Őszintén szólva nem voltak nagy elvárásaim és reményeim a The Canal című ír horrorral kapcsolatban, nem hittem hogy bármi újat is tud mutatni a film. Ebben persze talán nem is tévedtem, hiszen egy már sokszor látott történet elevenedik meg újból előttünk, viszont ez alkalommal egy kicsit másképpen, kicsit ötletesebben. Néha a kis pénzből készült, független filmek képesek betalálni és überelni a gigaköltségvetésű darabokat - jó mondjuk horror esetében azért ez ritka, mármint a nagy költségvetés - a The Canal pedig ilyen. Egy lassú menetű, de teljesen jó produkció Rupert Evans főszereplésével.

A nagyon szerelmes férj és feleség beköltöznek új házukba. Ugye, hogy akár már ennyi is elég ahhoz, hogy leállítsd a lejátszót és inkább kimenj a friss levegőre? Ugyan ki kíváncsi a százezredik kísértetházas történetre? Főleg, ha sör és haverok sincsenek a közelben.

A The Canal, azonban nem az egy kaptafára készült ócskaságok sorába áll be.

Davis és Alice ugyanis beköltözik az új házba, majd eltelik öt év. Időközben gyerekük is születik, a kémia viszont mintha már nem működne köztük. A monoton elhangzó szeretlek és a semmivel sem különb éjszakai szex is jól mutatja, hogy ez már nem az az idill, ami 5 éve volt. Talán csak a gyerek miatt vannak együtt, aki mondjuk nem kapott olyan mély karaktert, hiszen szereti a dinókat, oszt annyi.

David és Alice kapcsolata azonban érdekesebb, hiszen hamar fény derül arra is, hogy Alice félrelép, David pedig rájön. Látja feleségét egy másik férfival szeretkezni, viszont nem lép közbe, helyette egy a csatorna melletti vécébe esik be, rosszul lesz, hallucinálni kezd majd se kép, se hang.

Alice viszont másnap nem jön haza, a nőnek nyoma veszik, de ez sem tart sokáig, ugyanis rátalálnak. A csatornában.

A házról persze kiderült, hogy egy szellem kísérthet benne, hiszen korábban pont feleséggyilkosság történt a falak között és Davidet nem hagyja nyugodni a dolog. Az őrültje lesz a történetnek és megrendíthetetlenül hisz abban, hogy a felesége eltűnése és halála a kísértetalakhoz köthető.

A The Canal egy meglehetősen lassan csordogáló alkotás, olyan amiktől általában agyfaszt kapok, most viszont nem ez történt. A dolog egyszerűen működik. Rupert Evans szerintem jó színész és baromi jól hozza a féltékeny férjet, majd később az őrült apát. A felvezetés pedig annyira életszerű és talán kicsit szívbe markoló is.

A szellemes vonal pedig nem olcsó ijesztgetésekre épül, nincs átlátszó lepelalak vagy valami szörnyűséges rém. Hanem egy normál emberforma a szellem. Mondjuk hozzátenném, hogy őt alakító színész önmagában is egész ijesztő figura.

A sztori lassú folyása talán végig megmarad, ugyanakkor, ahogy elhatalmasodik az őrület az apán, egyre izgalmasabb lesz az egész, pedig a tempó nem fokozódik számottevően, helyette inkább feszült lesz.

Ivan Kavanagh számomra tök ismeretlen rendező volt, néhány drámát dirigált korábban, azok is független filmek voltak és nem mondom, hogy most berobban a horroriparba, már csak azért sem, mert ez a filmje is egész dráma szagú, de lebilincselő és érdekes. Annak ellenére is az volt, hogy sejtettem, hogy fogunk kilyukadni és csalódnom se kellett.

Talán azért vagyok odáig a filmért, mert tényleg 0 elvárással ültem neki és azt hittem, hogy egy újabb gyenge film élménnyel leszek "gazdagabb", de nem. Ez most bejött és működött.

Hadd szójjon!

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.