Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sorozat lesz a Stake Landből?

2014.03.07. 09:46 Csabi87

Emlékszel még Jim Mickle 2010-es remek vámpírfilmjére a Stake Landre? Itthon Vámpírok földje címen futott és az utóbbi idők egyik legjobb vérszívós mozija volt, amiből úgy tűnik, hogy Mickleék szeretnének sorozatot készíteni.

Az ötlet abszolút jó és ha az ottani minőséget szállítják, akkor végre egy normális vámpírsorozatot is kapnánk - nyilván az Alkonyattól pirkadatigban bízhatunk. A sztori egyébként meglehetősen hajaz a The Walking Deadre, csak zombik helyett vámpírokkal, ugyanis egy posztapokaliptikus világban járunk, ami a sorozatban még inkább érződne, hiszen időben 7 évvel később zajlana, mint a film.

Nick Damici - aki társíró és főszereplő - elmondta, hogy ha lesz elég pénzük a filmre, akkor megpróbálnak valami igazán ütőset összehozni és egy nem feltétlen hagyományos vámpírszériát készíteni, hiszen, ahogy már a filmben is akadtak mutáns vámpírok, úgy a sorozat is tele lenne velük, mivel 7 év alatt ez a folyamat csak durvult. Damici repülő vámpírokról beszélt, illetve elejtette, hogy vámpírkutyákat és medvéket is szeretnének, mivel a vírus az állatokra is hatással van.

Amilyen viccesen hangzik, olyan jó lehet ez, főleg ha tartani tudják a film színvonalát.Reméljük lesz ebből valami.

Stake-Land-2.jpg

Címkék: sorozat vámpír stake land

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr605847082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása