Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Countdown (2012)

2014.08.26. 18:04 Csabi87

countdown-1.jpgA thai horror többnyire egészen szerethető, ráadásul akad az országban néhány igazán jó nevű direktor is. Nattawut Poonpiriya nem tartozik közéjük, hiszen egészen eddig egyetlen film szerepel a neve mellett, mai alanyunk a Countdown.

Annak idején, amikor az előzetest láttam egészen biztatónak tűnt a produkció, ami aztán valahogy mégis abszolút feledésbe merült számomra, egészen mostanáig, hiszen sikerült rábukkanni és gondoltam tesztelem, hogy vajon milyen egy első filmes thai rendező.

Nem rossz.

De ne együk olyan forrón azt a kását, előbb vessünk egy pillantást a sztorira.

New Yorkban járunk, közeleg az új év, főhősnek pedig három thai fiatalt kapunk. Jack, Bee és Pam közös lakásban élik a fiatalok pörgős mindennapjait. Tanulnak, veszekszenek, isznak és ha úgy hozza a sors a füvet sem vetik meg.

countdown-2.jpg

Az óévet is egy bitang jó beszívással szeretnék megünnepelni, így hát Jack át is ugrik a szomszéd haverhoz, akinél mindig lapul egy kis zöldséges, legalábbis korábban ez volt a jellemző, csak, hogy kiderül a srác leszokott, de semmi baj, a korábbi dealer száma megvan, legalábbis nagyjából, csak egy számjegy hiányzik a végéről.

Jackék azonban úgy gondolják a 10 lehetséges megoldásból előbb-utóbb csak eltalálják a helyes végződést és láss csodát, elsőre telibe lövik a helyes számot. Jesus pedig jó dílerhez méltón csak hamar meg is érkezik a srácokhoz és a füvet sem felejti otthon, sőt egy ideig közösen bulizik a fiatalokkal.

Viszont, ahogy telnek múlnak az önfeledt percek Jesus egyre furább lesz és agresszívan kezd viselkedni. Lehet, hogy mégsem jó embernél csörgött a telefon?

Három áldozat, egy nagy darab agresszív fickó és tulajdonképpen már adott egy egészen jó alapfelállás, ebben nem tévedett a jó nevű Poonpiriya. Ráadásul a rendezői székbe sem egy szál pöcsben ült be, hanem konkrét elképzelésekkel, így lehet, hogy a fényképezés néhol kifejezetten ötletes és izgalmas, ami nagyban hozzájárul a pozitív élménykép kialakulásához.

countdown-poster.jpgAz áldozatok szerepében tetszelgő fiatalokról nehéz bármit is mondani, vannak és kész, azonban Jesus egy igazi aranypofa. A francia születésű David Asavanond brillírozik a szerepben, néha mondjuk feszegeti az idegesítő majomság határait, de talán pont nem lépi azt át, hanem megmarad egy elmebetegnek, aki valahol mégis csak szimpatikus ürge, persze nem akkor, ha a mi nappalinkban ül. A nemzetközi Thai Film Fesztiválon egyébként el is vitte a legjobb színésznek járó díjat, igaz azon a fesztiválon a film a 6 jelölésből hármat be is zsebelt.

Véres kis terrort ígér hát a film, amit szegről-végről meg is kapunk, igaz nem a legvéresebb fajtából, de azért egészen jól és ügyesen kivitelezve, így hát okunk sem lehet a panaszra. Legalábbis a zárásig.

A végét nem szeretném ellőni, maradjunk annyiban, hogy volt egy olyan érzésem, hogy a rendező túlgondolta, túlcsicsázta a filmet. Mint amikor egy csatár gólt rúghatna, de belevisz még egy cselt, hogy megmutassa mit tud, de a védő vagy a kapus így már odaér és nincs gól. Tény, hogy a zárástól egyedi színt kap a produkció, de mégis azt éreztem, hogy csak arcon köpi saját magát, ráadásul kicsit zavarossá is vált.

Szerintem baj ez, mert addig egy bizarrul mókás terrort kapunk, ami nem újszerű, de legalább korrekt, míg a végére ugyan kicsit újszerű lesz, de zavaros is. Kár.

A 6 pont viszont ettől függetlenül jár, az élmény pedig nem illan el.

Címkék: 2012 6/10 ajánlók thai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr506249433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása