Hunyd le a szemed és képzelj magad elé egy szobát. Középen egy nagy üvegasztal, rajta körös-körül papírok, körülötte pedig székek, amelyen sürgő-forgó emberek ülnek. Dobálják az ötleteket egymás irányába. Igen, ez egy brainstorming és bizony egy filmes stáb megbeszélésén jársz.

Egy kopasz, kecskeszakállas fickó végül feláll és így szól:
- Tehát milyen legyen a filmünk?

Legyen benne kísértet. Meg egy ház. És gyerekek, mert az úgy sokkal szívszorítóbb. Kell bele egy humoros figura is, úgyse 18-as karikával megy majd. Jó nő? Á azt hagyjuk, sokba kerül és úgyse vetkőzhet, tudod a karika.

Bennünk pedig csak egyetlen kérdés motoszkál, hogy ugyan miért nem egy erdő közepén van az a nyamvadt szellemjárta ház, hiszen ha sablon, akkor legyen kövér.

A gyilkos ház készítői pedig aprólékosan vigyáztak arra, hogy a filmjük még csak véletlenül se legyen emlékezetes és jó, és lehetőleg minél több legyen a sablon, hogy égig érjen az a torony. Nem rekeszvár építés ez basszus... de Christopher Leitch csapatát ez sem zavarta. 

A sztorit már vázoltam, de hozzuk meg azokat a vonalakat erősebben.

Adott egy elvált nő, aki egyedül neveli két lányát, egy kis koszfészekben tengetik a mindennapjaikat, viszont amikor egy 25 fős családnak is nagy ház hirtelen baromi olcsón a birtokukba kerülhet, akkor lecsapnak. Mit érdekli őket, hogy egy fényűző, már-már kastélynak is betudható vityilló potom pénzért az övék lehet. Megcsinálták az évszázad üzletet, hát nem ez a lényeg?

Igazából nem. Biztos nehezen hiszed el, de a házról kiderült, hogy szellem lakta. Jézusom, micsoda fordulat. Hozom a szívgyógyszerem és folytatom.

Nem tudom, hogy kell jó filmet csinálni, de egy rosszat tuti összetudnék hozni, csak azt meg ugye minek. A gyilkos ház készítői azonban fel sem tették maguknak ezt a kérdést, inkább ész nélkül neki láttak a hasonlóan jellemezhető forgatókönyvnek.

William Penick és Chris Sey kéz a kézben írták a forgatókönyvet, ketten voltak erre a nemes feladatra, viszont mégsem sikerült ötletet és színt vinniük a sztoriba. Azt azért szögezzük le, hogy igazából nem olyan rossz ez. Persze nem horror, inkább egy olcsó misztikus maszlag, amibe ha legalább egy apró kis ötletet vittek volna, már sokkal jobban lehetne szeretni.

Ehelyett unásig ismételt, ezerszer látott kliséhalmazt kapunk, gyenge szereplőkkel. Persze azt azért tudjuk, hogy az Államokban egyből tévés játszásra szánták a végeredményt, de akkor is.

Az Asylum szutykait tudom felhozni példaként, ahol a megvalósítás ugyan szar, de a képzelőerő és a határtalan fantázia megvan. Itt viszont a megvalósítás sem ütős, a másik kettőnek pedig nyoma sincs. Ha nem ettem volna tökmagot a film közben valószínűleg elalszok.

Jeri Ryan mondjuk egyébként nem rossz színésznő és talán vele van a legkevesebb baj, de kicsit olyan a munkája, mint az enyém, amikor marhára nincs kedvem dolgozni. Megcsinálom, mert muszáj vagy mert megígértem.

A szellem ugyan nem néz ki rosszul, de keveset látjuk és igazából a vérnek is híján vagyunk. Egy Bűbájos boszorkákon nevelkedett lélek számára persze talán elég, amit kap, de ha több horrort láttál, mint amennyi ujjad van, akkor lehet jobb ha meg sem próbálkozol ezzel a filmmel, különben csak az idődet vesztegeted. Azt pedig kár volna. Én megtettem helyetted.

3/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.