Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Halloweennál csak ez előtte lévő nap a durvább

2014.03.12. 11:21 Csabi87

Travis Baker debütáló rendezése lesz a májusban érkező Mischief Night, ami nem összekeverendő az azonos című 2013-as horrorral - pedig hirtelen még engem is megzavartak.

A történet ezúttal egy bébiszitterről szól, aki éppen jó pofa módon felügyel, amikor egy kedves helybéli szomszéd figyelmezteti, hogy ugyan senkinek se nyisson már ajtót, hiszen a Halloween előtti éjszaka bármi megtörténhet és akár még bajba is keveredhet. Szerencsére a lány még neki ajtót nyit, mert ha nem, akkor film se volna, viszont utána megpróbál óvatos lenni, de az öreg jóslata úgy tűnik nem baromság, ugyanis valaki figyeli hősnőnket, majd rá is támad. Azonban ne feledjük: a Halloween előtti éjszakán bármi megtörténhet és semmi nem az, aminek látszik.

A produkcióban egyébként Malcolm McDowell is feltűnik. Az előzetes a tovább mögött lapul. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem várnak vele Halloween környékéig, ha már a téma adott.

)

Címkék: előzetesek mischief night

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr895855970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása