Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Assault on Wall Street (2013)

Uwe Bollnak jár a pacsi!

2014.03.11. 18:03 Csabi87

assault-on-wall-street-poster.jpgSokat gondolkoztam azon, hogy érdemes-e pár gondolatot és egy kis ajánlót írni az Assault on Wall Street című filmről, hiszen inkább thriller ez, drámával és akcióval dúsítva, de egye fene, néha ilyen is kell.

A másik ok, pedig amiért nem szabad kihagyni az a rendező, a rettegett Uwe Boll. Szegény németet szokás fikázni és kicsit olyan ő is, mint Justin Bieber, hiszen azt a hülye gyereket ócsárolni is divat. Mindig és minden körülmények között. Viszont míg a nyekergős kis buzi erre rá is szolgált, addig Uwe Boll azért nem mindig. Nyilván sok szar van a rovásán és valaki egyszer végre jól megverhetné, de néha-néha azért képes magából kipréselni értékelhetőt, meg olyat, amitől mondjuk az ember nem szalad nyomban fejjel a falnak.

Az Assault on Wall Street pedig kérem ilyen, sőt egy remek darab, amiért Uwe Boll a sok egyes után szerintem egy négyest bőven megérdemel, hiszen végre csinált valami tényleg jót is. Nem vagyok perfektül otthon a filmjeiben, de az eddigi legjobbja részemről abszolút ez.

Főhősünk Jim Baxford, egy biztonsági ember, aki nem keres túl jól, de próbál feleségével együtt evickélni az életnek nevezett gyors folyású és szikláktól sem mentes folyamban. Ez azonban nem könnyű, pláne úgy, hogy az asszony 1 éve nem tud dolgozni, mivel valamilyen eddig meg nem határozott betegségben szenved. A dolog nem halálos ugyan, de mégse nagyon találják a gyógymódot, viszont az orvosok úgy vélik, a hormon injekciók javíthatnak a helyzeten, csak hogy az ár ebben az esetben meglehetősen borsos és nem könnyű kigazdálkodnia a családnak.

Jim persze nem esik kétségbe, hiszen akadnak befektetései. Legalábbis úgy hiszi, de a válság, a gusztustalan bankrendszer és a brókerek szépen kisemmizték őt, a befektetései pedig elúsztak, mint hal a vízben. 

A baj pedig, mint tudjuk csőstül jön, a pénzhiány hamar kiütközik és Baxfordék házát is elárverezik a fejük fölül. A gondok halmózodnaki, a kedves feleség Rosie pedig úgy dönt, hogy a problémákat valahol ő és a betegsége okozták, így a megoldás az lehet, ha kiszáll és véget vet az életének.

Csak, hogy Jim helyzete ettől sem javul, sőt még a szeretett nőt is elveszti, így bosszúra szánja el magát.

assault-1.jpg

Mondjuk a rövidnek marhára nem nevezhető szinopszissal nagy részt körül is írtam a sztorit, ugyanis az egyetlen baj az lehet, hogy sokára jutunk el oda, hogy Jim Baxford tényleg akcióba lendül és assult legyen a Wall Streeten. Viszont. Ez nem biztos, hogy baj, mert az odavezető út cseppet sem unalmas.

Nem feltétlen vagyok dráma párti, de a film eleje jól működik. Adott egy cuki párocska, akiknél van baj egészségileg és pénzügyileg is. Nem tudom mennyire kell és lehet ezt átvetíteni a magyar állapotokra, hiszen azért a kis drágák emeletes házban élnek és az ottani rossz helyzet itt nálunk még mindig csak jónak nevezhető, de nem is kell ebbe belemenni, hiszen nem gondolnám, hogy a készítők célja a mély mondanivaló lenne.

assault-3.png

Ennek ellenére egy aktuális témát találtak, amit nem apróztak el. A hangsúly pedig érzésem szerint többnyire a drámán van és tényleg baromi szívszorító az egész történet. Nyugi, nem sírtam, de valahol mégis szíven ütött az egész történet, hogy a nő az öngyilkosságot látja kiútnak és ez a maga bizarr módján működött, pedig hidd el, nem vagyok azaz érzelgős fajta - mondjuk pont a film előtt pár órával dobtam meg az adóhatóságokat az elmaradt adómmal, lehet azért kerültem ilyen szentimentális állapotba. Höhö.

Javarészt tehát a durvulásig vezető úttal van kikövezve a film, hogy aztán a végén a Wall Streeten is ténylegesen végbe menjen a bosszú. Ez utóbbi egyébként nem csili-vili hálivúdosan történik, de abszolút rendben van az egész, csak úgy, mint az egész alkotás.

assault-2.jpg

Nem tudom Uwe Boll mit evett vagy mennyit kapott erre a filmre, de egy abszolút korrekt darabot hozott tető alá, amiről nem is mondanám meg, hogy ő csinálta.

A főszerepet egyébként Dominic Purcell játssza és teljesen rendben van, míg Rosiet Erin Karpluk, aki cuki. feltűnik még Edward Furlong is, akit mondjuk ki nem állhatok valamiért, de olyan sokat nem kell elviselni.

Összességében tehát az Assault on Wall Street egy nagyon kellemes csalódás, ami miatt jár is neki a 6 pont, Uwe Bollnak pedig a pacsi!

Címkék: 6/10 2013 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr555833608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása