Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Robotkrokodil (2013) - Robocroc

A tabletről irányítható kroki igaz története

2014.10.09. 18:05 Csabi87

robocroc-1.pngJogosan merül fel benned a gondolat, hogy amikor már cápafronton a filmkészítők majdhogynem minden alternatívát megjátszottak, akkor nem marad más lehetőségük, mint hogy újabb csúcsragadozó után néznek, akit ne adj Isten robottá alakítanak. Nem azért, mert az olyan eredeti volna, hanem azért, mert ők is tudják, hogy van, akinek csak ez hiányzik az életéből.

Berkeley Anderson sosem volt az a nagyon eredeti gyerek, inkább gyenge filmek még gyengébb forgatókönyveinek megírásával vette ki a részét a szakmából. Legutóbb például a Bőrnyakúak folytatását rakta le az asztalra, ami egyesek szerint nem is lett olyan borzalmas, míg tavaly a Robotkrokodillal rukkolt elő. Köszönjük. De tényleg.

A történet jóval agyafúrtabb annál, mint azt elsőre gondolnád. Ugyanis nem úgy van az, hogy valami gonoszok legyártanak egy fémkrokodilt, ami elszabadul. Ilyen filmet mindenki tud. Sokkal eredetibb ha az egészbe belevonjuk a katonaságot és egy félre sikerült kísérletet, mert akkor ráadásul egy aduász is ott lapul az ingujjban: a korrupt katona. Anderson pedig nem hibázik, mindent megjátszik a siker érdekében.

Szóval a sztori. Valami rejtélyes oknál fogva a katonaság nanorobotokat szeretne kilőni az űrbe, viszont a rakomány nem jut ki a sztratoszférán túlra, hanem egy állatkertbe zuhan, ahol mondjuk háromféle állat él, de, mint tudjuk a kevesebb néha több. A nanorobotos csomagocska a három állat közül, Stellát, a krokodilt lepi meg, méheket szimulálva beférkőznek a szervezetébe és elkezdik robottá alakítani az állatot, aki mindeközben félelmetes erőre tesz szert és azt teszi, amihez a legjobban ért. Vadászni és gyilkolni kezd.

robocroc-2.png

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ugyan az Államokban a Syfy adta a produkciót, ez alkalommal nem Asylum műremekkel állunk szembe, hanem az UFO International Productions munkásságával, ami mondjuk színvonalban azért nem jelent többet.

robocroc-poszter.jpgEnnek ellenére egy szórakoztató ZS-filmmel állunk szembe, ami kategóriája minden tulajdonságával fel van vértezve. Szereplőink egytől egyig idegesítőek és/vagy bénák. Corin Nemec a pökhendi, nagyszájú vadőr szerepében tűnik fel és a munkáját elnézve azért fura, hogy őt Emmy-díjra is ítélték még annak idején. Az ismertebb nevek egyébként nem nála érnek véget. Dee Wallace, ugyanis újabban úgy tűnik szó nélkül bevállal szerepeket ZS-produkciókban. Mondjuk elég félgőzzel teszi a dolgát, de a Hansel & Gretel-ben sem igen volt ez másként.

A többiek nevét nem említeném meg, papírmasék, ahogy azt egy ilyen produkcióban kell. A színvonal pedig szintén olyan, amilyen. Többnyire nincs. Igaz a technikai kivitelezés és a fényképezés talán még pofásnak is nevezhető, sőt néhol kifejezetten ötletes. A történetről ez viszont nem mondható el, ezerszer látott klisékbe ütközünk, a logika pedig, mint olyan nem létezik a játékidő során.

Szerencsére a készítők azért kicsit próbálták humorosra venni  dolgot. A Cápavihar esetében ez jobban sikerült, mint itt, sőt ott a WTF jelenetekkel is megvoltunk áldva. A Robotkrokodilban ez talán kimerül abban a momentumban, amikor a krokodil lekap az égből egy helikoptert - mondjuk ha láttunk már pár ZS-filmet akkor pontosan tudjuk, hogy az ötlet honnét jöhetett.

Minden hibája ellenére azonban szórakoztató film lett a Roborcoc, persze szigorúan abban az esetben, ha szereted a ZS-kategória által nyújtott bűnös élvezeteket. Más különben hagyd az egészet a fenébe.

4/10

Címkék: amerikai film 4/10 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr806721409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása