Egy jó barátom unszolására tekintettem meg mai alanyunkat, és azt kell mondjam nem csalódtam. Mondjuk hibátlan alkotásról nem beszélhetünk, de történt itt egy-két jó dolog, ami nagyban befolyásolja a filmélményt, ilyeneket már bizony jó rég nem láttam, s másért nem is, ezekért érdemes megnézni a The Shrine-t.

A filmet Jon Knautz jegyzi, aki egy-két filmet már odabiggyesztett arra a bizonyos asztalra, példának okáért a 2007-es Jack Brooks: Monster Slayer-t, amiről már korábban nálunk is olvashattatok, és bizony már az sem lett olyan rossz. Tehát az úriember érti a dolgát, még ha bizonyos hibákba bele is fut, de mindenképp érdemes lehet odafigyelni a filmjeire.

Főszereplőink főként sorozatokból lehetnek ismerősek, Aaron Ashmore (SmallVille), Cindy Sampson (Supernatural) valamint érdemes megjegyezni még Trevor Matthews nevét, aki eddig csupa-csupa Jon Knautz filmben szerepelt, így természetesen ebből sem maradhatott ki.

Jöjjön hát az alaptörténet, adott egy újságíró lány, Carmen (Cindy Sampson) akinek feltett szándéka, hogy felgöngyölít egy eltűnt emberekkel kapcsolatos ügyet. A nyomok pedig Lengyelországba vezetnek, így összeszedi barátját, a fotós Marcust (Aaron Ashmore), és kolléganőjét Sarát (Meghan Heffern) hogy együtt kiderítsék, hová is tűnik mindenki, meg persze azért, hogy Carmen megírhassa élete cikkét. Volt már ilyen, tudom, de ne adjátok fel, lesz itt más is.

A trió tehát megérkezik egy elszigetelt kis faluba, ahonnan az utolsó életjelek érkeztek az eltűntektől. El is kezdik a nyomozást, kérdezősködést, a falusaik viszont ezt nemigen szeretnék, így nyomatékosan megkérik őket vasvillák kíséretében, hogy tegyék le a lantot és tolják haza a kerékpárt.

Épeszű ember ilyenkor valószínűleg ténylegesen hazamenne, nem így a kis brigád, élükön Carmennel, aki mégiscsak meg szeretné írni azt a cikket, így ráveszi a többieket, tegyenek még egy próbát, de most az erdőn keresztül. Az erdőben egyébként átláthatatlan köd terjeng, sőt van is bent valami egészen érdekes, amit most nem árulnék el, mert akkor oda az egész varázsa. Mellesleg ez az a pont mikor szar kerül a palacsintába és visszafordíthatatlan események láncolata veszi kezdetét.

Egyébként a közel másfél órás filmben előkerül minden, amit csak össze lehetett szedni: idegesítően creepy kislány, a bíró a Notre Dame-i toronyőrből, dobozolt hullák és olyan lények akiknek olyan állagú feje van, mint amikor a szilvás gombócról lenyalják a prézlit.

Az előző mondat utolsó részét pedig jól olvastátok, és részben ez az amin eltaknyol a film. A speciális effektek nagyon elfuseráltra sikerültek, az erdei köd nagyon művi, mintha meg sem próbálták volna elhitetni, hogy az tényleg ott van, a maszkok pedig inkább nevetségesek, mintsem ijesztőek. Elfogadható effektekkel sokkal inkább élvezhetőbb lett volna a film, sajnos így ezek rontottak az élményen.

Az egész egyébként pengeélen táncol, ugyanis az első egy óra teljesen átlagos, ezerszer láttunk már ilyet, a színészi játék hagy kívánnivalót maga után és indokolatlan dolgok is történnek dögivel, de..és most jön a DE, egy olyan csavart láthatunk az utolsó 20 percben ami elég erősen megváltoztatja a dolgok addigi állását, megmondom őszintén én sem számítottam ilyesmire. Természetesen erről semmit nem árulok el, az viszont biztos, hogy érdemes végigülni.

A film közepe felé már gondolkodtam milyen pontszámot is adhatnék, viszont a film végi plot twist nekem olyannyira tetszett, hogy kénytelen voltam megbocsájtani a hibáit, és magasabb pontot adni neki.

És köszönöm az ajánlást, névtelen, jó cimborám.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.