Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gingerclown (2013)

2014.03.25. 17:54 Csabi87

gingerclown.jpgAz első nagy szabású 3D-s magyar horrorfilmre meglehetősen sokat kellett várni, de a szülésnek csak lett eredménye, ráadásul Hatvani Balázs többnyire külföldi színészekkel képzelte el filmjét és rengeteg nagy név is helyet kapott, még ha "csak" hang formájában is.

Hogy megérte-e a fővárosi Vidámparkban forgatott filmre várni? Szerintem igen. A Gingerclown abszolút nem fogja megváltani a világot kár is volna ezt állítani. Ugyanakkor egy egészen korrekt darab, amely egyrészt vicces, másrészt ha valaki bírja a '80-as évek ízvilágával megáldott rémfilmeket, akkor szintén nyerő választás lehet, na meg amiatt sem utolsó, hogy a forgatási helyszínül szolgáló Vidámparkot időközben már be is zárták.

A történet egyébként pofon egyszerű. Adott egy nagymenőkből álló társaság, akik a Hollywood felirat mögötti dombon, a holdfényben ivással és arcoskodással tölti az időt, amikor arra kerekezik a szemüveges és többnyire kutyaütő benyomását keltő Sam, aki kiváló céltábla a focicsapat lelkes tagjainak.

A nagymenők kihívás elé állítják a srácot, megadják neki a lehetőséget, hogy megmutassa valóban férfi. Ehhez pedig nem kell mást tennie, mint bemásznia a régóta üzemen kívüli, rettegett vidámparkba, ahol korábban szörnyű balesetek történtek és vélhetően hemzseg a kísértetektől és ártó szándékú lényektől. Samnak erről a helyről kell kihoznia valami kis relikviát, ami megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a golyói már leszálltak.

A fiú kénytelen kelletlen megteszi, amit meg kell tennie, nagy szerencséjére pedig a focicsapat kapitányának szemrevaló barátnője is vele tart, akinek megesik a szíve a szerencsétlenen.

A parkba belépve pedig valóban egy bizarr világba jutnak, ahol semmi sem az, aminek látszik, a játékok pedig élnek és a szörnyű lények valóban ott lapulhatnak a sötét sarkokban.

A tovább mögött folytatom.

Borongós hangulatú és szerintem remek humorral megáldott produkcióról beszélhetünk. Igaz utóbbi javarészt a vidámpark gonoszainak köszönhető, akik rettentő jó beszólásokkal próbálják felkavarni az állóvizet. Ezek a dumák szerintem jól megírtak és tényleg idézik a '80-as éveket, amikor Freddy Kruegernek általában volt valami megjegyzése, ami a maga morbid módján humoros volt. Vagy talán még stílusosabb, ha az Az bohócát hozzuk szóba, hiszen a címszereplőnek Tim Curry kölcsönzi a hangját, természetesen hibátlanul.

Gingerclown_1.jpg

Ez utóbbi egyébként az összes szinkronra igaz. Tim Curry, Lance Henriksen, Brad Dourif, Michael Winslow és Sean Young. Kiváló választások és profi munkát végeznek, rengeteg pluszt adnak a filmhez, főleg ha van, aki tudja is, hogy kik ők illetve ne adj Isten eredeti nyelven látta a King-féle Azt, vagy a Gyerekjáték filmeket.

A nagy dobás egyébként kétségtelenül ez a Gingerclownban, hiszen ezt leszámítva igazán átlagos és talán bohókás horrorról beszélhetünk, de ugye, ez egy vígjáték, így pedig abszolút rendben vannak a dolgok. Persze a lények bábúi inkább mókásak, mint ijesztőek, de nem nevetségesek, hanem remekül passzolnak a hangulathoz. 

Ilyen téren tehát azt hiszem nem lehet túl sok panaszunk a filmre. A szereplők terén viszont más a helyzet. A focicsapat kapitánya nyilván a kötelezően megírt és elmaradhatatlan kőbunkó, aki sablon karakter, de egy ilyen jellegű komédiában nem lehet nélküle dolgozni. A gyámoltalan főhős és a rossz fiú barátnője, aki végül megtér szintén kötelező sablon elem lehet. A baj az, hogy ők hárman meglehetősen irritálóak. Ashley Lloyd nem ügyes és habár Erin Hayes se feltétlen, de ő legalább jól néz ki.

Gingerclown_2.jpg

Igaz a túljátszott szerepek valószínűleg direkt ilyenek, de valahol mégis néha a falat kapartam tőlük.

Ja igen, ne feledkezzünk meg a focicsapat egyik tagjáról sem, akiről az akcentusából már az első másodpercben le lehet szűrni, hogy magyar és tényleg.Szerencsére őt is keveset látjuk.

A 80 perc körüli játékidő egyébként szintén baráti, addig a szórakoztatás is kitart. Összességében 6 pontot mindenképpen megérdemel a film és szerintem még túl se pontoztam. Hatvani Balázs filmje teljesen szórakoztató. Ha valaki fikázza tegye nyugodt szívvel és gondolom irigységgel, mert sajnos itthon ez is meglehetősen divat. Ahelyett, hogy örülnénk valami kis hazainak szidjuk, de a Paranormal Activity 126. részére örömmel váltunk jegyet és fröcsögjük tele az internetet, hogy de jó volt. Vagy rosszul tapasztalom?

Hatvani Balázs és stábtagok. Köszönjük!

Címkék: magyar film 6/10 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr285853701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.26. 12:22:38

Én tök hülyét kapok attól, hogy ha valaki leszól valamit, vagy nem ajnározza, akkor rögtön irigy. Ez egy akkor fasság, mint a határ. Itt meg a tuskó poszter már jó előre rögzíti ezt. Úgyhogy a cikkíró, meg a film is kinyalhatja, csak azért se nézem meg. Mert irigy vagyok.

2014.03.26. 12:27:39

Egyébként meg ha már nem volt rest posztot írni, az iró alkalmasint a trailert is beilleszthette volna, megteszem én, aki gondolja nézze meg, és szűrje le, hogy mi várható (nem sok jó) www.youtube.com/watch?v=3YJt5WmXPW8

Dzsézön 2014.03.26. 15:28:22

Kíváncsi vagyok mit hozott össze a srác. Nem lehetett egyszerű mutatvány és le a kalappal a szorgalma és a kitartása előtt. A nyócvanas érzés mindenesetre átjön a trailerből és az már egy + pont nálam. (köcce a trailert shitgun) Fantázia van benne az tuti, ami manapság nem sok horrorban, horror/vígjátékban domborodik ki ilyen erősen. A szinkronhangok között pedig Legendák vannak, akik közül Lance és Brad bátyók személyes kedvenceim közé tartoznak. Kimondottan örülök, hogy egy magyar srác készített végre a témában valamit. Még több hasonlót!

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.03.26. 17:42:18

@shitgun: nyald ki te...
Egyébként meg nem rögtön irigy... "gondolom irigy" ezek a tapasztalataim, rá lehet cáfolni, meg lehet rosszul is gondolom. Na bumm.

A cikkíró meg az elmúlt 600 ajánlóhoz szúrt be előzetest, most meg elfelejtette, mert iszik, az meg ezzel jár. Köszönöm, hogy javítottál a cikkbe pedig rakok előzetest.

süti beállítások módosítása