Mick Taylor, Krokodil Dundee pszichopata unokatestvére nem vált kultikus sorozatgyilkossá a horror műfaján belül, azonban a 2005-ben készült Wolf Creek ennek ellenére egy egész jópofa slasher. Elsősorban nem is a kaszabolás miatt lett emlékezetes, inkább ötletes kivitelezése miatt, hiszen a 3 főszereplő közül azt hozta ki "győztesen" a játszmából, akire mi nézők annyira nem számítottunk. De emellett rengeteg látványos mészárlást, gyönyörű tájképeket és hangulatos zenei aláfestést is tartalmazott.

Tavaly el is készült a folytatás, viszont a rendező, Greg Mclean már nem tudta megugorni azt a mércét, amit az első résszel felállított. Pedig jól láthatóan próbált megint eljátszani a karakterekkel, hogy a közönség megint feszülten figyelje őket, vajon melyikük is éli túl a borzalmakat. Ez azonban most nem jött neki össze, ennek ellenére mégse lett rossz folytatás a Wolf Creek második felvonása.

Igaz, a történet egy papírfecnin is elférhetne, még az előző rész forgatókönyve is csavarosabb volt az itteninél. Tehát éldegél Ausztrália sivár vidékén ez a Mick Taylor, aki egy elmebeteg állat és sorba koncolja fel az útjába álló szerencsétleneket. Először egy német szerelmespár kirándulását zavarja meg a kedves redneck fickó, később pedig egy angol fiatalember életét nehezíti meg beteges játékaival.

Na,ennyi lenne a sztori, igazából egy nagy nulla az egész. Ám ezzel az alkotók is tisztában lehettek, mert történetmesélés helyett az akciókra fektették a hangsúlyt, így a film nem más, mint egy túlélőshow. Karaktereink menekülnek, időnként elhalálozik közülük valaki, aztán ez így megy a stáblistáig. A cselekmény ennek ellenére mégsem ül le, a tempó igencsak pörgős.

A mozi egyik legfontosabb tényezője ugye a hangulat, ezzel semmi baj nincs. A fényképezés gyönyörű, csodálatos felvételeket láthatunk a kenguruk földjéről. A zene is egész kellemesre sikerült, ezek alapján még azt is hihetnénk, hogy ez egy szép dokumentumfilm, pedig egy kőkemény mészárszékről van szó. És ezt most tessék komolyan venni, elképesztően brutális jelenetek tarkítják a játékidőt, az első rész ehhez képest egy mesefilm.

A nyers gyilkosságok mellett pedig ugye itt van Mick barátunk, aki egyfolytában viccelődik és egy nagy poénnak tekinti ezt az embervadászatot. Megformálója, John Jarrat meg is érdemli a dicséretet, mert hiába nem lesz ebből az ausztrál fenegyerekből klasszikus mészáros, azért emlékezetes alakítást nyújt. 

A többi színészt már nem igazán lehetne méltatni, ők hozzák azt, amit elvár ez a műfaj: néha sírnak, néha kiabálnak és sokat szaladnak, ennyi.

Negatívumokról még nem igazán esett szó (kivéve a sztorit), pedig van még egy elég zavaró tényező. Ez a cselekmény második fele, ahol Mick pajtás egy darab embert üldöz. Ezt kissé elnyújtották, igaz, még ez se unalmas, de azért a sok bújócskázás és futkározás néhol már picit monotonná teszi az élményt.

Szerencsére az utolsó 15-20 perc már újra szórakoztató és a befejezés se lett elszúrva, bár nagy fordulatot ne várjon senki.

Summázva a dolgokat, nem egy kiemelkedő alkotás ez, inkább csak egy szórakoztató agymenés, amivel egész jól el lehet ütni egy unalmas délutánt. Aki a slasher műfaj megreformálását várja tőle, csalódni fog, mindenki más elégedetten hátra dőlhet, mert Mick ismét brutálisan szétvágott a fiatalok között.

Játékidő: 106 perc
Rendező:  Greg Mclean
Forgatókönyvíró: Greg Mclean, Aaron Sterns
Szereplők: John Jarrat, Ryan Corr, Shannon Ashlyn

Értékelés: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.