Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pandorum (2009)

Norman Reedus scifi-horrorban The Walking Dead előtt

2014.12.08. 18:02 SZANDRA

pandorum1.jpg2174-re Földünkön teljes ivóvíz és élelem hiány adódott a túlnépesedésnek köszönhetően. Mivel a technológia folyamatosan fejlődött, elkezdtek más, a Földhöz hasonló bolygók után kutatni. Találtak is egyet, a Tanis nevű bolygót. Ekkor kilőtték az Elysium nevű űrhajót is, aminek a felderítés és a bolygó lakhatóságának kivitelezése volt a célja.

A kérdés már csak az, hogy az Elysium fedélzetén lévők képesek-e túlélni, és így az emberiség fenntartását biztosítani. Payton hadnagy és Bower tizedes egy hosszú hibernációt követve felébrednek, hogy átvegyék a legénység irányítását. Kétévente váltják egymást a csoportok és irányítók, mivel az út vagy 100 évig is eltartana, a hibernálás elkerülhetetlen. Azonban ezek mellékhatásokkal is járnak, Payton és Bower nem emlékeznek semmire, arra sem, hogy miért vannak a fedélzeten, vagy mi a feladatuk.

Bower, miután megpróbálja felmérni a hajó állapotát, néhány holttesten és egy német lányon keresztül szembesül egy szörnyű titokkal: ijesztő lények támadták meg a hajót. A hadnagy és a tizedes mindenáron ki akarják találni, kik vannak a hajón rajtuk kívül, és hogyan mentsék meg több ezer, velük utazó ember életét.

Egyre több információt kapunk Sheppardtől, vagyis kapnánk, ha a 6-os csoport tagja válaszokat is adna, de ami látszik rajta, az a pánik, és a folyamatos menekülés nyoma. Mivel ő már rég ébren van, tud ezt-azt a lényekről, Bower pedig megpróbálja az életben lévőket egy csoportba vonni, hogy nőjön a túlélési esélyük.

Mikor már eljutnak a genetikai egységhez, és kezd összeállni a kép, mi is a cél, a furcsa idegen lények pedig még mindig az űrhajó megszállásán fáradoznak. Cél: eljutni a reaktorig, és a lényeket ki kell irtani, vagy legalábbis túlélni mellettük. Ha nem tudják igazán megtudni, mik ezek a gyors eléggé zombiszerű harcosok, akkor küzdeni kell ellenük. Olajjal!

pandorum_7.jpg

A Pandorum tele van öldökléses jelenetekkel, ez persze a legtöbb sci-fi horrorra jellemző. A sci-fi vonalat a mutáns lények megjelenése, az űrhajókon tomboló gyilkolás, a sötétben való menekvés képviseli, de a futurisztikus támadások, fegyverek és még az elmebetegség is ide tartozhat. Ennek a neve egyszerűen csak Pandorum.

Maga a forgatókönyv sok újat nem mutat, egy olyan posztapokaliptikus helyzetet vázol fel, mikor mindenki csak magában bízhat, ha túl akarja élni, csak a túlélési ösztön számít, és ha ehhez másokkal együtt kell működni, válogatva, de megteszi az ember. Mindenkin átgázol, ha kell, és egy társadalomban, ha valakinek nagy hatalma van, de nincs hozzá elég esze, akkor óriási káosz alakulhat ki. De beismerem, a vége tartogat ez kis meglepetést.

pandorumposter.jpgAzon kívül, hogy Bower múltját ismerjük meg jobban, lehetne még több karakterrajz is. Csak az ő szemszögéből ismerjük meg a múlt néhány részletét, a hajón uralkodó állapotról pedig egy elbeszélésből tudjuk meg. Szerintem ez se teljes háttérrel szolgál, több is lehetett volna, de mivel eredetileg trilógiának szánták, így elnézhetjük ezt a hibáját. Mivel egyfajta ellenséges környezetben való túlélést mutat be a film, ne csodálkozzon senki, ha több tucat másik alkotással tudja összehasonlítani, sőt, még akár a The Walking Deaddel is, például mikor Bower úgy jut át ezeken a ragadozó lényeken, hogy a levedlett bőrüket ölti magára. De észrevehetjük benne az Alien nyomait is.

Bár túl sok sötét beállítás van a filmben, ami elvárható, de emiatt kerül hátrányba a horrorrész. Színészi alakításban ugye itt van elsősorban Ben Foster (Bower), aki korrekt alakítást nyújtott. Ott van mellette Dennis Quaid, aki szintén jól adta a lassan megőrülő hadnagy szerepét.

Mellékszereplőként elsősorban a női karaktert, Nadia-t lehet kiemelni, de mivel mégis csak horrorról van szó, említsük meg Norman Reedust is, ezúttal nem Daryl Dixon, hanem Sheppard szerepében. Nem sokat láthattuk, de több információt is kaptunk tőle, ha nem is a teljesség igényével. Érdemes megnézni a filmet, sok klisé van benne, de egész jó forgatókönyv alapján,

7/10.

Címkék: 2009 amerikai film 7/10 ajánlók német film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr136891477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.12.13. 22:13:39

Már régen láttam, de arra emlékszem, hogy akkor nagyon tetszett. Kár, hogy hatalmas bukás volt, így nem lett folytatás.

süti beállítások módosítása