Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Supernatural 200. rész

2014.11.13. 13:14 Csabi87

supnat-10-5-2.jpgAzt hiszem egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy az elején nem sokan gondoltuk volna, hogy valaha a 200. részt is megéri majd a Supernatural. Szerintem a készítők sem feltétlen gondolták. 9 évadon vagyunk túl és a tizediket tapossuk, baromi sok ez egy sorozat esetében.

Ráadásul azért azt is tegyük hozzá, hogy előfordult, hogy ha messziről is, de ott lebegett a kasza a sorozat környékén. Emellett pedig kifejezetten pocsék évadokkal is találkoztunk, sőt egyesek szerint az utóbbi időben sem sikerül megugrani a lécet, amit annak idején a széria saját maga állított fel.

Lehet, hogy ez tényleg így van. Igazából már én se a körmömet rágva várom az új részt, inkább csak megnézem, megszokásból és egyelőre még nem feledkezem el, de a mostani két hetes szünet miatt nem sírtam, pedig korábban megesett, hogy a kispárnámat szorongatva aludtam el és vágtam a centit. Na jó, csak vágtam a centit.

Hogy milyen lett a kerek epizód? A 200. nekifutást ünneplő rész? Hmmm. Az a baj, hogy nem szeretem a musicalt, bár szerencsére nem is csak az kapta a döntő részt, de azt hittem nagyobbat szól majd és különlegesebb lesz, viszont nem így történt. Oké, akadt egy kis fanfiction, de hasonlót korábban is láttunk, a heti szörnyünk pedig semmiben nem volt ütősebb, mint bármelyik másik, sőt.

Arra persze kíváncsi volnék, hogy azok, akik még mindig megörülnek a sorozatért, ők hogy látták.

supnat-10-5-1.jpg

A kornyikálás nem jött be, mondjuk ez tényleg abszolút szubjektív, rühellem a musicalet, egyszerűen életidegen számomra, hogy karakterek csak úgy énekelni kezdenek, de biztos jobban el kellene merülnöm a műfajban. Vagy érnem kell hozzá. Vagy innom. 

Mondjuk azért azt megjegyezném, hogy a Carry On My Wayward Son, egész korrektül lett előadva és kihagyhatatlan volt. A többi viszont, olyan ehh. 

Talán még a végén, Chuck felbukkanása volt jó, ott azt hittem majd esetleg Kripke ugrik be, aztán mégsem. 

supnat-10-5-3.jpg

Poénok persze akadtak, az egyszemélyes Orphan Black is adta, meg volt még néhány, de ezek egyébként sem életidegenek egy Supernatural rész esetében. Szerintem egy teljesen átlagos epizódot kaptunk, persze ha jól rémlik, akkor a 100. rész esetében sem volt semmi hacacáré, még annyira se, mint most - mondjuk lehet tévedek, megkoptak már az emlékek - de most mintha készültek volna erre, ehhez képest pedig kicsit csalódás keltő volt.

Egynek persze elment és nem adta az átlag alá, de talán ha lesz 300. rész, akkor nagyobbat szól majd. Mondjuk sokan meglennénk lepve, ha addig kihúznánk a srácok, persze sosem lehet tudni.

Címkék: sorozat supernatural

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr986893367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2014.11.17. 17:07:46

Tudtommal már hivatalos, hogy ez lesz az utolsó évad és ezzel vége, vagy tévednék?

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.11.18. 07:34:30

@vacsad: erre így hirtelenjében nem merném azt mondani, hogy biztos, mert habár tény, hogy szóba került, én úgy tudom hivatalosan nem mondták ki, hogy ezzel vége, de elnézést, ha tévedek.

süti beállítások módosítása