Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Walking Dead 5. évad 6. rész

2014.11.18. 09:07 Csabi87

A The Walking Dead utóbbi néhány része szerintem jó volt, egyetlen problémával szembesülhettünk mindösszesen. Epizódok keresztül nem láthattuk a jó öreg Darylt.

A 6. részben azonban a nyílpuskás fazon visszatért, Carollal az oldalán, sőt igazából fordítva kellene tálalni a sorrendet, ugyanis Carol hangsúlyosabb szerepet kapott.Hőseink ugye nem sokkal korábban Beth elrablóinak nyomába eredtek és a lány után nyomoztak, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a félévad zárásig ez a vonal kapja a főszerepet.

Viszont nem eszik olyan forrón azt a kását, így a tovább mögött spoileresen folytatom.

twd-5-6-2.png

A bevezető percekben nagyon röviden összefoglalva a korábbi évadra tekintünk vissza, oda, amikor Rick kiadja Carol útját. Nagyon zanzásítva, de hangulatosan megtudjuk, hogy mi történt a nővel és azt is, hogy nem igazán távolodott el a "családjától", amikor pedig bajt szimatolt rögtön a segítségükre indult, ezt a részét pedig már ismerjük a dolgoknak.

Ötletes volt, hogy néha nagyon rövid flashback részleteket kaptunk Carol életéből, olyan dolgokról is, amiket ismertünk - például kiderült, hogy törölte le szépen az arcát, miután a Végállomásról kiszabadított az övéit, kicsit olyan, mintha a készítők olvasták volna, hogy kíváncsi vagyok rá, na jó csak szeretném azt hinni. Egy hete Abraham karaktere kapcsán is hasonló, nagyon rövid részleteket kaptunk, ezt pedig akár a jövőben is megtarthatnánk, én bírtam nagyon.

twd-5-6-1.png

Carol és Daryl ezt követően végre ismét lakott területre kolbászol, ami nekem hiányzott, talán a Beth-es rész is emiatt tetszett igazán, bár ugye ott többnyire egy épületben trónoltunk. Ilyen terepen azért sokkal jobban átjön a posztapok hangulat, ami a fák között bandukolva talán nem annyira. Az üres utcák, ahol szinte mindent felemészt a csend, maximum néha egy járkáló hörgése zavarja meg az amúgy bizarrul idillinek tűnő hangulatot.

Daryl és Carol karaktere egyébként annyira passzol egymáshoz, sokkal többet lehetnének együtt, mondjuk korábban sem voltak rosszak, de összeért a két karakter. Harmadiknak pedig végül bejött a fekete srác, akit Beth szöktetett meg a kórházból, a sztori pedig végül itt ért össze. Gondolom Daryl a bokorból majd a srácot rángatja elő, aztán pedig Carol és Beth megmentésére indulnak és megint ember, embernek lesz farkasa.

twd-5-6-3.jpg

A kívánalmaknak megfelelőn egyébként zombikat is kaptunk, több dózisban is. A folyóson sátorban kaparászó és alvózsákokban mocorgó zombik megint hatásosak voltak, de a felüljáróról lezuhanós jelenet is egészen adta. Sőt az is, amikor az elején Carol és Daryl a kocsiban ültek, egy zombi pedig jött és köszöntötte őket.

Jó rész volt ez, bár őszintén szólva talán megint a kicsit lassabb menetű epizódok sorából, de azért úgy hiszem, hogy hamarosan számíthatunk arra, hogy az események beindulnak, hiszen a félévad zárásig, már csak 2 rész van hátra.

Addig viszont ajánljuk figyelmedbe a hazai The Walking Dead Rajongói Facebook oldalt. Jóféle, jóféle.

Címkék: sorozat zombi the waliking dead

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr826912015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.18. 11:19:50

tényleg jó rész volt, és vérgre daryl is bakc. :D

Meg carol őt is csípem.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2014.11.19. 18:12:34

Nekem ez a rész talán egy hangyányival kevésbé tetszett mint az eddigiek, persze ettől még remek, mint ahogy ez az évad is. Az egyre inkább pusztuló, teljesen elhagyatott Atlanta remek ötlet volt, zseniális hangulatot adott az epizódnak. Nem egyszer elkapott a nosztalgia, sokszor az első évad járt a fejemben. :)
Most is, mind mindig: nagyon várom a folytatást!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.20. 09:31:58

@Fodri: az abraham tudósosnál biztosan jobb volt. :D

Voivod 2014.11.23. 19:13:36

Azt írod :"Gondolom Daryl a bokorból majd a srácot rángatja elő..." , de akkor a magyar felirat szerint azt mondja :"Gyertek elő!" , szinkronban: "Minden OK!",eredetiben "Move on!". Tehát az a kérdés, hányan jönnek Daryl-lal!

süti beállítások módosítása