Bevallom nem is emlékszem már arra (leszámítva egy-két komolyabb drámát), mikor volt bennem utoljára ennyire mindent elsöprő lelkesedés, hogy egy kiválasztott filmet megnézzek. Mindig a történet érdekel elsősorban, és csak utána a filmhez tartozó nevek, most azonban fordított volt a sorrend.

Ennek volt három egyszerű oka: első, és legfontosabb Ivan Moody. Ő a Five Finger Death Punch együttes frontembere. Egyszerűen imádom őket, egyik kedvenc bandám, Moody hangja zseniális, és ezt szerencsére a filmben is megcsillogtatja, de erre még visszatérünk. A bandának amúgy magyar vonatkozása is van, Báthory Zoltán személyében, ő szintén a csapat egyik legmeghatározóbb tagja, és alapítója is egyben, Moodyval együtt. Szóval visszatérve Ivan Moodyra, az ő szereplése nekem bőven elég lendületet adott volna ahhoz, hogy megnézzem, még ismeretlenül pár jó meglepetés csatlakozott a FFDP emberéhez.

Második ok: A Slipknot tagja, Shawn Crahan is szerepel benne. Bevallom, az én szívemhez milliószor közelebb áll a FFDP, a másiknak nem vagyok rajongója, de az a tény jó pontot jelent hogy ennyi kivételes mellékszereplőnk van. Levonhatjuk azt a következtetést, hogy bárki aki szereti a metált, és a szürreális horrorokat, annak szinte kötelező darab, már csak pár ember jelenléte miatt is.

Nem utolsó sorban a harmadik ok: a filmet, pontosabban horror-musicalt Darren Lynn Bousman rendezte. Ő ismerős lehet sokaknak, hiszen a Fűrész saga második, harmadik, és negyedik részét is ő dirigálta. Az egyik kedvenc metál együttesem frontembere szerepel egy olyan horror-musicalban, amit az egyik kedvenc "filmsorozatom" rendezője fémjelez, emiatt van most így itt az elején ennyire túlzott rajongás a részemről, remélem tolerálod ezt a szinte reklámnak tűnő felvezetést. Nos, nekem ennyi információ bőven elég volt ahhoz, hogy ezért a filmért mindent megrengessek a világon, szóval a lehető leglegálisabb módon megszerezzem, és megérte. Vágjunk bele a musical bemutatásába.

John, Tamara és Ms. Merrywood tragikus események során ugyanazon az estén találkoznak szembe az Ördöggel. Az Ördög magával ragadja a lelküket, és bevezeti őket a karneválba, vagyis a Pokolba. Az elveszett lelkek borítékba csomagolt jegyet kapnak, és üzenetekkel vezetik őket, hogy eljussanak a karneválba, és a jelek a tragédiájukkal is összefüggésben áll. Ismerős talán ez a kivitelezés nem? Az áldozatoknak hagyott üzenetek, ők pedig próbálnak menekülni ennek a rémálomnak tűnő forgatagból.

Időközben a karnevál már korábbi "lakói" előadásra készülnek, és a szerepválogatás után a nagy show következik, hogy az újonnan jött lelkeket bevezessék. A jegyárus pedig bevezeti a lelkeket a karnevál 666 szabályába. Itt több "művész" is megjelenik, bohócok, kifestett játékbabának tűnő nők, akik mind az új érkezőkkel szeretnének szórakozni.

John a halott kisfiát szeretné visszakapni, és mindent felkutat érte, de az Ördög csak játszik vele. Tamara találkozik egy sráccal, The Scorpionnal, aki egy tipikus rossz fiú. Mindegyik áldozatunk a halálával kapcsolatos történtekkel szembesülnek. Lucifer nagy hangsúlyt fektet John esetére, és különösen fiára, Danielre, akinek "meséket" olvas fel a könyvből. Tulajdonképpen itt kezdődnek a musical igazi történései, amik a Pokolban zajlanak. A karakterek bemutatása, és a főbb szereplők jelleme terítékre került, kezdődhet a cirkuszi felhajtás: "The Dog and Her Reflection"; "The Scorpion and The Frog"; "Grief and his Due" című mesékkel Lucifer tolmácsolásában.

Ezek a mesék mind-mind tanulsággal szolgálnak, és kijelenthetem hogy értelmes üzenetet hordoznak, amikből lehet tanulni. Bármennyire is a pokol bugyraiból mesélik a kis sztorikat. Ezek lehet még jobban kielemezni, a kapzsiságot és a törvények előtti tiszteletlenséget, ami a vesztét okozhatja az embernek. A bizalmat, a fájdalmat, és az ésszerű cselekedetek fontosságát is meg kell említeni, valamint a családi szeretet erejét. Ha csak a leglényegesebb, tömör mondanivalóval, de mind benne vannak ebben a nem is olyan hosszú produkcióban zenés betétekkel fűszerezve.

Sean Patrick Flanery és Terrance Zdunich színészi játéka volt a legkiemelkedőbb, vagy John és Lucifer párosa volt a legmeggyőzőbb, és történetszálban is Johné volt a legtisztességesebb, valamint az Ördög viszonyulása Johnhoz. Az ismertebb mellékszereplők pont annyit vannak jelen amennyit kell, és meg is mutatják, mire képesek. A rendező (Bousman) ugyanolyan stílusjegyeket mutat fel, mint korábbi produkcióban, tartsa is meg ezeket a jó szokásait, nem kell újítani mindig. Terrance Zdunich felelős a zenékért is ezek mellett a forgatókönyvért is, nagyon sokat kivett ennek a majd' egy órás kis musical létrejöttéből. Ők ketten már dolgoztak együtt ezelőtt is a Repo! esetében, és ez se okozott csalódást. Sőt megkockáztatom, hogy ebben lényegesebb személyiségi kérdést vet fel, ítél meg a maga abszurd módján. Lesz majd II., és III. rész is állítólag, persze még várni kell rájuk.

A látványvilága nagyon harsány, ahogy maga a mű is, igazi karneváli hangulatot teremt, de mivel a Pokolról van szó, az egész magában hordozza azt a "vidámparki horror" érzetet, amikor tudod, hogy ott mindenki veszélyes, és itt a véres játékok kerülnek főszerepbe.

Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy elsősorban ez egy musical, ami egy rémálomszerű, morbid körülmények között játszódik, azért nem egy Rocky Horror Picture Show, és persze nem is olyan véres, ijesztgetős horrorra lehet számítani mint általában a többi horror, de mindenféleképpen érdemes megnézni. Főleg akinek a fent említett nevek ismerősek, és érdekli ez a stílus, annak tetszeni is fog. 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.