Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A trollvadász (2010) - Trolljegeren

2014.03.21. 20:12 Csabi87

trollhunterposter.jpgNagyon régóta tervezgettem már A trollvadász megnézést, viszont valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy kézikamerás filmre csesszem el az időt, hiszen nem rajongok a műfajért. Persze vannak kedvenceim ezek között is, de a kamerarángatás, a lassan csordogáló cselekmény nem az én műfajom, ráadásul sok hasonló kategóriás film igénytelen, kár is kertelni.

Persze ha északról érkezik ilyen darab, azért csak felcsillan az ember szeme, hiszen ott értenek a filmkészítéshez és hangulat teremtéshez.

Ezekkel pedig igazából A trollvadász esetében sincs baj, mégis azt hiszem szembe kell mennem a tömeggel, nekem ez a film nem igazán tetszett.

A mihez tartás végett viszont kezdjük a történettel. Norvégiában találnak egy halott medvét, ami ott majdnem emberiség elleni büntetnek minősül, főleg, mert úgy hírlik, hogy orvvadász követte el a böszmeséget. néhány fiatal, egyetemista pedig úgy dönt, ebben a történetben van potenciál, ezért felkamerázzák magukat és nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék mi is folyik pontosan a norvég vadonban.

Utazásuk során csak hamar belefutnak az állítólagos orvvadászba, akiről viszont érdekes dolog derül ki. Úgy tűnik titokban a kormánynak dolgoznak és nem is medvéket öl. Az csak a látszat, egy sokkal érdekesebb lény nyomait próbálják meg eltitkolni az egyszerű honpolgárok elől.

Az erdők mélyén, a hegyek között ugyanis trollok élnek, akik bizony néha nem bírnak magukkal és az emberre is veszélyesek lehetnek. Ekkor jön a képbe Hans, a trollvadász.

Folytatás a tovább mögött.

troll1.jpg

A trollok a skandináv mitológia, hatalmas, nagy orrú és többnyire undorító, de vonásaiban mégis emberszerű lényei, akik az esetek többségében gonoszok.

Mesebeli karakterek ők és ebből a skatulyából nem is igazán lépnek ki A trollvadászban sem. Az egyik nagy probléma talán pont ez. Természetesen gonosz lények, viszont primitívek és túl nagy vérengzést sem csapnak, legalábbis esetünkben.

A másik nagy probléma az áldoku filmek esetében fennálló gond, a hosszú játékidő. Tapasztalt játékosok tudják, hogy egy másfél órát 30 percben össze lehetne foglalni úgy is, hogy az szórakoztató legyen, ne pedig unalmas. Ebbe valahol A trollvadász is belefut, bár, akit érdekel a mitológia és a trollokkal kapcsolatos tudnivalók, az élvezheti a köztes időt, hiszen erre odafigyeltek és egész pofásan kialakították ezt. Mondjuk fingom nincs, hogy a mende-mondák szerint a trolloknak van-e több fajtájuk és hasonlók, itt azonban kapunk érdekesnek nevezhető részleteket velük kapcsolatban.

troll2.jpg

Az egyetemista gyerekek számomra kicsit idegesítőek voltak, viszont a főhős mégis talán Hans, aki egy idős, de mégis badass arc - na nem olyan Danny Trejosan röhejesen, hanem tényleg -, aki évek óta foglalkozik a kóbor trollok kérdésével és az egyetlen vadász Norvégiában.

Érdekes volt az is, hogy a kormány részben tud a problémáról, de megpróbálja eltitkolni és a dokumentum film találása is hasonló volt. Egy talált felvétel, amely szerint valami bűzlik északon.

A CGI felelősök becsületére legyen mondva, hogy a lények igényesen lettek elkészítve és amikor képernyőn vannak, az mindenképpen élmény számba megy.

troll3.jpg

A korábban emlegetett északi varázsnak sem vagyunk híján - nyilván, hiszen egy ottani mitológia lény az üldözött - viszont valami számomra mégis hiányzott a filmből. Túl hosszú az biztos és kicsit lassú és bármennyire belevitték a mitológiát és az összeesküvés elméleteket én több trollkodást is eltudtam volna képzelni, mert így bizony sokszor leültek az események.

5 pontnál többet nem is adnék jó szívvel André Ovredal filmjére, viszont még egyszer jelezném, hogy ha bírod a lassabb történet mesélést, a kézikamerás megoldásokat és az északi mitológiát, akkor könnyen betalálhat A trollvadász, ha pedig ezek közül bármelyikre is nem a válasz, talán érdemes más esti mulatságot keresni.

Címkék: 2010 5/10 ajánlók norvég film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr295825501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.22. 15:10:07

komolyan ennyire nem tetszett?! Én még 2010ben láttam, de egy hétig meséltem mindenkinek. :)

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.03.22. 16:38:16

@doggfather: Gondolom én pont ilyenbe futottam bele, sokan mesélték, hogy ilyen jó, meg olyan jó és talán túl nagy várakozással ültem neki, na meg a műfaj se a kedvencem. Mondjuk lehet tényleg túl szigorú voltam, de valami olyanra számítottam, ami belepasszíroz a székbe, ehelyett "egynek elmegy" filmélményt kaptam. Persze soha ennél rosszabb filmet ne kelljen megnéznem, de számomra nagyobb volt a füst, mint a tűz, vagy hogy mondják :)

süti beállítások módosítása