Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Antisocial (2013)

Csúnya, gonosz közösségi portálok

2014.04.14. 17:58 Csabi87

antiso.jpgAz internet veszélyes, a chat rossz, a közösségi oldalak pedig egyrészt rabul ejtenek, másrészt kiszolgáltatottá tesznek. Nem, de bár? Közhelyes ez, hiszen emlékszem még a chat.hu térhódítása idején, az egyik informatika tanárom mondta, hogy, aki chatel, azt elrabolják és kiveszik a máját. Mit mondhatnék, a szerencsések közé tartozom, nem jártam így.

Mindemellett a téma talán filmes berkekben nem örvend különösebb nagy népszerűségnek, ráadásul horror, thriller kategóriában is viszonylag kevés ilyen van. Nyilván néhányat fel lehetne sorolni, de inkább szűkítsünk tovább. A direktbe közösségi oldalakkal foglalkozó horror még kevesebb. Nem tudom, hogy tátongó űrről beszélhetünk - na jó, tudom, hogy nem - azonban néhányan úgy gondolták, hogy csak érdemes volna foglalkozni a témával, így aztán Coby Calahan és Chad Archibald tető alá hozták az Antisocial-t.

A helyzet pedig az, hogy az ötlet csillagos ötöst ér, a megvalósítás és az összkép, azonban csak hármas alá.

A sztoriban egy baráti társaságot követhetünk nyomon, egészen pontosan az ő kálváriájukat, hiszen próbálnak túl élni, egy olyan világban, ahol hirtelen a többség zombiszerű lénnyé változott át. Eleinte senki nem tud semmit és nem értik, hogy mi okozta az agyak megbomlását, viszont amikor köztük is felüti fejét a kórság már minden egyértelművé válik. Csak lehet, hogy akkor már túl késő.

A tovább mögött folytatom.

antisocial2.jpg

Talán nem spoilrezek szét mindent azzal, ha elárulom, hogy bizony egy közösségi oldal felelős az egész kalamajkáért - hogy hogyan és miként azt a filmre bízom.

Ez így magában azt gondolom egészen ötletes, viszont mégsem nyalhatjuk össze mind a 10 ujjunkat, mivel ennek ellenére mégis akadnak gondok.

A játékidő szerintem túl hosszú - legalábbis ha egy idő után az órára pislogok, akkor bizony ez a helyzet. Főleg annak fényében, hogy a megfertőzőtt jó barátok egyformán reagálnak, egy forma tüneteket produkálnak, így az izgalom elveszik és annyira különféle és ötletes megoldásokat sem kapunk. Talán kicsit elfogyott a szufla.

antisocial1.jpg

Amúgy a technika megoldások nem rosszak, a fényképezés jó - néhol kifejezetten ügyes - a véresebb részek sem bénák, tehát egy erős közepesnek beillik a dolog. A színészi teljesítmény terén azonban már más a helyzet. A főszereplőt alakító Michelle Mylett annyiban élvez előnyt, hogy szép - meg talán tényleg ő a legügyesebb, Chad Archibald új filmjében a The Drownmanben is ő kapta egyébként a főszerepet. Mondjuk azt hozzá tenném, hogy ennél rosszabb színészi alakításokat sose lássunk, de valami mégis hiányzott, hogy igazán hitelesek legyenek. Vagy ha nem azok, akkor mentünk volna el a humor irányába, de ez sem történt meg.

Egyszeri alkalomra, minimális elvárásokkal érdemes leülni és megnézni az Antisocial-t, érdekes és elviselhető, de semmiképpen sem világ megváltó, bár a sok zombis - oké, itt is valami hasonló lények vannak, de a hangsúly nem rajtuk van - vámpíros, szellemes dolog között üdítően hathat.

antisocial3.jpg

Ja igen, a zárás egész pofás, a vége zenével együtt - igaz a zárás környékén egy másik jelenetben szerintem a Super Marioból lopták a zenét, pedig, hello 2014 van.

5 pontos film ez a részemről. Ha nincs jobb, akkor tegyél vele egy próbát.

Címkék: 5/10 2013 ajánlók kanadai horror

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1006008854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.