Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Piros riasztás! Tornádó érkezik!

2014.03.28. 11:07 Csabi87

Nem vagyok túl nagy katasztrófafilm rajongó, de azért néha kell az ilyen is, rettegni pedig ezeken is lehet, mondjuk tény, hogy a témában kevés olyan induló van, akit megemlíthetnénk.

Steven Quale azonban augusztusban bejelentkezik, hogy felmutassa saját elképzelését a témakörben. Qualetől korábban a Végső állomás 5. részét láthattuk, illetve James Cameronnal dolgozott együtt néhány filmen, tehát volt honnét tanulnia.

Az Into The Storm egy kisebb csapat fiatalról szól, akik dokumentálni próbálnak egy hatalmas vihart, ebből pedig arra gondolhatnánk, hogy egy kézikamerás darabnak "örülhetünk", az előzetes azonban még sem ezt sugallja, sőt kifejezetten jónak tűnik.

A főbb szerepekben Richard Armitag és Matt Walsh mellett kis kedvencünk Sarah Wayne Callies is feltűnik majd. Nem is baj a The Walking Dead óta nem igen lehetett hol látni.

Into-the-Storm-poster-610x903.jpg

Címkék: előzetesek poszter into the storm

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr125882906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása