Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Borzalom a sorok közt: Bohóckodás

2014.11.03. 20:06 Herschmi

Boritó.jpgVégre megjelent tavalyi pályázatunk első kötete. 13 novellát tartalmaz 13 szerzőtől, melyek közt megtalálható többek között kísértettörténet, bizarr sci-fi/fantasy és pszichohorror is.

Elég hosszú ideig kellett várni rá, de reméljük sikerült egy olyan kiadványt összehozni, melyre megérte ennyit várni. Mentségünkre szóljon, nem volt olyan könnyű megtanulni a kiadványszerkesztést, összecsapott szart pedig nem akartunk kiadni a kezünkből.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki küldött be írást pályázatunkra attól függetlenül, hogy bekerült-e a két válogatáskötet egyikébe vagy sem. Nélkületek nem lehetett volna összehozni!

Továbbá külön köszönet illeti Benyák Zoltánt, aki remek tippekkel látott el minket a szerkesztés során, valamint Kéninger Antalnak, aki brutálisan jó borítót tervezett. Köszönet jár mindenkinek, aki valamilyen formában is megosztotta anno a felhívásunkat.

Az alábbi linken tölthetitek le a kiadványt egyelőre PDF-ben, de még a héten felkerül több ebook formátumban is (az ISBN számokra várunk már csak). A honlapon pedig csemegézhettek más ingyenes horror műfajú válogatásokban is.

A második kötetre sem kell sokat várnotok, már csak a borító hiányzik hozzá.

Jó szórakozást, kellemes borzongást!

Címkék: könyvajánló

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr296859593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2014.11.04. 11:40:40

Ó faszányos! Nagyon kíváncsi vagyok milyen írások születtek. A blognak meg gratulálok a "kötet" megvalósításához. Csak így tovább!

bencevarga 2014.11.04. 15:12:06

első ránézésre nagyon igényesnek tűnik, szerintem megérte ennyit várni rá. Az enyém a másodikban jelenik meg, addig is lesz miből csemegézni :)
gratulálok a munkátokhoz és a többi szerzőnek is gratulálok. Üdv: Egyik szerző

Farkas V. 2014.11.05. 16:28:13

Nagyon szép munka, gratulálok! Nagyon vártam már, örülök, hogy megjelent!
Annak is örülök, hogy bekerültem az első kötetbe, és bele is vetem magam a többi írás olvasásába!

Dzsézön 2014.11.06. 08:21:51

Ha bele tudtok még nyúlni, akkor a tartalomjegyzékben a "Kívülálókat" nem lenne rossz kijavítani, mert nagyon szép munka lett és kicsit ez belerondít az összképbe. Bár gondolom, ha lehetne már megtettétek volna, de hátha...

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2014.11.06. 23:16:35

Szia, ha bármi ilyet v tipográfiai hibát látsz, jelezd nyugodtan! Legkésőbb vasárnap javítom.
Sajnos elég sok pdf állomány született (eleve külön van a nyomdakész változat) amiatt, hogy elég problémás ebook formátumokra átkonvertálni, így valszeg egy nem teljesen tökéletes állomány került fel. Megjegyzem az én hibám, mert párhuzamosan dolgoztam itthon meg a munkahelyemen rajta :S

bencevarga 2014.11.30. 17:04:01

@Herschmi: Lehet hogy csak nálam van ez, de mikor a letöltésre kattintok errort dob ki.

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2015.01.04. 15:54:52

@bencevarga: Hálistennek a jó kis tárhely időnként törli a két megánál nagyobb file-okat, hogy baszná meg

süti beállítások módosítása