Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Monsters (2010)

A film, amiért Godzillát rendezhet az ember

2014.07.08. 17:49 Csabi87

monsters-poster.jpgGareth Edwards idén egy teljesen korrekt Godzilla újrával örvendeztette meg a közönséget, amin persze lehet vitatkozni, hogy lassan indul be, esetleg keveset látjuk a címszereplőt és a többi, de ezt most nem is feszegetném, a Godzillás posztnál meg lehet tenni.

Viszont ennél érdekesebb az, hogy hogyan is bíznak valakire több százmillió dollárt és egy rendezői széket. Edwards története pedig ilyen szempontból azért egészen cuki. A pontosság kedvéért kezdjük ott, hogy 2005-ben az End Day volt a rendező első filmje, majd néhány dokumentumfilm a tornádókról és a napsugárzásról végül pedig - talán innen is merítve - 2010-ben megérkezett a Monsters.

A történet egy fotós pasiról és egy kis húgyhólyagú nőről szól, aki szeret a dzsungelben pisilni. A környezet, amelyben helyet megkapnak meglehetősen lepusztult, köszönhetően annak, hogy Mexikóra néhány évvel korábban egy űrhajó zuhant, ami valami fertőző cumót is magával hozott, ennek következtében pedig a Közép-Amerikai ország remekül leamortizálódott, lévén, hogy hatalmas szörnyek jelentek meg szinte a semmiből. Az ország több mint felét tehát fertőzött zónaként lezárták, az élet pedig nem fenékig tejfel a környéken.

Hőseink ezért is szeretnének visszajutni az Államokba, viszont az utolsó kompjáratot lekésik, így a fertőzött zónán keresztül kell hazajutniuk - ennél még E.T.-nek is könnyebb dolga volt, gondolhatnánk. Azonban no para a férfi és a nő neki vágnak az útnak, hogy ha kell a lények mellett is ellopódzanak.

monsters1.jpg

Edwards ezen filmjét első sorban azért éri kritika, mert hogy alig mutat valamit, már ami a lényeket illeti. Talán későn is jelennek meg - jó tudom, a nyitó jelenetben kapunk egy adagot, de aztán várhatunk a sült galambra - ha pedig előkerülnek, akkor sötétben vannak és a csápokon túl tényleg alig látszik valami.

Ennek ugye akár jó és rossz oldala is lehet. A végén lévő benzinkutas jelenetet elnézve nem feltétlen nagy baj, hogy sötétebb helyeken és sejtelmes módon jelennek meg a lények, hiszen úgy jobbnak tűnik a kidolgozottságuk. Mielőtt viszont azt hinnéd, hogy ócsárolás esete forog fent, hát szó sincs róla. Tudni kell, hogy Edwards a rendezés, a forgatókönyv megírása és a fényképezés mellett a speciális effekteket is maga tákolta össze, egy otthoni olcsó gépen, bármelyik boltban beszerezhető szoftvereket használva - ahogy ő mondja, a mai technikának köszönhetően az ember, akár otthoni körülmények közt is újra forgathatja a Jurassic Parkot, ha ügyes.

monsters2.jpg

Edwards pedig valljuk be ügyes. A posztapok hangulat egész jól sikerült, a lerombolt városok, a dzsungelben fákon akadt autók, hajók és repülők vagy a folyóból felbukkanó vadászgép egytől egyig profi munka.

A fényképezés szintén nagyon eltalált és talán merít a dokumentumfilmes múltból, hiszen néha szinte várjuk, hogy David Attenborough előbukkanjon és tanítson valamit vagy megjelenjen az egyik fán egy cerkóf majommal a hátán. Az operatőri munka egyébként kicsit a District 9 hangulatát is megidézi.

A szereplők közül pedig a néha kicsit fátyolos tekintetű Scoot McNairy-t és Whitney Able-t érdemes kiemelni, hiszen a többiek csak statisztálnak mellettük. Probléma egyébként nincs a játékukkal, ami talán szomorú lehet és ez a forgatókönyv hibája, hogy a nagy egymásra találás azért nem marad el, ez pedig akármilyen romantikus is, valljuk be, hogy közhelyes.

monsters3.jpg

A Monsterst lehet utálni, még az okokat is értem ez esetben, viszont azt nem igazán lehet vitatni, hogy ügyes és igényes munka, egy olyan ember kezéből, akiben talán tényleg akad egy nagy maréknyi tehetség. Már csak abban bízzunk, hogy hálvúdban nem kurvul el.

A Monsters mindent összevetve erős 6 pontot érdemel, hangulatos, de nem túl adrenalinvadász darab, ami egy álmos délutánt mindenképpen fel tud dobni.

Címkék: 2010 6/10 angol film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr156305108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása