartunk és még mindig egy olyan résszel van dolgunk, ami egész szerethető a maga bizarr módján. A sztori egy nagypapa-unoka viszonyt tár elénk humoros formában, én legalábbis nevettem. Jim Hosking elkövető neve, nem hiszem, hogy ismerős lehet, eddig rövidfilmek és a Privado című pár részes brit vígjáték fűződik a nevéhez.
H, mint Head Games
Bill Plympton portlandi szakember, akinek elsősorban az animáció az asztala. Dolgozott például A Simpson család kalandjain, meg egy halom animáción hol rendezőként, hol „csak” animátorként. A Head Games naná, hogy ebbe a kategóriára épít. Mondjuk egész érdekes a koncepció, nem tudom lehet-e jónak nevezni, értek is én az animációhoz, viszont tény, hogy kicsit untam, amit látok.
I, mint Invincible
Erik Matti fülöp-szigeteki rendező, pedig olyan olaszosan hangzik a név hirtelenjében. Legismertebb filmje talán az On the Job lehet tavalyról, ennek készül is a folytatása, igaz ez pont nem horror, ellenben a Pa-siyammal, a Zombadingsszel vagy a Yanggawval, bár kíváncsi vagyok kinek is mondanak valamit ezek a címek. A sztori egy „vidám” kis családi idillt mutat be, ami látványosnak talán kicsit látványos, de számomra egész gyorsan felejthető volt.
J, mint Jesus
Dennison Ramalho brazil szakember egy nem túl izgalmas kisfilmmel állt elő, ami számára nem életidegen. Mármint a kisfilmek, nem az unalom. Igaz tudja a csuda, a lényeg, hogy eddig néhány rövidfilmet készített saját hazájában és pont. A történet egy meleg párról szól, akiket néhányan nem fogadnak el, de ők pórul is járnak. Kicsit talán ez is amolyan Mesék a kriptából-ban is tetten érhető vége csavart tartalmaz és rossznak nevezni is túlzás, de nem is azaz igazán emlékezetes alkotás.
K, mint Knell
Litván alkotáshoz érünk a K betűs rész kapcsán, amit ráadásul ketten készítettek. Kristina Buozyte és Bruno Sampet, akik korábbról az Eltűnő hullámok című produkció jegyzik. Ez a film egy egészen érdekes sci-fibe hajló alkotás, amelyben izgalmas pillanatok is vannak. Például a jelenet, amikor a szomszédos sok emeletesben az ablakokon keresztül történnek a gyilkosságok, majd hirtelen néhány alak jelenik meg, akik hősünket bámulják, szerintem egész hátborzongató. A végkifejlett már nem biztos, összességében azonban ütős kisfilm.
L, mint Legacy
Lancelot Oduwa Imasuen afrikai, egészen pontosan nigériai rendező keze nyomát viseli magána Legacy, ami egy egészen a fekete kontinens hangulatát hozó rövidfilm. A baj csak annyi, hogy nem túl érdekes, technikailag pedig talán a felhozatal egyik leggyengébb darabja. Az úriember viszont tapasztalt rókának nevezhető, hiszen hazájában már megannyi filmet készített és jó néhánynak folytatást is csinált. Ezek egyébként többségükben angol nyelvű produkciók voltak.
M, mint Masticate
Egy nem túl jó, de technikailag talán mégis szépen kivitelezett epizód a Masticate, amelyben egy kövér, már-már undorítónak nevezhető fickó rohangál a nagyvilágban. Értelme nem sok van, de a lassítások és a fényképezés egész szerethető. Az elkövető Robert Boocheck amerikai rendező, aki korábban egy musicalt rendezett, és 2012-ben egy 7 perces horror vígjátékot mutatott fel.
N, mint Nexus
A Nexus című felvonás egy egészen érdekes, ahol többnyire a látnivalón van a hangsúly az beszél, nem pedig karaktereink. A rendező Larry Fessenden egy halloween idején játszódó történetet szemléltet, abból a fajtából, ami tényleg akár velünk is megtörténhet, talán pont emiatt olyan borzalmas is az egész. Az úriember rendezőként egyébként a Beneath és a Wendigo című filmek stáblistájáról lehet ismerős, sőt A szokás rabjai is az ő filmje, még 1995-ből.
O, mint Ochlocracy
Ismét japán rendezőhöz értünk, az itthon nem feltétlen ismert Hajime Ohata (Hádzsime, de menő már) rövid mesélnivalójához. Egy ötletes darabról van szó, amely egy olyan világban játszódik, ahol a zombik uralkodnak, viszont nem amolyan apokalipszis utáni világban, ahogy általában teszik, hanem egy normális társadalomban, ahol a nem zombikat vonják felelősségre az élőholtak ellen elkövetett bűneik miatt. A bemutatott édesanya kalandja különösen hátborzongató, Ohata ötlete pedig szerintem egész egyedülálló.
P, mint P-P-P-P Scary!
Todd Rohal pár percese, mintha a Chaplin-i némafilmek előtt próbálna adózni, picit ijesztőbb köntösbe öltöztetve az ott megismert kalandokat, de nem mellőzve a humort. Ettől függetlenül viszont az egyik leggyengébb történet ez, talán túl művészi volt számomra, azért nem élveztem. Persze legalább nem az egy kaptafára épülő történeteket erősíti.
Q, mint Questionaire
Na tessék, megint egy izgalmas kisfilm, amely Rodney Ascher fejéből pattant ki, aki többnyire szintén rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített. Az ötlet azonban kellően beteg, pont annyira, hogy akár a megnézést követően is ott motoszkál a fejünkben. Főhősünk egy kérdezz-feleleken kiválóan teljesítő faszi, akinek az agyát végül egy gorilla kapja meg. Most mondd, hogy ez normális.
R, mint Roulette
Marvin Kren neve akár a blogon is ismerős lehet, hiszen ő rendezte a Rammbock című zombifilmet, valamint a Blutgletscher is a nevéhez köthető. Utóbbi talán még nem is volt rossz, ahogy a Roulette című világháború idején játszódó rövidfilmje sem az. Amúgy egy fekete-fehér darabról van szó, egy kis csavarral a legvégén, ahogy azt ilyen esetben illik.
S, mint Split
A Split tökéletes példa arra, hogy miért is imádjuk annyira a spanyol rendezőket. Juan Martínez Moreno, a Farkascsapda rendezője ugyanis egy újszerű ötlettel állt elő és remekül meséli el történetét. A címből adódóan osztott képernyőn láthatjuk a történéseket, sőt van, hogy egy témát több szögből mutatnak. Az egyik legérdekesebb alkotás a Split a listán, ami ráadásul egy csavaros befejezést is tartogat. Így kell ezt csinálni.
T, mint Torture Porn
A Soska-nővérek nem normálisak, viszont nem jó értelemben, róluk tényleg azt gondolom, hogy betegek és nem is biztos, hogy tehetségesek. A polgárpukkasztás kvázi a kenyerük és mondjuk az American Mary esetében ez még működött is, ott legalábbis egy érdekes világba kalauzoltak el minket. a See No Evil folytatás viszont nem lett jó, ahogy a Torture Porn is olyan, mintha direkt hergelni akarna, az ilyet én mindig is utáltam.
U, mint Utopia
Vincenzo Natali talán az egyik legismertebb rendező a sorban, hiszen annak idején ő volt az, aki a Kockával megörvendeztette a világot, majd a Hibridet dirigálta, de a Hemlock Grove-ba és a Hannibal sorozatba is belekontárkodott. Mostani története talán szintén egy érdekes darab, ami emlékezetes lehet, egy utópisztikus világban járunk, egy olyan helyen, ami nem is biztos, hogy olyan jó a számunkra.
V, mint Vacation
Egy egész korrekt kézikamerás történet, ami jól igazolja, hogy röviden és ötletesen működik a dolog. Két srác lesz a főhősünk, akik a Távol-Keletre utaznak kurvázni, a barátnő videóhívása azonban bekavar egy kicsit. Talán nem is kicsit. A rendezői székben az egyelőre nem túl ismert Jerome Sable terpeszkedhetett.
W, mint Wish
Vigyázz, mint kívánsz! Biztos hallottad már ezt, a Wish című rövidfilm pedig erre a dologra kontrázik rá, meglehetősen véresen és groteszk módon. A rendező Steven Konstanski többnyire speciális effektesként dolgozott korábban, igaz a számlájára írható a Father’s Day levezénylése is. Csalódást pedig most sem okoz, fogyasztható a végeredmény, amit produkál, talán kicsit sok benne az effekt.
X, mint Xylophone
Az Alexandre Bustillo és Julien Maury rendező páros neve valószínűleg nem ismeretlen számodra, hiszen ők követték el A betolakodót és a Halovány (Livide) is hozzájuk köthető. Igény, új hullámos francia rendezők, akik ez alkalommal egy hangszer kapcsán engedték szabadjára a fantáziájukat. Véres és ijesztő, amit kapunk, de jár érte a köszönet.
Y, mint Youth
Mi történik akkor, ha egy vérbeli maszkmester rendezési lehetőséget kap? Erre a kérdésre ad választ Soichi Umezawa néhány percese, ami effektek terén mondjuk nem mondom, hogy ördögi, de mindenképpen ötletes, amúgy pedig marhára nincs értelme. Vagy csak túl nyugatias vagyok. Enélkül a rész nélkül mondjuk semmivel nem lett volna rosszabb az antológia. Sőt.
Z, mint Zygote
A végére azt hiszem egy igazán találó, véres és undorító kisfilmet sikerült bepakolni, amiért Chris Nash mindenképpen pacsit érdemel. Az úriember szintén odavan a speciális effektekért, sőt az antológia korábbi részében is próbálkozott, akkor viszont nem került be a műve, pedig annyira az sem volt rossz.
Ezzel pedig oda is értünk kis listánk végéhez. Egészségedre.
Címkék: 2014 amerikai film 7/10 ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2015.03.01. 15:02:06
Ugyanez érvényes a második részre is. Kurva szarok, közepesek/semmilyenek, néhány zseniális/remek. Azért kiemelek néhányat.
Legjobbak: Vacation volt a legfaszább szerintem, semmi hülyeség, feszültségkeltő, hihető sztori, kellően sokkoló. Aztán a Knell is elég hátborzongató volt, ahogy írtad is, Split is tök jó volt, valamint a Zygote és esetleg az Amateur is azért kiemelkedő volt.
Legszarabbak: Head Games, de rossz volt, mind az animáció, mind a "történet", Legacy kritikán aluli volt megvalósításban, és miről is szólt? Áhh de szar volt... P-P-P-P Scary!, hát nem fűzök hozzá semmit... Jesus is elég rossz volt....
Stáblista végén pedig szépen ott virított, hogy ABCs of Death 3: Teach Harder, 2016, szóval számolhatunk egy újabb felvonással jövőre...
